„– Gyakran várunk kedvességet másoktól, pedig mi bármikor kedvesek lehetünk magunkhoz – mondta a Vakond.”

„– Őszintén szólva gyakran úgy érzem, hogy semmi érdekeset nem tudok mondani – mondta a Róka.
– Amit őszintén mondunk, az mindig érdekes – mondta a Ló.”

„– Ne az alapján ítéld meg magad, ahogyan bánnak veled – mondta a Ló. – Mindig tudd, hogy értékes és fontos vagy, szeretnek, és olyan dolgokat adsz a világnak, amiket senki más nem adhat.”

„Ez a karantén arra tanít, hogy jobban értékeljek sok mindent, amit korábban magától értetődőnek vettem.”

„Nagyjából ez a családi recept: jó adag humor, csipetnyi kötelességtudat, egy kanálnyi tolakodás és egy púpozott kanálnyi szeretet.”

„Mindenkinek van véleménye rólunk. De ez nem jelenti azt, hogy foglalkoznunk kell velük.”

„Nagymama azt mondta, hogy a cseresznyevirág olyan, mint az élet. Édes és csodálatos, de ugyanakkor pokolian rövid ideig tart. Túlságosan rövid ahhoz, hogy ne azt csináld, amit szeretsz. Túlságosan rövid ahhoz, hogy ne töltsd együtt azokkal az emberekkel… akiket szeretsz.”

„A nagymamám egyszer azt mondta nekem, hogy a szerelem és a gyűlölet ugyanarról a tőről fakad, és a körülmények miatt válik egyikké vagy másikká. Ugyanaz a szenvedély. Ugyanaz a fájdalom. Az a furcsa szorító nyomás a mellkasodban? Dettó! Én egészen addig nem hittem neki, amíg össze nem hozott a sors Baron Spencerrel, aki a rémálmommá vált.”

„Mert most nem féltem, csak szomorú voltam. Áldozatot hozni valamiért olyan volt, mint kockáztatni a szerencsejátékban. Abban a reményben mondtál le egy jó dologról, hogy valami még jobb lehessen érte a jutalmad.”

„És azért tudok csak néhány barátomban megbízni, mert ha egyszer valaki átvág, mindig ott a lehetősége, hogy egyszer újra át fog.”

„Ne hallgass senki másra, ha te jól érzed magad ott, ahol vagy!”

„Néhány embert sosem fogsz tudni boldoggá tenni, nem számít, milyen keményen próbálkozol.”

Fülszöveg: 

Zseniális. Hihetetlen. Megbotránkoztató. Letehetetlen. 

Vannak olyan könyvek, amiket egyszerűen az ember képtelen félretenni, nem számít az se, hogy mennyire botránkoztat meg és szörnyed el esetleg az ember az olvasása közben. Mert egy részünk reméli, hogy ez nem lehet igaz, másrészről pedig pontosan úgy vagyunk, mint Low volt, hogy hiába minden, még is tudni akarjuk azt, hogy pontosan mik is történtek és a végére akarunk érni az önéletrajznak, hogy a végén hozhassuk meg az „ítéletet”.

Hihetetlen, hogy ez az írónő első ilyen témában írt könyve, mert túlzottan zseniális lett. Remélem, hogy még többet fog alkotni ebben a műfajban, mert hihetetlen az, amit most megalkotott és ahogy képes volt megteremteni ezt a borzongató hangulatot, ami az egész könyvet áthatotta. Már az első oldalakkal felkelti az ember érdeklődését, hiszen eléggé nem megszokott módon indul a történet, ami az utolsó lapokig kitart. Fordulatokkal és erős érzelmekkel teli történet, amiről nehéz spoiler mentesen írni, de az biztos, hogy magasra tette a mércét, mert eddigi legjobb könyve, amit olvastam tőle. Tökéletes ötlet volt az írónőtől a könyv a könyvben dolog, mert ez még inkább hozzájárult a történet különleges atmoszférájához. Még inkább sejtelmesebbé tette az egészet és végig ennek köszönhetően ott motoszkált az emberben, hogy vajon ez tényleg igaz lehet, vagy még akad olyan dolog, amiről nem tudunk, és ha igaz, akkor vajon mi vezéreli arra, hogy ezt tényleg képes legyen valaki leírni?

Nem hittem volna, hogy ez a történet ennyire érzelmi hullámvasút lesz, de az volt. Reméltem, hitetlenkedtem, elborzadtam, a karakterekkel együtt éreztem a reményt és a szerelem apró szikráit és azt, ahogyan próbáltak megbirkózni a tragikus múlttal és a saját démonjaikkal, miközben vágytam az igazság megismerésére.

Ez a könyv szerintem több, mint elsőre tűnik, mert megannyi csavar van benne, ami az utolsó lapokig is kitart, de véleményem szerint a cím is sokban hozzájárul az egészhez, hiszen a Verity jelentése fontos és pontosan ez a kérdés, hogy vajon mi az igazság, mi a valóság? Ezt pedig olyan ütősen oldja meg, amit más könyvben biztosan gyűlöltem volna, de itt képtelen vagyok rá. Ez a befejezés így jó, ahogyan van, mert olyan érzésem van ezáltal, mintha valójában az olvasók kezébe adta volna a döntéshozatalt. Csak rajtunk áll, hogy mit hiszünk el és mit gondolunk a megismert szereplőkről, amit valójában nem olyan könnyű meghozni, hiszen megannyi apró dolog, történés van, ami beszédes lehet, de az olvasó simán nem tulajdonít nagy jelentőséget neki, pedig szerintem akadnak bőven olyan lényegtelennek tűnő dolgok, amik valójában nagyon is számítanak és segíthetnek a végső döntéshozatal meghozásában, mert hozzátesznek a nagy egészhez.

Ez a történet sokkol, megannyi kérdést felvet és kiakaszt ugyanakkor. Ez az a történet, amit nem lehet véleményem szerint csak úgy elengedni, mint egy sima romantikus könyvet, mert olyan jól bánik ezzel a kettősséggel, hogy mi igaz és mi nem, hogy könnyedén az ember bőre alá képes kúszni vele és megbolygatni az olvasó lelkét.

Ami pedig a szereplőket illeti, nos, mind túlzottan jól eltaláltak és remekül árnyaltak. Gyanúba kever, elbizonytalanít velük kapcsolatban, hogy olykor talán mi magunk se tudjuk pontosan, mit is gondolunk egy-egy szereplőről. Ugyanakkor gyönyörűen csempészi a történetbe általuk a remény, a szerelem és a boldogság apró szikráit, illetve mutatja be általuk azt, hogy milyen démonokkal is kell megküzdenünk, hogy képesek legyünk továbblépni vagy éppen csak azért, hogy másokat megóvjunk. Illetve általuk bemutatja azt is, hogy van-e olyan bűn, amit képesek vagyunk megbocsájtani annak ellenére, hogy esetleg nem tudjuk a pontos igazságot. Bűn és bűn között van-e különbség…

Ezt a könyvet egyszerre lehet imádni és gyűlölni is. Egyszerre csodálhatjuk és szörnyedhetünk is el mind attól, amit olvasunk, de véleményem szerint nehéz ezt úgy letenni, hogy semmilyen érzelmet ne váltson ki belőlünk. Hatalmas kedvencem lett és még több ilyet kérek az írónőtől, mert szerintem több mint 5 csillagot érdemelne ez a könyv.

Miután leteszi az ember ezt a könyvet és ezernyi kérdés kavarog a fejében a lehető legjobb, ha van kivel kibeszélnie. Imádtam a könyvről beszélgeti Dorinával. Köszönöm a kibeszélést és a közös olvasást is! ♥


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Hiába minden hamisság, lélektelenség és összetört álom, a világ mégis csak gyönyörű.
– Desiderata (Max Ehrman) –”

„Ha két ember között felüti a fejét a vonzalom, onnantól már csak két lehetőségük marad: engedni neki, vagy hagyni az egészet. Nincs középút.”

„Csak még egy fejezet, és abbahagyom. Ez lesz az utolsó.”

Fülszöveg: 

Vannak olyan könyvek, amik mosolyt csalnak az ember arcára, vagy éppen könnyeket csalnak az ember szemébe, esetleg megérinti a szívedet. Nos, erre a könyvre mindegyik jellemző volt. Néha mosolyogtam és nevettem, míg máskor sírtam, ugyanakkor ami miatt még inkább közelebb került a szívemhez, hogy el is gondolkodtatott, mert bőven hordoz magában olyan dolgokat, amikről érdemes beszélni. Ez a könyv megmutatja azt, hogy soha nem késő változni, megtanulni újra szeretni és bízni az emberekben, ahogyan ehhez segítőkezet elfogadni sem szégyen. Néha kell az a bizonyos löket, hogy kimásszunk a barlangunkból és újra észre vegyünk mindazt a jót, ami valójában körülöttünk van.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de minden elismerésem, mert gyönyörűen ábrázolja a különféle érzelmeket, mesterien festi le, hogy néha szavak nélkül is mennyi érzelmet vagyunk képesek közvetíteni a másiknak, vagy éppen egy idegen is milyen hatással lehet ránk. Azt hisszük, hogy rövid másodpercek alatt képtelenség bármit is észrevenni, vagy éppen kifejezni, de ez a történet könnyedén szembesít azzal, hogy nem kell hosszú perceknek eltelnie, hanem elegendő mindössze 180 másodperc, hogy a világunk teljesen kiforduljon önmagából és valami új, ismeretlen akár a kezdetét vehesse. Nehéz dolog a falaink mögé beengedni bárkit, megmutatni a valódi érzéseinket és tökéletesen ábrázolta azt is, hogy mennyiszer a harag, düh, vagy éppen negatív dolgok mögé rejtőzünk el, mert azt reméljük, hogy ezek az érzések képesek bárkit távoltartani, de aztán jön valaki, aki rést ejt ezen a védelmen és akkor borul fel igazán az addig ismert világunk.

180 másodpercet gyönyörűen tárja az olvasó elé az írónő és remekül zárja keretbe a történetet is. Nagyon jól megoldotta ezt a dolgot is, ahogyan hálás vagyok azért is, hogy megannyi komolyabb témát tudott úgy megeleveníteni, hogy egyiket se éreztem feleslegesnek, se túlzásnak, ahogyan erőltetettnek se. Majdnem mindegyiknek ad kellő helyet és lehetőséget a kibontakozásra, kivéve talán egynek és emiatt nekem egy picit sajgott a szívem. Jó látni azt, hogy az internetnek köszönhetően mennyi jót tehetünk, mennyi mindent képesek vagyunk elérni, az emberek miként képesek összefogni – hiszen ez manapság már szinte az életünk része is -, de itt említeném meg, hogy én kicsit hiányoltam azt, hogy az árnyoldal nem kapott nagyobb teret a történetben. Kicsi bepillantást enged, de szerintem ezen a dolgon túlzottan gyorsan siklik lát, mert lehet valaki könnyedén ki tudja zárni és tényleg elég annyi, hogy törli a hozzászólást, letiltja az illetőt, viszont sokan nem ilyenek. Igenis, a negatív dolgok interneten keresztül is képesek hatalmas károkat tenni, pontosan úgy, ahogyan a szeret és az összefogás jegyében képes embereket összehozni. Barátság, testvéri kötelék, szülő – gyermek viszony, veszteség, félelem, kétely és bizalom, illetve a szeretet mind-mind helyet kap a történetben. S egyszerűen fantasztikus, ahogyan beleszövi mindezt ebbe a könyvbe az írónő. A szeretet ereje könnyedén öleli körbe az egész könyvet, miközben felhívja arra is a figyelmünket, hogy soha nem szabad a külsőségek alapján senkit se megítélni, mert néha a legboldogabb mosoly mögött is lappanghat olyan múlt, amit nem gondolnánk, mert mindenki hordoz sebeket. Illetve attól még, hogy sebzettek vagyunk, lehetünk mások számára gyógyír, mert a sebeinknek köszönhetően nem érünk kevesebbet. Néha a sebek begyógyítására nem mindig mások megbocsájtására van szükségünk, hanem arra, hogy önmagunkat képesek legyünk szeretni és elfogadni.

A karakterek egytől egyig remekül eltaláltak, mindegyikük kicsit más, de még is teljesen összepasszolnak.

Allison eleinte nem volt szimpatikus számomra, kicsit úgy éreztem, hogy ő nem igazán akar változni. Hiába érzi azt, hogy ez nem jó így és igen is változnia kellene, akkor se tesz semmit se, még egy hajszálnyit se. Aztán szép lassan rés keletkezik a falain és olyan dolgot él át, amiben talán még ő maga se hitte igazán, hogy valaha része lesz és valami új kezdetét veszi. A történet végére nagyon megszerettem. Átéreztem a fájdalmát, a bizonytalanságát, a félelmeit, mert ha nem is ilyen szinten, de szerintem a legtöbb általa érzett érzés a legtöbb emberben megtalálható. Nap, mint nap szembenézünk vele mi is. Örülök annak, hogy részese lehettem ennek az utazásnak, aminek köszönhetően képes volt újra kilépni a fényre és elkezdeni megtanulni újra élni. Bevallom kicsit féltem, hogy nehogy túlzásba essen ilyen téren az írónő, de nem tette. Remekül csempészte bele a történetbe Allison kételyeit, miközben a boldogság útjára tért. Nem könnyű utat jár be, néha meg is törik, de végül igazán erőssé válik és csodálom érte.

Esbent egészen hamar megszerettem. Kedves, barátságos és segítőkész személy, aki igyekszik jót csempészni a világba és hinni abban, hogy az emberek többsége jó. Érdekes volt látni azt, hogy milyen történést csempészett az írónő a múltjába és minek köszönhetően csinálja azt, amit. Ez által pedig remekül bontakozik ki az is, hogy sokszor hisszük azt, ha sok jót teszünk, akkor legalább kicsit helyre hozhatjuk a múltban történt rossz dolgokat, vagy legalábbis enyhíthetjük a bennünk lakozó fájdalmat. Mennyi éven át képesek vagyunk olyan sebeket hordozni, amiről a külvilágnak fogalma sincs. Érdekes látni azt, hogy miként változik ő is, mert nem csak ő van hatással Allisonra, hanem a lány is rá. Egyszerűen imádom őket. Fantasztikus páros és mindenkinek járna egy Esben! ♥

Simon igazi egyéniség és szerintem lehetetlenség nem szeretni. Nagyon szívbe markoló, hogy miként tart ki Allison mellett és soha nem adja fel a reményt, mert ilyenek vagyunk, mindig remélünk. Örülök annak, hogy képes volt idővel viszont a sarkára állni és kimondani az igazságot, nem pedig a háttérbe vonult. Fantasztikus apa!

Steffi által megmutatkozik az, hogy mennyire másabbá válhatnak az emberek, ha hasonló dolgon mennek keresztül, én legalábbis így éreztem. Az ő sorsa szerintem könnyedén kiszámítható, de mégis hordoz magában meglepetést. Egyszerre erős és gyenge is, miközben utóbbit remekül leplezi, ameddig csak lehet. A „szüleivel” kapcsolatos igazság pedig igazán megérintett és azokban a pillanatokban éreztem azt, hogy igazán megértettem, megismertem őt.

Kerry és Esben közötti testvéri köteléket nagyon szerettem, illetve a múltban történtek miatt kicsit a szívembe is mart ez a kötelék, de nekik köszönhetően szintén fontos dologra hívja fel a figyelmet az írónő. [spoiler]Sokszor csak az áldozatokra figyelünk, az ő érzéseikre és elfeledkezünk arról, hogy nem csak ők sérülhetnek meg, hanem a hozzájuk közelállók is. S igen, néha utóbbiak még jobban is, vagy nehezebben gyógyulnak…[/spoiler] Kerry élettel teli, vidám, barátságos lány, aki megtalálta a saját útját és bármit megtenne azért, hogy a testvére is végre teljesen maga mögött hagyhassa a múltban történeteket.

Csodálatos történetet olvashattam, ami megannyi érzelmet váltott ki belőlem és sokszor el is gondolkodtatott, még ennyi idő elteltével is néha azon kapom magam, hogy az olvasottakon agyalok. _Mindenki értékes és mindenki megérdemli a boldogságot, szeretetet és nem csak egy ember lehet igazán fontos számunkra, mi döntünk arról, hogy kiket is engedünk magunkhoz közel._ Véleményem szerint érdemes elolvasni. ♥

„Ha segítek másokon, az nekem is segíthet a gyógyulásban.”

„Hogy van rá esély, hogy megtanuljam kevésbé utálni magamat.
Hogy a szeretet sokkal-sokkal fontosabb a biológiai kapcsolatnál.”

– „– Egyetlen negatív élmény felülírhat ezer pozitívat. Ami miatt a szeretet tengerében csak az egyetlen fuldoklót veszed észre.”