Fülszöveg: 

Mindenek előtt szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, hogy megjelenés előtt olvashattam. Nagyon szépen köszönöm! ♥

Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagyon, de nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. Amikor először találkoztam az írónőnek ezzel az ötletével, már akkor nagyon felkeltette az érdeklődésemet és tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. Volt egy olyan érzésem, hogy merőben más oldalát ismerhetem meg, mint eddig bármelyik könyvével és nem is tévedtem. Egy sötétebb énjét ismerhettem meg ezzel a dark romance történettel, ami eszméletlenül jól sikerült. Brutálisan jó és sokkoló is egyben. Nehezen találom a szavakat, mert még mindig a történet hatása alatt vagyok és a fejemben is ezernyi gondolat zsong, miközben keresem a leesett államat és próbálok kikerülni ebből az érzelmi hullámvasútból, amibe ez a történet lökött.

Könnyedén megnyert már az indítással is, hogy kicsit másképpen kezdődik az egész, mint gondoltam volna. Nem a múlttal indít, hanem mondhatni a jelenben találja magát az olvasó és utána invitál meg minket Inferno bűnös élvezetekkel átitatott falai közé. Határozottan tetszett, hogy miként foglalja keretbe ez a történetet, illetve fel is kelti az ember érdeklődését vele. Majd a „könnyed bevezető” után nem kíméli az olvasóit az írónő. Egyből belelök minket a sűrűjébe, miután egy kicsi bepillantást engedett Raven egykori életébe, gondolataiba, de aztán könnyedén rántja ki a talajt a lábunk alól, hogy meghívjon minket egy sötét mese tornácára. Pillanatok alatt olyan helyzetben találja magát a főhősnő, ahova senki se tenné be szívesen a lábát és nem is cserélne vele. Mocsok, fájdalom és mérhetetlen sötétség lappang ama falak között, de legfőképpen a „vezető” lelkében.

Ami nagy előnye szerintem ennek a történetnek, hogy nem próbál meg finomkodni, hanem egészen hamar olyan esemény történik, ami sokkolja az olvasót és kimeri mondani azt, ami történik. Nem köntörfalaz, hanem leírja a rideg és kegyetlen valóságot, amivel képes az ember szívébe marni az egész történet során. Ennek köszönhetően még inkább sokkoló az, hogy valójában mennyi időt is ölel fel ez a történet.

Raven hamar rokonszenvessé vált, mivel remekül eltalálta a gondolkodását és viselkedését. Csodálom őt a bátorságáért és azért, hogy képes volt arra, hogy ne ölje meg teljesen a benne élő reményt. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy vajon a helyében én mit tettem volna, vagy mit éreztem volna, de bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs. Ő pontosan egy olyan helyre keveredett a saját akarata ellenére, amilyen helyre senki se szívesen kerülne, és igazán belegondolni se szeretnénk, hogy vajon akkor mi mit tennénk a helyében. Nagyon tetszett az, ahogyan próbált eleinte küzdeni, hiszen ki ne próbálna meg lázadni, szabadulni egy ilyen helyzetből? Szerintem nem létezik olyan személy, aki könnyedén képes lenne belenyugodni és elfogadni a sorsát, vagy éppen azt, hogy mostantól nem lehet saját akarata.

Érzékletesen és gyönyörűen lavíroz az emberi természet, érzések és gondolatok terén. Nem esett túlzásokba és mindennek kellő időt hagyott. Sokszor szorult össze a torkom attól, ami történt Ravennel és a többi lánnyal, mert szörnyű mindaz, amire képesek az emberek a pénzért vagy mennyien képesek eltekinteni attól, hogy a másik fél is egy érző és lélegző emberi lény. Amikor pedig kiderült az igazság, hogy miként is keveredett oda, akkor még inkább lesokkolt ezzel a csavarral az írónő és még inkább elborzadtam, hogy emberek képesek lehetnek ilyenre. (Igen, sajnos kinézem azt a mai világból, hogy akadnak olyanok, akik képesek lennének még akár erre is.)
Csak Raven szemszögéből ismerhetjük meg a helyet és annak egy-két fontosabb szereplőjét. Szeretem azt, ha egy történet több szemszögből íródik, de itt egyáltalán nem hiányoltam, mivel könnyedén vezet be minket ennek a romlott világnak a színfalai mögé a főhősnő által. Annak ellenére se zavaró az egy szemszög, hogy több karakter is fontosabb szerepet kap rajta kívül az események kibontakozásában, mert kellő mennyiséget és információt ad minden fontosabb szereplőről. Megtalálta a tökéletes egyensúlyt és történést, hogy minden szereplő ki tudjon teljesedni a maga módján, megkapja a kellő hangsúlyt az események forgatagában. A karakterek árnyaltságai, viselkedései és megnyilvánulásai remekül illeszkednek az Inferno világába, így egyiket se éreztem túlzónak. Volt, akit kicsit szerettem, volt, akit nagyon gyűlöltem és volt olyan, akit nem teljesen értettem meg, de az biztos, hogy nem volt olyan szereplője ennek a történetnek, aki ne váltott volna ki belőlem valamilyen érzést.

A cselekmény egy pillanatra se engedi el az olvasót, egyszerre láncolja a lapok elé és egyszerre borzasztja is el, mert ez nem tündérmese. Azt is mondhatnám, hogy ez a rideg valóság, ami talán meg is állná a helyét, hiszen sokszor hallani hasonló borzalmakról… És talán pontosan ez teszi még különlegesebbé a fordulatokkal, meglepetésekkel és izgalmakkal teli cselekményt, mert simán el tudja hinni az olvasó, hogy ez a hely létezhet, vagy még ennél kegyetlenebb hely is. Tetszett, hogy nem csak a „felszínt súrolta” a cselekmény, hanem bepillantást engedett abba is, hogy mennyire kiszolgáltatottak a kevésbé „szerencsés lányok”, mint amilyen Raven és Lykke volt. Természetesen tartogatott a végére is meglepetéseket ez a történet. Voltak tippjeim, amik közül pár bejött, másrészről meg nagyon nem. Volt olyan szereplő, akiről nem hittem volna ezt és rendesen sokkolt az igazság. Ami pedig az utószót illeti, egyszerre érzem szívet melengetőnek, már majdnem édesnek, ugyanakkor szomorúnak is a maga szépségével együtt. Örülök annak, hogy a végére se lett belőle tündérmese, mert ez a lezárás véleményem szerint tökéletes.

Ha egy kicsit sötétebb és nem szokványos romantikus történetre vágysz, akkor határozottan ez a te könyved. Egyszerűen csak hagyd, hogy Inferno sötétsége magával rántson. Mert egyszerre kapcsol ki, borzaszt el és gondolkodtat el ez a történet. Véleményem szerint olyan gondolatokat is hordoz magában ez a könyv, amik részben tabutémák, vagy csak az emberek nem szeretnek belegondolni. Pedig érdemes lenne beszélni róla, vagy éppen elgondolkodni, hogy nem helyes az, hogy sok mindenre képes rávenni az embert egyetlen egy dolog is, ami mondhatni az egész világot is irányítja. Ugyanakkor gyönyörűen bemutatta azt is, hogy sokszor mennyi mindenre képesek vagyunk különféle okokból, mennyire erősek tudunk maradni akkor is, amikor azt hisszük, hogy már nincs remény és jöhet bármi, a remény akkor is velünk marad.

Többször is említette Ruby, hogy mi inspirálta őt az Inferno megírásában, de akkor is ki kell emelnem, hogy nagyon eltalálta a fejezet címeket a történésekhez. Imádom ezt az ötletét is. Eddig is úgy gondoltam, hogy egy remek stílussal megáldott írónőről van szó, de ez a történet után még inkább így gondolom. Ez a könyv szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag és abszolút kedvencem lett. Remélem, hogy még fog hasonló stílusban írni, mert piszok jól bánik ezzel a sötétebb és kegyetlenebb világgal is. ♥

„Mind kereszteket cipelünk, csak éppen a méretük eltérő.”

„Hiába kérsz bocsánatot, a bűn, bűn marad.”

„Ne a múlton rágódj, hanem tekints a jövőbe, azt formáld inkább. A múlt démonai csak visszahúznak.”

Fülszöveg: 

Először is szeretném megköszöni a lehetőséget és a bizalmat, hogy olvashattam megjelenés előtt a könyvet. Nagyon köszönöm ismételten az írónőnek! ♥

Azért is szeretem Ruby könyveit, mert mindig képes újat mutatni és olyan karaktereket alkotni, amik kicsit másabbak, mint a többi könyvében megismert szereplők. (Az utalást pedig imádtam, ami egy másik történetre vonatkozott! ♥) Az írónő stílusát eddig is nagyon szerettem és most is bebizonyította, hogy egy, a remek magyar írók közül. Érzések terén ez a könyv meglepett, mert olyan dolgot is sikerült elérnie, amit másik könyvével soha, mivel ennyire még soha nem kedveltem egyik karakterét se, mint a főszereplőt, vagyis Livet. Viszont ennek kifejezetten örültem, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy fog-e tudni változtatni ezen a dolgon a végére és fog-e változni a leányzó. Eleinte nem teljesen tudott lekötni a történet, pedig remekül festette le azt, hogy mi történt a lánnyal és miért lett részben olyan, amilyen. Aztán szép lassan kezdtek kibontakozni a szálak és egyre inkább bepillantást engedett mások fejébe is, így pedig egyre inkább kezdett magába szippantani a történet. Jobban érdekelt, hogy milyen utat is fognak bejárni ők, mivel kell megbirkózniuk és ki, mit „képvisel” a történetben.

Nagyon imádtam, hogy mind a három férfi másabb volt valamilyen téren és ezáltal mindegyikük kicsit más dolgot képviselt. Olyan dolgokat hoztak magukkal, amik által könnyedén átérezhette az ember Liv hozzájuk fűződő érzelmeit, mert olyan személyiségük volt és olyan dolgot képviseltek, amikkel bárki könnyedén szembe találhatja magát. Megcsalás, kihasználás, vagy amikor a karrier fontosabb lesz, mint a számunkra fontos személy. Ez mind-mind tökéletesen szövi át a történetet, bújik meg a sorok között és adja át az olvasó számára az eseményeket. A történet egyszerre szórakoztat és kikapcsol, ami tökéletes olvasmány a romantika rajongóinak, de nem egy üres limonádé, hanem van mondandója és el is gondolkodtat néha egy-egy gondolattal, történéssel. Mesterien jelenik meg, hogy mennyiszer magunkat hibáztatjuk mások tetteiért, mert úgy gondoljuk, hogy a mi döntésünknek köszönhetően történt meg, ami részben igaz, de mindenki maga dönt a sorsáról, de ennek ellenére is nehéz elhinni azt, hogy nem mi tehetünk róla… vagy ott van az, amikor szeretünk másokat hibáztatni azért, amit tettünk, vagy ami történik, mintha a minket nem terhelne a felelősség.

Ez fájdalommal és boldogsággal fűszerezett utazás, aminek köszönhetően szemtanúi lehetünk annak, hogy bármennyiszer is törik össze a szív, attól még nem szabad feladunk, mert a szerelem és a boldogság néha ott vár, ahol nem is gondolnánk. Egy gyönyörű utazás arról, hogy miként lelhetjük meg a csalódások után a boldogságot és miként lelhetjük meg azt is, hogy kik vagyunk, és mit szeretnénk az élettől, vagy mennyi ballépéshez és hirtelen döntéshez segíthetnek hozzá az érzéseink, vagy a szeretet utáni éhségünk. Miként hisszük azt, hogy mi nem vagyunk elég jók másoknak csak azért, mert nem úgy szerettek minket, ahogyan az jó lett volna számunkra. Ez a történet csodálatosan mesél a szerelem útvesztőiről és arról, hogy miként „nő fel” valaki ebben a kavalkádban.

Mint korábban már említettem eleinte nem igazán volt szimpatikus Liv, rosszabb volt, mint az időjárás és olyan stílus jellemezte, amitől a hajam is az égnek állt. Nem is értettem, hogy nem osztotta ki senki jobban annál, amiket néha kapott. Túlzottan hamar felhúzta magát és olyan dolgokon, amiket nem mindig tudtam teljesen megérteni, viszont a viselkedésének köszönhetően remekül átjött az, hogy ő nem egy felnőtt nő, ő még nem igazán tudja kezelni a világ dolgait. Kicsit olyan érzésem volt, mintha ő lett volna Alice, aki a valóvilágban elveszett, emiatt pedig gyakran botlik meg újra és újra. Az érzéseit és gondolatait nagyon jól átadja az írónő, aminek köszönhetően néhol az ember magára tud ismerni, mert mindenki szíve ilyen vagy olyan módon egyszer már biztosan összetört és elveszett az érzelmek káoszában. Mindennek ellenére sem mindig tudtam megérteni a döntéseit, néha úgy éreztem, hogy újra ugyanazt a hibát követi el és hiába próbálja meggyőzni legfőképpen önmagát, hogy jól van, mert nem volt jól. Néha segítség kell ahhoz, hogy a felszín alatti sebeink gyógyulni kezdjenek, néha pont ott vár minket a segítség, ahol nem számítunk rá, vagy éppen mindent elkövetünk azért, hogy ellökjük magunktól a segítőkezet. Mintha éreznénk, hogy ott rejlik a kiút, de még se merünk arra menni. Annak ellenére, hogy eleinte milyen érzéseket is váltott ki belőlem a végére ez is megváltozott, ez pedig hatalmas pozitívum volt számomra, mert az írónő elérte, hogy megszeressem, és még jobban megértsem őt. Liv szép lassan elkezdett fejlődni, de természetesen ő is olykor még megbotlott, miközben egyre tisztábban kezdte látni a dolgokat, az érzéseit és a ráébredt arra is, hogy miként is viselkedett korábban az emberekkel. Örültem annak, hogy nála nagyon is érezhető volt a karakterfejlődés, de még se esett túlzásba, hanem hihető volt.

Dylan, vagyis Liv apja érdekes karakter volt, mert egyszerre éreztem pozitívnak is és mégsem. Csodálatos apja volt a lányának, aki bármire képes volt érte, néha talán túlzásba is esett emiatt és pontosan emiatt érzem azt, hogy ő nem csak a „jó dolgokat” képviselte a történetben. A túlzott védelmezése és az által, hogy mennyi mindent ráhagyott a lányára, kicsit úgy éreztem, hogy a lányának is ártott ezzel a viselkedéssel, de mindennek ellenére, számomra ő egy pozitív karakter marad és örültem annak, hogy végre egy jó apához lehetett szerencsém. Szerettem belelátni a gondolataiba, kételyeibe és az érzéseibe.

Rob, Hiro és Jay, a három muskétás, akik Liv szívéhez valamilyen úton-módon utat találtak. Mindegyikük érdekes karakter és mindegyikük másabb, ami hatalmas pozitívuma ennek a történetnek. Általuk remekül bemutatja az írónő azt, hogy mennyi módon lehet összetörni egy emberi szívet, mennyire másképpen gondolkodnak az emberek és hiába más mindegyikük, akkor is utólag jönnek rá, hogy Liv számukra fontos, amikor már elveszítették őt. Általuk megjelenik a megcsalás és az, hogy sokszor csak az számít, hogy mi mit akarunk. Vagy éppen az, hogy a munka és a siker mennyire képes elvakítani az embereket az igazán fontos dolgokról és ezáltal elveszítjük azt, ami az élet valódi értéke, a szeretet (szerelem). Illetve ennek a hármasnak köszönhetően jelenik meg az az érzés is, ami a szürke hétköznapokat is átszövi, hogy nem vagyunk elég jók. Nem vagyunk elég jók valamihez, vagy éppen valakihez és miként vagyunk képesek erről meggyőzni magunkat, s ezzel akár összetörni a saját szívünket is.

Összességében az egész történet jól felépített, és egy gondolattal szerintem remekül jellemezni lehet ezt a történetet: „Nem futhatsz el mindig, ha történik valami. A gondokat meg kell oldani.” Véleményem szerint ez az egész történetre igaz, mert igen is szembe kell nézni a dolgokkal és az érzéseinkkel. Mindenki okkal kerül az életünkbe, még ha nem is az az oka, amit mi először hittünk, de általuk fejlődhetünk és erősebbé válhatunk. A megbocsájtás pedig mindig is fontos része lesz az életnek, de nem mindig másoknak kell megbocsájtani, hanem néha önmagunknak is.

Én bátran ajánlom, mert ez a történet nem csak kikapcsol és melengeti a romantikus szíveket, de hozzánk is tesz valamit és eléri azt, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül és erősebbek vagyunk, mint hinnénk. Nem szabad soha feladni! Gyönyörűen mesél a szerelemről.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget! ♥

„Életünk során rengeteg inger és érzelem ér bennünket, és azok nem múlnak el sosem nyomtalanul. Mindig lesz belőle a lelkünkben. Olyan ez, mint egy végtelen energia. Azt csupán a hordozója dönti el, hogy mivé formálja.”

„A düh és a harag csak emészt, és rossz irányba terel. Nem élheted le úgy az életed, hogy mást okolsz a tetteidért.”

„Attól, hogy egy lélek, egy szív összetörik, az élet megy tovább. Mennie kell tovább. A Föld se szűnik meg forogni. Minden problémát meg kell élni és fel kell dolgozni.”

Fülszöveg: 

Nagyon szeretem Vi könyveit, mert nem csak egyszerűen kikapcsol és szórakoztat, hanem azért mindig akad benne komolyabb gondolat, téma. Ez pedig most se volt másképpen.

Nagyon tetszett az alapötlet és a történet eleje is, a vége már nem teljesen. Annyira jól kezdte felépíteni a történetet az írónő, miközben szép lassan egyre inkább megismerhettem a szereplőket, amihez sokat hozzátett az is, hogy váltott szemszögben íródott, de mindennek ellenére is nem ez lesz a kedvenc könyvem tőle. Lehet amiatt se tudott idővel már annyira magával rántani a történet, mert különféle okokból elég lassan tudtam haladni vele és így kizökkentem. Míg a történet elején úgy éreztem, hogy él a lehetőséggel, addig a vége felé már nem ezt éreztem. Nekem picit túlzottan kiszámítható volt és elsietett lett. Szerintem a bonyodalom egy része nagyon is sejthető, amivel nem is lenne baj, de most valahogy nekem összecsapott hatást keltett a kivitelezés, de mint mondtam lehet amiatt van ez, mert lassabban tudtam haladni a történettel.
A másik dolog ami számomra furcsán hatott, az a mellékszereplők megjelenése-eltűnése. Két olyan mellékszereplő is volt számomra, akiket nagyon megszerettem és úgy éreztem, hogy remek hangsúlyt kapnak a történet előrehaladtával, aztán egyszerűen eltűntek, majd a legvégén az egyikük megint előkerült. Pedig Etta és Quinn is szerintem remekül megírt karakter volt, ezért se értem, hogy miért szorultak ennyire háttérbe idővel és tűntek el, mintha soha nem is léteztek volna.

Layla és Gray karakterét is megszerettem. Mind a ketten cipelik a saját terhüket, démonaikat és érdekes volt látni, hogy miként változnak mind a ketten, miközben az élet egyre közelebb sodorja őket. Layla karakterének félelmeit megtudtam érteni, még ha minden tettét vagy gondolatát nem is teljesen, viszont mindezek ellenére is szerethető karaktert ismerhettem meg. Grayson szintén egy kicsit összetett karakter, ő is több annál, mint elsőre tűnik, de róla egy nagy medve jutott eszembe. Veszélyes, hatalmas szíve van és bármit megtenne azokért, akik számára fontosak.

Összességében azt mondom, hogy jó volt, de ez most annyira nem tudott magának megnyerni.

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„A megbocsátáshoz erő kell.”

„Milyen érzés szeretni valakit?
Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy a világon bármit képes lenne megtenni azért, hogy boldog legyen az, akit szeret.”

– „Az embert általában nem az ellenségei árulják el, hanem azok, akik sokat jelentenek a számára.”

Fülszöveg: 

Ez a történet egyszerre szórakoztat és melengeti meg az ember szívét.

Az első oldaltól az utolsóig imádtam minden egyes sorát. Nem csak maga a történet gyönyörű, hanem az írónő stílusa is (még akkor is, ha néha akadtak benne fura mondatok). Élvezett volt elveszni az érzelmek és a kibontakozó történések között. Egy pillanatra se unatkoztam, teljesen rabul ejtett Lucy és Josh története. Sőt, volt olyan pillanata a könyvnek, amikor ugyanazt kívántam, mint a szereplő(k), hogy bárcsak meg lehetne állítani az időt és soha ne jönne el a „történet vége”, ne kéne elhagyniuk azt a bizonyos helyet. Szerintem a játékaik nagyon ötletesek voltak, miközben érezhető volt a kettejük között lévő szikra, ami robbanásra kész, hogy majd a lehető legváratlanabb pillanatban robbanjon és fenekestül felforgasson mindent. Mondhatni jól fejbe csapja őket, hogy végre felnyíljon a szemük. Szócsatáik, a jellemükben lévő különbségek még szórakoztatóbbá tették a könyvet, ahogyan az apró tetteik, a titkaikkal egyetemben. Végig azt éreztem, hogy mindennek bőven adott időt az írónő, gyönyörűen bontakozik ki a történet és még csodálatosabban fejezi ki az érzelmeket, mutatja be azt, hogy miként vagyunk képesek változni, ráébredni az érzéseinkre és az milyen hatással lehetnek ránk, vagy éppen másokra. Olykor mennyire vakok vagyunk, hogy nem csak azt nem vesszük észre, hogy a másikban mi zajlik, hanem önmagukban zajló érzelmeket is képesek vagyunk másnak látni, mint amik valójában. Vagy éppen mennyire nem látjuk azt, hogy milyen is valaki valójában, mennyire jól megtanulunk falat húzni magunk köré, hogy mást lásson a világ, mint amilyenek valójában vagyunk.

Lucy karakterét hamar megkedveltem. Nagyon szerettem a vidám, kedves és melegszívű természetét. Teljesen megértem, hogy sokan képesek voltak hamar megkedvelni őt, mert apró termete mellé egy igazán cuki jellemmel megáldott leányzó. Érdekes volt látni azt, hogy miként tanulta meg azt, hogy kiálljon magáért, mi a „különbség” aközött, hogy kedvelik, vagy éppen „kihasználják”. A becenevét meg egyenesen imádon, Minimuffin. Nagyon aranyos és igazán illik rá. De benne is több rejlik annál, mint hogy egyszerűen cuki. Helyén van a szíve, és ha úgy hozza a helyzet, akkor nem kell félteni, mert igen is képes a sarkára állni. Kiállni azokért, akiket szeret [spoiler](Imádtam, amikor kiosztotta Josh apját az esküvő másnapján!! :D)[/spoiler], megbirkózni az érzéseivel, még ha netalán megesik az, ami bárkivel, hogy olykor sokkot kapunk a felismeréstől, amikor a saját érzéseinkre ráébredünk. Ahogyan azt is teljesen át tudtam érezni, hogy miért volt bizalmatlan sokszor a pasival szemben.

Joshua szerintem szintén egy remekül eltalált karakter. Érdekes volt az a kettősség, amit képviselt. Mindenki retteg tőle, de közben a jéghegy mögött meg egy szerethető és gondoskodó mackó lappangott, amit nem tud és nem is akar bárkinek megmutatni. Sajnáltam a múltja miatt, mert nem könnyű terheket cipelt, amik a jelenre is kihatással voltak, a jellemére és olykor a tetteire, a gondolataira is. Tetszett benne, hogy mennyire védelmezte néha a lányt és mennyire jól kiismerte már az együtt eltöltött időnek köszönhetően. Ennek köszönhetően sokszor igazán remekül tudta kezelni Lucy reakcióit. Amikor pedig ápolta Minimuffint. Azzal teljesen levett a lábamról, imádom azt a részt, meg a közvetlen előtte történő eseményeket is. Amit pedig munkával kapcsolatban tett. Fantasztikus. Imádom!

Nem nagyon szoktam meghatódni könyvön, de itt kétszer is sikerült könnyeket csalnia a szemembe, amire egyáltalán nem számítottam. [spoiler]Egyszer akkor, amikor Lucy ráébredt a dolgokra és hirtelen túl sok lesz minden számára az esküvőn, majd Josh anyukája megy először utána. Köszönöm, hogy nem egyből Josh jelent meg. Másodszor pedig akkor, amikor Josh és az apja közötti viszonyra jobban kitér a történet. Amikor jobban megismerhetjük Josh érzéseit, hogy mindig is úgy érezte, hogy soha nem elég jó. Nagyon át tudtam érezni mit élt át, az érzéseit. És az egyik kedvenc idézetem is ebből a részből van, mert örök igazság: „Senkin sem szabad átnézni, vagy elhitetni vele, hogy nem fontos.”[/spoiler]

Összességében imádtam, sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb ezt a történetet, de erről a borítója tehet. Nagyon ronda. Egyáltalán nem ilyennek képzelem el a szereplőket.

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Mintha egy magányos kis könyv lennék két borús könyvtámasz között.”

„Anyu állhatatosan mered a szemembe.
– Csak menj tovább, amíg az, ami a fán van, annyira nem különleges, mint ez.”

„– Minimuffin, ha flörtölnénk, azt észrevennéd.”