Fülszöveg: 

Fülszöveg: 

Zseniális. Hihetetlen. Megbotránkoztató. Letehetetlen. 

Vannak olyan könyvek, amiket egyszerűen az ember képtelen félretenni, nem számít az se, hogy mennyire botránkoztat meg és szörnyed el esetleg az ember az olvasása közben. Mert egy részünk reméli, hogy ez nem lehet igaz, másrészről pedig pontosan úgy vagyunk, mint Low volt, hogy hiába minden, még is tudni akarjuk azt, hogy pontosan mik is történtek és a végére akarunk érni az önéletrajznak, hogy a végén hozhassuk meg az „ítéletet”.

Hihetetlen, hogy ez az írónő első ilyen témában írt könyve, mert túlzottan zseniális lett. Remélem, hogy még többet fog alkotni ebben a műfajban, mert hihetetlen az, amit most megalkotott és ahogy képes volt megteremteni ezt a borzongató hangulatot, ami az egész könyvet áthatotta. Már az első oldalakkal felkelti az ember érdeklődését, hiszen eléggé nem megszokott módon indul a történet, ami az utolsó lapokig kitart. Fordulatokkal és erős érzelmekkel teli történet, amiről nehéz spoiler mentesen írni, de az biztos, hogy magasra tette a mércét, mert eddigi legjobb könyve, amit olvastam tőle. Tökéletes ötlet volt az írónőtől a könyv a könyvben dolog, mert ez még inkább hozzájárult a történet különleges atmoszférájához. Még inkább sejtelmesebbé tette az egészet és végig ennek köszönhetően ott motoszkált az emberben, hogy vajon ez tényleg igaz lehet, vagy még akad olyan dolog, amiről nem tudunk, és ha igaz, akkor vajon mi vezéreli arra, hogy ezt tényleg képes legyen valaki leírni?

Nem hittem volna, hogy ez a történet ennyire érzelmi hullámvasút lesz, de az volt. Reméltem, hitetlenkedtem, elborzadtam, a karakterekkel együtt éreztem a reményt és a szerelem apró szikráit és azt, ahogyan próbáltak megbirkózni a tragikus múlttal és a saját démonjaikkal, miközben vágytam az igazság megismerésére.

Ez a könyv szerintem több, mint elsőre tűnik, mert megannyi csavar van benne, ami az utolsó lapokig is kitart, de véleményem szerint a cím is sokban hozzájárul az egészhez, hiszen a Verity jelentése fontos és pontosan ez a kérdés, hogy vajon mi az igazság, mi a valóság? Ezt pedig olyan ütősen oldja meg, amit más könyvben biztosan gyűlöltem volna, de itt képtelen vagyok rá. Ez a befejezés így jó, ahogyan van, mert olyan érzésem van ezáltal, mintha valójában az olvasók kezébe adta volna a döntéshozatalt. Csak rajtunk áll, hogy mit hiszünk el és mit gondolunk a megismert szereplőkről, amit valójában nem olyan könnyű meghozni, hiszen megannyi apró dolog, történés van, ami beszédes lehet, de az olvasó simán nem tulajdonít nagy jelentőséget neki, pedig szerintem akadnak bőven olyan lényegtelennek tűnő dolgok, amik valójában nagyon is számítanak és segíthetnek a végső döntéshozatal meghozásában, mert hozzátesznek a nagy egészhez.

Ez a történet sokkol, megannyi kérdést felvet és kiakaszt ugyanakkor. Ez az a történet, amit nem lehet véleményem szerint csak úgy elengedni, mint egy sima romantikus könyvet, mert olyan jól bánik ezzel a kettősséggel, hogy mi igaz és mi nem, hogy könnyedén az ember bőre alá képes kúszni vele és megbolygatni az olvasó lelkét.

Ami pedig a szereplőket illeti, nos, mind túlzottan jól eltaláltak és remekül árnyaltak. Gyanúba kever, elbizonytalanít velük kapcsolatban, hogy olykor talán mi magunk se tudjuk pontosan, mit is gondolunk egy-egy szereplőről. Ugyanakkor gyönyörűen csempészi a történetbe általuk a remény, a szerelem és a boldogság apró szikráit, illetve mutatja be általuk azt, hogy milyen démonokkal is kell megküzdenünk, hogy képesek legyünk továbblépni vagy éppen csak azért, hogy másokat megóvjunk. Illetve általuk bemutatja azt is, hogy van-e olyan bűn, amit képesek vagyunk megbocsájtani annak ellenére, hogy esetleg nem tudjuk a pontos igazságot. Bűn és bűn között van-e különbség…

Ezt a könyvet egyszerre lehet imádni és gyűlölni is. Egyszerre csodálhatjuk és szörnyedhetünk is el mind attól, amit olvasunk, de véleményem szerint nehéz ezt úgy letenni, hogy semmilyen érzelmet ne váltson ki belőlünk. Hatalmas kedvencem lett és még több ilyet kérek az írónőtől, mert szerintem több mint 5 csillagot érdemelne ez a könyv.

Miután leteszi az ember ezt a könyvet és ezernyi kérdés kavarog a fejében a lehető legjobb, ha van kivel kibeszélnie. Imádtam a könyvről beszélgeti Dorinával. Köszönöm a kibeszélést és a közös olvasást is! ♥


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Hiába minden hamisság, lélektelenség és összetört álom, a világ mégis csak gyönyörű.
– Desiderata (Max Ehrman) –”

„Ha két ember között felüti a fejét a vonzalom, onnantól már csak két lehetőségük marad: engedni neki, vagy hagyni az egészet. Nincs középút.”

„Csak még egy fejezet, és abbahagyom. Ez lesz az utolsó.”

Fülszöveg: 

Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit ez a könyv adott, mert egyszerűen zseniális(an beteg) lett. Ez már csak akkor lehetne jobb, ha az olvasást követően leülhetnék a képernyő elé és megnézhetném ebből a zseniális könyvből készült sorozatot vagy filmet, mert szerintem úgy is elég ütős lenne ez a történet. Teljesen a hatása alá kerültem és még mindig sok mindenen töprengek azzal kapcsolatban, amit ebbe a könyvbe csempészet az írónő.

Eleinte kicsit tartottam elkezdeni ezt a részt, mert az első részével nem teljesen tudott elvarázsolni. Azt sokszor éreztem unalmasnak, vagyis jobban mondva kicsit több izgalomra számítottam és nem is tudott mindig lekötni teljesen, de alaptalan volt a félelmem, mert ez a rész mindenért kárpótolt. Ebben a részben mindent megkaptam, amit az előző részből hiányoltam és még annál is többet. Ez a történet képes az olvasót sokkolni, átejteni, ugyanakkor az ember szívébe is belemar. Ez pontosan egy olyan történet, ami szinte az utolsó lapokig fenntartja az ember érdeklődését, illetve az utolsó oldalakig tartogat meglepetéseket és érdekességeket.

Egyáltalán nem gondoltam volna azt, hogy ennyire hamar a végére fogok érni a könyvnek, pláne nem munka mellett, de egyszerűen azon kaptam magam, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy olvashassam és minden délutáni tervet félresöpörtem, mert egyszerűen nem akartam, hogy a „karakterek nélkülem csináljanak valamit.” Már a prológus nagyon felkeltette az érdeklődésemet és alig vártam, hogy megtudjam miként is jutottunk el odáig és mi történt az általam megszeretett, vagy kevésbé kedvelt szereplőkkel. Örültem annak, hogy nem ugrottunk egy hatalmasat, hanem ott folytatódott szinte, ahol a korábban lógva hagyott az írónő megannyi kérdés és kíváncsiság közepette. Bettina gyönyörű megfogalmazással tárja elénk ezt a történetet, amiben a cselekmény remekül felépített. A szálakkal úgy bánik, mint egy remek bűvész, aki elhitet velünk valamit, az orrunknál fogva vezet, majd újra csavar a dolgokon, amikor már azt hisszük rájöttünk a titkok nyitjára. A cselekmény nem csak fordulatokkal teli, hanem érdekes is, olyan dolgokról ír, amiről véleményem szerint ritkán olvasni – kivéve, ha direkt ilyen könyveket vesz kézbe az ember -, s ez teszi még érdekesebbé és rejtélyesebbé az egészet. Egy olyan betegség köré építi fel a könyvet, amit esélyesen nem sokan ismernek vagy nem ennyire behatóan, de ő mégis annyira könnyedén avat be a dolgokba, hogy egyáltalán nem tűnik idegennek. Sőt, inkább felkelti az olvasó érdeklődését, hogy még több dolgot meg tudjon erről a témáról. Továbbra is imádom, ahogyan keveri a pszichológia és thriller kettősét. Amivel még meg tudott nyerni magának, hogy hiába a betegség áll a középpontban és annak hatásai, jellemzői, attól még nem feledkezett meg a függőségről se és annak káros hatásait is tovább boncolgatja. Nem csak a függők múltjára, jelenére vagy jövőére nézve, hanem az emberi kapcsolatokra nézve vagy éppen újra felmerül az, hogy vajon maga a függő miként is képes önmagával és a tettei következményével szembe nézni. A cselekmény előrehaladtával se feledkezik meg az apróbb dolgokról, legalábbis volt olyan apróság, ami engem érdekelt, hogy mi lesz és már éppen kezdtem volna hiányolni a választ, amikor megajándékozott vele. Nagyon tetszettek ezek a dolgok, ahogyan beleszőtte a történetbe. Számomra akadtak olyan dolgok, amik elsőre lényegtelennek tűnnek, de mégse találtam annak, mert attól még, hogy valami esetleg jelentéktelennek és apró dolognak tűnik a nagy halmazban, attól még igenis van jelentőségük egy ember életében.
Most is akadtak olyan fordulatok, amiket sejtettem, de biztosra nem mertem volna állítani, mert már tudom azt, hogy Bettina túlzottan jól meg tud vezetni, hogy aztán sokkoljon, de volt, ami bejött és volt, ami nem.

Ami a szereplőket illeti jó volt viszontlátni azokat, akiket már megszerettem és azokat is, akiket annyira nem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a történtek milyen hatással is lesznek rájuk, vagy éppen a jelenben még milyen nehézségekkel kell szembenézniük, de leginkább azt, hogy lesz-e olyan, akiről megváltozik a véleményem. A karakterek nagyon jól felépítettek és a fejlődésüket is gyönyörűen végigkövethetjük, illetve a legtöbb szereplő érzései nem csak magával ragadóan, de igazán erőteljesen vannak ábrázolva, ez által pedig még inkább képes hatni az emberre, még inkább át tudtam érezni mindazt, amit ők éreztek.

Niki továbbra is az egyik kedvenc női főszereplőm és ez szerintem már mindig is így fog maradni. Nagyon szeretem mindazt, amit képvisel, illetve az esendőségét és az erejét, ami benne rejtőzik. Sok minden történt vele a múltban, de igazából a jelenben is. Csodáltam mindazért, hogy mennyire képes volt küzdeni, még ha néha újra össze is tört. Néha kicsit össze is szorult a torkom, amikor szép lassan szinte mindent át kellett élnie és hirtelen meg kellett birkóznia mindennel. Szeretem azt a kettőséget, ami jellemezi az önmagával vívott harcot, mert gyönyörűen van ábrázolva, hogy miként is támadt fel benne újra és újra az önvád, és az, ahogyan próbálta ugyanakkor elfogadni azt, amit mások mondtak neki, hogy nem ő tehet a történésekről. A karakterfejlődése szerintem nagyon jól sikeredett és még inkább szívembe zártam, miután képes volt nem csak önmagával, a történtekkel vagy éppen a múlttal szembe nézni, hanem az érzéseit is képes volt elkezdeni feldolgozni és kimutatni őket.

Nem is kétség, hogy Corinna továbbra is a kedvencem marad. Egyszerűen szerintem lehetetlen nem szeretni a stílusát, azt, hogy ami a szívén az a száján, még ha részben páncélként is növesztette ezt. Örülök annak, hogy a páncélja alá láthattunk és ő is néha meginogott, majd azt, ahogyan újra önmagára talált és képes volt a sarkára állni. Érdekes volt olvasni arról, hogy ő miként birkózott meg a történtekkel és milyen irányba sodorta őt az élet. (Egyszer remélem, hogy még valami regényben esetleg visszaköszön, akár csak mellékszereplőként, mert sokszor képes volt mosolyt csalni az arcomra a megszólalásaival, miután újra elkezdett visszatalálni önmagához. )

Alexios volt számomra az a szereplő, aki elérte azt, hogy megszeressem, pedig az első részben nem igazán kedveltem őt. Esélyesen sokat segített az is benne, hogy most sokkal többet kaphattam belőle és jobban megismerhettem őt. Csodálom a kitartását, azt a küzdőszellemet, ami őt jellemezi és azt is, hogy ha néha picit talán agyamra is ment, akkor is szerethető és igazán törődő férfit ismerhettem meg a személyében, aki képes megküzdeni a kudarccal, vagy éppen a csalódással is. Összetett és sokkal több rejlik benne, mint elsőre gondoltam.

Az új szereplők pedig egytől-egyig remekül eltaláltak és még inkább színesebbé teszik ezt az érdekes történetet. Egyik se éreztem soknak, vagy túlzónak, inkább hozzátettek ők is a történethez és még inkább elmerülhettem hála nekik abban, hogy mennyire másabbak lehetnek az emberek, mennyire másként képesek látni a dolgokat, vagy éppen önmagukat, vagy mennyire félreismerhetünk embereket.

Ez a történet összetört, elgondolkodtatott és teljesen sokkolt. Ha egy izgalmas és fordulatokkal teli történetre vágysz, ami képes átverni és az orrodnál fogva vezetni, miközben komolyabb témákat is boncolgat, akkor bátran ajánlom ezt a történetet. Egyszerre érzem úgy, hogy teljesen kikapcsolt és hozzám is tett, hatással volt rám, annak köszönhetően amilyen témákat érintett, esélyesen napokig gondolkodni fogok még az olvasottakon. Bár azt se tartom kizártnak, hogy a lehető legfurább helyzetekben fog beugrani egy-egy dolog. Már nagyon várom az újabb könyvét az írónőnek, mert biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz!


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Egyetlen döntésünk hatással lehet az egész életünkre.”

„– Maga is tudja, hogy még a hétköznapi emberek is milyen jól be tudják csapni magukat, ha valamivel nem akarnak szembenézni. Önámításnak hívják. Valójában folyton hazudunk magunknak is.”

„Szarnak érezte magát. Tudja, milyen érzés így felnőni?”

Fülszöveg: 

Részben miért is szeretem ezt a sorozatot?

Mert a négy barátnő eléggé eltérő személyiség, teljesen más életúttal, de mégis mindig bebizonyítják azt, hogy ennek ellenére is igaz barátok és mindig ott vannak egymásnak. Nagyon szeretem, hogy képes volt az írónő ennyire jól megragadni a különféle egyéniséggel megáldott szereplőket és megmutatni azt, hogy a megannyi eltérés ellenére is lehet két vagy több ember igaz barát. Az meg hab a tortán, hogy az írónő stílusa még mindig könnyed és igazán szórakoztató.

De térjünk is rá erre a történetre. Bevallom, hogy nem rémlik az, hogy a korábbi kötetek közül bármelyiken is ennyire jól szórakoztam volna, mint ezen. Nem csak mosolyt csalt az arcomra egy-egy párbeszédével, vagy történésével, hanem sokszor hangosan kuncogtam vagy éppen nevettem rajta. Nicole nem csak szerethető, hanem olyan, mint egy igazi tigris. Imádtam a megnyilvánulásait, a hatalmas száját, amivel bárkit bármikor és bárhol képes volt kiosztani, akár kérte az illető, akár nem. Ő egy igazi szabályszegő ebben a társaságban, akinek hatalmas szíve van annak ellenére is, hogy sokszor kimondja azt is, amit lehet, a másik nem akar hallani. Amiért nagyon szerettem őt, hogy őszinte, még akkor is, ha mások nem biztos, hogy azok lennének egy-egy adott helyzetben. Mindig felmeri vállalni, amit gondol, de az erős páncélja alatt ő is hordoz olyan sebeket, amik még mindig kihatással vannak az életére. A családja se éppen egyszerű, nem irigyeltem azért, hogy milyen szülők árnyékában kellett felnőnie, de ő mégse esett kétségbe, hanem a saját lábára állt és a maga ura lett.
Callum pedig egy igazi angol úriember, akire nehéz lenne bármi rosszat mondani. Az ő gyerekkora se volt éppen fényes, de talán pont ennek köszönhetően képes meglátni Nicole sebezhetőségét és megérteni őt. Egyiküknek se egyszerű utat kellett bejárniuk és becsülöm mindazért, amiket tett és azért, ahogyan küzdött. Nagyon megszerettem őt és alig várom, hogy a következő könyvben kicsit még olvashassak róluk, hogy mi is történt még velük. (Mert igen, ezt is imádom ebben a „sorozatban”, hogy mindig kaphatok egy kis plusz információ morzsát a már megszeretett párosaimról.)

Hiába imádtam a szóváltásokat, azt, hogy miként is talált egymásra a két főszereplő. Mennyire profi módon kereste a kiskaput Callum is, mert sajnos volt olyan része a történetnek, amit annyira nem szerettem. Biztos voltam abban, hogy egy idő után a múlt egy bizonyos pontja valamilyen szinten ismételni fogja önmagát és sajnos igazam is lett. Ott kicsit úgy éreztem, hogy elveszítettem azt a Nicolet, akit megszerettem és kicsit túl sok lett a dráma. Félreértés ne essen, megértettem azt, hogy milyen sebeket érez, át is éreztem, de mégis úgy éreztem, hogy az a nő, akit megismertem az hamarabb állt volna a sarkára és vonta volna kérdőre Callumot, mintsem aszerint cselekedjen, ahogyan azt tette. Ezt a részét kicsit sajnáltam a történetnek, de szerencsére a végén újra belopta magát a szívembe ez a könyv is.

Ha egy könnyed, szórakoztató romantikus könyvre vágysz, akkor bátran ajánlom ezt a könyvet. Mert kicsit elvarázsol, kicsit megnevettet és picit össze is töri az ember szívét egy-egy momentumával.

<3 div=""> NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

Fülszöveg: 

Teljesen véletlenül anno, amikor megvettem a második részt, akkor még nem tudtam, hogy ez több részes sorozat, így sikerült fordított sorrendben olvasnom, de szerencsére nem igazán volt semmi spoileres rész a másodikban. Mivel azzal az írónő teljesen megnyert magának, nem is volt kérdés, hogy be szeretném szerezni ezt a részt is.

 Az írónő stílusa könnyed és varázslatos, ennek köszönhetően pedig könnyedén szippantott be ez a története is. Alig tudtam félretenni és dolgozni mellette, mert megannyi érzést, emléket felidézett olvasás közben. Nagyon szeretem Olaszországot és már többször is volt szerencsém ott járni, ennek a történetnek köszönhetően pedig újra sikerült elutaznom oda. Gyönyörűen visszaadta az ottani dolgokat, úgy éreztem, hogy én is a főszereplővel együtt fedezem fel újra azt a vidéket és közben újra teljesen rabul ejt, ahogyan Lina esetében is történt. A műemlékek, az utcák, a forgatag, mind-mind megelevenedett előttem és azt kívántam, hogy bárcsak útra kelhetnék ebben a pillanatban, hogy újra bejárjam azt a várost és a könyvvel együtt fedezhessem fel, ahogyan Lina a napló segítségével tette.

Ugyanakkor nem teljesen vidám történet, hiszen Lina elveszítette édesanyját, aki az utolsó pillanatban egyre többet mesélt egy férfiról, aki végül be is fogadja a leányzót. Teljesen meg tudtam érteni, hogy eleinte miért emelt annyira falakat a lány, miért volt azon, hogy csak a nyarat túlélje, aztán visszamehessen a jól ismert környezetébe és a barátnője családjánál lakhasson. Nem csak egy szörnyű tragédia történt vele, hanem még hirtelen ki is szakították a jól megszokott környezetéből és egy ismeretlen vidékre került. Szerintem ehhez képest nagyon is jól bírta a strapát és tetszett, hogy miként bontogatta egyre inkább a szárnyait, hogy ne csak önmagát találja meg, hanem a múlt rejtélyeit is. Véleményem szerint remek ötlet volt az is, hogy a napló miként keveredett hozzá és a bejegyzések is érdekesek voltak. Ez által kicsit jobban megismerhette azt a nőt, aki életet adott neki és felnevelte. Megismerhette a múltját és ráébredhetett arra, hogy nem minden az, aminek látszik. Az emberek sokkal összetettebbek, mint hisszük.

Ren megjelenése nagyon eltalált lett és mosolyt is csalt vele az arcomra az íronő, imádtam benne a srácot. Végre nem egy kigyúrt, agyonsztárolt macsóról van szó, hanem egy egyszerű fiúról, aki a kezdetektől fogva figyelmes, humoros és segítőkész. Nagyon szerettem az ő részeit, vagy éppen azt, hogy miként viszonyult Howardhoz. Érdekes volt olvasni, hogyan segített a kutakodásban Linának, miként állt ki mellette és a védelmező ösztönei miatt még inkább szerettem őt. Ő nem mutatta magát másnak, mint amilyen és pont ettől volt igazán szerethető karakter.

Ren és Lina kapcsolata nagyon szépen lett kibontva a történet során. Mindennek kellő helyet adott az írónő, nem lett elsietve, még ha kiszámítható is a végkifejlet, akkor is élvezet volt olvasni.

 Egyetlen dolog volt, ami picit zavart, hogy Howard sokszor azt se tudta Lina merre jár. Tudom, hogy számára is új volt ez a helyzet, de akkor is úgy gondolom, hogy picivel azért jobban is vigyázhatott volna, szemmel tarthatta volna őt. Viszont ami hatalmas pozitívum volt, az a két karakter között lévő dinamika. Egyik se akarta a másikat megváltoztatni, próbáltak nyitni, miközben a maguk kis csatáját vívták. Egyáltalán nem éreztem erőltetnek a kettőjük között felépülő kötődést, szeretetet.

Összességében nem csak mosolyt csalt az arcomra, hanem meg is nevettetett ez a könyv. Ha egy könnyed, nyári olvasmányra vágysz, miközben egy varázslatos helyet fedezhetsz fel a főszereplőkkel együtt, akkor ez határozottan te könyved. Remélem, hogy még több könyvet olvashatunk majd az írónőtől, mert mindig eléri azt, hogy utazni akarjak most azonnal az általa bemutatott országba, városba!

<3 div=""> NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

Fülszöveg: 

Mindenek előtt szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, hogy megjelenés előtt olvashattam. Nagyon szépen köszönöm! ♥

Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagyon, de nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. Amikor először találkoztam az írónőnek ezzel az ötletével, már akkor nagyon felkeltette az érdeklődésemet és tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. Volt egy olyan érzésem, hogy merőben más oldalát ismerhetem meg, mint eddig bármelyik könyvével és nem is tévedtem. Egy sötétebb énjét ismerhettem meg ezzel a dark romance történettel, ami eszméletlenül jól sikerült. Brutálisan jó és sokkoló is egyben. Nehezen találom a szavakat, mert még mindig a történet hatása alatt vagyok és a fejemben is ezernyi gondolat zsong, miközben keresem a leesett államat és próbálok kikerülni ebből az érzelmi hullámvasútból, amibe ez a történet lökött.

Könnyedén megnyert már az indítással is, hogy kicsit másképpen kezdődik az egész, mint gondoltam volna. Nem a múlttal indít, hanem mondhatni a jelenben találja magát az olvasó és utána invitál meg minket Inferno bűnös élvezetekkel átitatott falai közé. Határozottan tetszett, hogy miként foglalja keretbe ez a történetet, illetve fel is kelti az ember érdeklődését vele. Majd a „könnyed bevezető” után nem kíméli az olvasóit az írónő. Egyből belelök minket a sűrűjébe, miután egy kicsi bepillantást engedett Raven egykori életébe, gondolataiba, de aztán könnyedén rántja ki a talajt a lábunk alól, hogy meghívjon minket egy sötét mese tornácára. Pillanatok alatt olyan helyzetben találja magát a főhősnő, ahova senki se tenné be szívesen a lábát és nem is cserélne vele. Mocsok, fájdalom és mérhetetlen sötétség lappang ama falak között, de legfőképpen a „vezető” lelkében.

Ami nagy előnye szerintem ennek a történetnek, hogy nem próbál meg finomkodni, hanem egészen hamar olyan esemény történik, ami sokkolja az olvasót és kimeri mondani azt, ami történik. Nem köntörfalaz, hanem leírja a rideg és kegyetlen valóságot, amivel képes az ember szívébe marni az egész történet során. Ennek köszönhetően még inkább sokkoló az, hogy valójában mennyi időt is ölel fel ez a történet.

Raven hamar rokonszenvessé vált, mivel remekül eltalálta a gondolkodását és viselkedését. Csodálom őt a bátorságáért és azért, hogy képes volt arra, hogy ne ölje meg teljesen a benne élő reményt. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy vajon a helyében én mit tettem volna, vagy mit éreztem volna, de bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs. Ő pontosan egy olyan helyre keveredett a saját akarata ellenére, amilyen helyre senki se szívesen kerülne, és igazán belegondolni se szeretnénk, hogy vajon akkor mi mit tennénk a helyében. Nagyon tetszett az, ahogyan próbált eleinte küzdeni, hiszen ki ne próbálna meg lázadni, szabadulni egy ilyen helyzetből? Szerintem nem létezik olyan személy, aki könnyedén képes lenne belenyugodni és elfogadni a sorsát, vagy éppen azt, hogy mostantól nem lehet saját akarata.

Érzékletesen és gyönyörűen lavíroz az emberi természet, érzések és gondolatok terén. Nem esett túlzásokba és mindennek kellő időt hagyott. Sokszor szorult össze a torkom attól, ami történt Ravennel és a többi lánnyal, mert szörnyű mindaz, amire képesek az emberek a pénzért vagy mennyien képesek eltekinteni attól, hogy a másik fél is egy érző és lélegző emberi lény. Amikor pedig kiderült az igazság, hogy miként is keveredett oda, akkor még inkább lesokkolt ezzel a csavarral az írónő és még inkább elborzadtam, hogy emberek képesek lehetnek ilyenre. (Igen, sajnos kinézem azt a mai világból, hogy akadnak olyanok, akik képesek lennének még akár erre is.)
Csak Raven szemszögéből ismerhetjük meg a helyet és annak egy-két fontosabb szereplőjét. Szeretem azt, ha egy történet több szemszögből íródik, de itt egyáltalán nem hiányoltam, mivel könnyedén vezet be minket ennek a romlott világnak a színfalai mögé a főhősnő által. Annak ellenére se zavaró az egy szemszög, hogy több karakter is fontosabb szerepet kap rajta kívül az események kibontakozásában, mert kellő mennyiséget és információt ad minden fontosabb szereplőről. Megtalálta a tökéletes egyensúlyt és történést, hogy minden szereplő ki tudjon teljesedni a maga módján, megkapja a kellő hangsúlyt az események forgatagában. A karakterek árnyaltságai, viselkedései és megnyilvánulásai remekül illeszkednek az Inferno világába, így egyiket se éreztem túlzónak. Volt, akit kicsit szerettem, volt, akit nagyon gyűlöltem és volt olyan, akit nem teljesen értettem meg, de az biztos, hogy nem volt olyan szereplője ennek a történetnek, aki ne váltott volna ki belőlem valamilyen érzést.

A cselekmény egy pillanatra se engedi el az olvasót, egyszerre láncolja a lapok elé és egyszerre borzasztja is el, mert ez nem tündérmese. Azt is mondhatnám, hogy ez a rideg valóság, ami talán meg is állná a helyét, hiszen sokszor hallani hasonló borzalmakról… És talán pontosan ez teszi még különlegesebbé a fordulatokkal, meglepetésekkel és izgalmakkal teli cselekményt, mert simán el tudja hinni az olvasó, hogy ez a hely létezhet, vagy még ennél kegyetlenebb hely is. Tetszett, hogy nem csak a „felszínt súrolta” a cselekmény, hanem bepillantást engedett abba is, hogy mennyire kiszolgáltatottak a kevésbé „szerencsés lányok”, mint amilyen Raven és Lykke volt. Természetesen tartogatott a végére is meglepetéseket ez a történet. Voltak tippjeim, amik közül pár bejött, másrészről meg nagyon nem. Volt olyan szereplő, akiről nem hittem volna ezt és rendesen sokkolt az igazság. Ami pedig az utószót illeti, egyszerre érzem szívet melengetőnek, már majdnem édesnek, ugyanakkor szomorúnak is a maga szépségével együtt. Örülök annak, hogy a végére se lett belőle tündérmese, mert ez a lezárás véleményem szerint tökéletes.

Ha egy kicsit sötétebb és nem szokványos romantikus történetre vágysz, akkor határozottan ez a te könyved. Egyszerűen csak hagyd, hogy Inferno sötétsége magával rántson. Mert egyszerre kapcsol ki, borzaszt el és gondolkodtat el ez a történet. Véleményem szerint olyan gondolatokat is hordoz magában ez a könyv, amik részben tabutémák, vagy csak az emberek nem szeretnek belegondolni. Pedig érdemes lenne beszélni róla, vagy éppen elgondolkodni, hogy nem helyes az, hogy sok mindenre képes rávenni az embert egyetlen egy dolog is, ami mondhatni az egész világot is irányítja. Ugyanakkor gyönyörűen bemutatta azt is, hogy sokszor mennyi mindenre képesek vagyunk különféle okokból, mennyire erősek tudunk maradni akkor is, amikor azt hisszük, hogy már nincs remény és jöhet bármi, a remény akkor is velünk marad.

Többször is említette Ruby, hogy mi inspirálta őt az Inferno megírásában, de akkor is ki kell emelnem, hogy nagyon eltalálta a fejezet címeket a történésekhez. Imádom ezt az ötletét is. Eddig is úgy gondoltam, hogy egy remek stílussal megáldott írónőről van szó, de ez a történet után még inkább így gondolom. Ez a könyv szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag és abszolút kedvencem lett. Remélem, hogy még fog hasonló stílusban írni, mert piszok jól bánik ezzel a sötétebb és kegyetlenebb világgal is. ♥

„Mind kereszteket cipelünk, csak éppen a méretük eltérő.”

„Hiába kérsz bocsánatot, a bűn, bűn marad.”

„Ne a múlton rágódj, hanem tekints a jövőbe, azt formáld inkább. A múlt démonai csak visszahúznak.”

Fülszöveg: 

Mulán története gyerekkorom óta nagy kedvencem, ennek köszönhetően kicsit félve kezdtem bele ennek a könyvnek az olvasásába. Tartottam attól, hogy nem fog annyira elvarázsolni ez a történet, mint az eredeti, vagy esetleg egy teljesen másabb Mulánt fogok kapni, mint akit már megszerettem. Szerencsére viszont minden félelmem alaptalan volt, mert ez a könyv egyszerűen lenyűgöző volt és csodálatos kalandra invitált.

Ez a könyv könnyedén hozta vissza a „régi” emlékeimet a mesével kapcsolatban, hiszen pontosan a mesében megismert eseményhez szőtte az írónő ezt a történetet. A könyv elején felidézett egy-két momentumot, majd pedig szép lassan elindult a saját útján ez mese. Nagyon tetszett, hogy miként is fonta össze az általa megálmodott kalandot az eredetivel, mert nagyon is hihetőre sikeredett és úgy éreztem, hogy a mesét is nyugodtan kibővíthetnék ezzel. Még több kalandot és még több fontos gondolatot hordozna a mese, mint eredetileg teszi. Mesterien sikerült megragadni az eredeti Mulan történet hangulatát és varázsát. Mindig is csodáltam Mulán bátorságát, talpraesettségét és hatalmas szívét, amiből most még többet kaphattam. Nem csak a történet tartogatott megannyi meglepetést, hanem még Mulan is. Még inkább megmutatkozott a bátorsága, leleményessége, a hatalmas szíve és az, hogy mennyi mindenre képes lenne a barátaiért, a családjáért, mindazokért akik számára fontosak.

Nagyon tetszett, ahogyan megelevenítette az írónő az Alvilágot. Egyszerre érdekes és veszélyes hely, ahol soha nem tudhatod, hogy kibe botlasz bele, vagy éppen melyik „ajtó” hova is vezet. Itt is találkozhatunk mondákkal, hiedelmekkel, amik még érdekesebbé teszik a már ismert világot. Egyáltalán nem éreztem egyik történést se túlzásnak, sőt, inkább imádtam és még inkább felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon még milyen meglepetéssel fog szolgálni. Ugyanakkor ez a mese nem csak a fordulatok miatt különleges, hanem a megjelenített gondolatok, leírások miatt is, amik az olvasóját is kicsit elgondolkodtatják. Gyönyörűen ábrázolta azt, hogy mikre vágyunk és mennyi mindenre képesek vagyunk érte. Mennyire szeretnénk azt, ha elfogadnának minket, vagy éppen mennyire nehéz megmondanunk azt, hogy kik is vagyunk valójában és mennyire könnyedén képes néha átjárni minket a kétely, vagy a remény.

Ami hatalmas pozitívum volt, hogy a szereplők nem lettek kiforgatva. Nem próbálta meg másabbnak beállítani egyiket se, mint amilyennek már megismerhettük őket. Ennek köszönhetően még inkább hihetőbb volt számomra az, hogy ez nem is egy különálló történet, hanem inkább olyan, mintha az eredetiből ezt valami miatt kihagyták volna és most mutatnák meg a „rajongóknak”. Jó volt újra részese lenni Mulan történetének, kicsit jobban megismerni a kapitányt is. Egy dolgot sajnálok, hogy Mushu nem nagyon kapott szerepet a történet során, viszont Mulan és Li Shang mellé csapódott harmadik félt nagyon megszerettem. Imádtam Shishi  megnyilvánulásait és tetteit. Igazi egyéniség. Illetve még két másik új szereplőt is nagyon eltalálta az írónő. Érdekes volt olvasni, hogy milyen is az Alvilág ura, vagyis Yama király, illetve az Alvilágban élő szellemek, démonok és társai. Illetve ne feledkezzünk meg még egy különleges személyről, aki időről időre felbukkan és fontos szerepe van az Alvilágban. A végén közte és Mulan között lévő jelenet az egyik kedvencem. Nagyon érdekes volt megtudni az igazságot róla, hogy ki is ő és miként keveredett erre a helyre.

Ha ilyen jó történetet sikerült írni még az eredeti meséhez, akkor én még azt is megmerném kockáztatni, hogy szívesen olvasnék még róluk és a kalandozásaikról. Biztosan később se lehetett unalmas az életük. Nem is kérdés, hogy új kedvencet avattam és bátran ajánlom mindenkinek ezt a történetet. Megéri elolvasni.

A borító és a színezett lap élek pedig még varázslatosabbá teszik ezt az amúgy is varázslatos történetet. A könyvnek köszönhetően elfogott az az érzés, hogy ismét meg kéne nézni a mesét.

„Az élet alvajárás, a halál hazatérés.”

„– Az apám azt szerette volna, ha meglátom magamban az erőt – mondta élesen a tükörnek. – Amikor kislány voltam, azt mondta, az élet egy utazás, ami a döntéseimnek megfelelő irányba visz. Azt mondta, csak azon az úton éri meg elindulni, amit a szívem választ, ezért ne féljek, ha nehéznek tűnik.”

„– Megcsinálod, Shang – mondta a kapitánynak… – Akármilyen csatát is vívsz most odabent, én melletted állok.
– Jól van! – bátorította Mushu. – Csak így tovább! Meg is csókolhatod!
– Mushu!
A sárkány vállat vont.
– Ez a tündérmesékben mindig működik.
– Elég legyen! – mondta Mulan, és elfordult Mushutól, hogy a sárkány ne lássa a pírt az arcán. Micsoda őrült ötlet! – Hagyjuk aludni.
A lány egy pillanatig örült, hogy a kapitány eszméletlen, és nem hallotta, hogy Mushu azt javasolja, csókolja meg.”