Fülszöveg: 

Teljesen elkerülte a figyelmemet az, hogy hány százalékon is áll ez a könyv molyon, de teljesen megértem, hogy miért csak ennyi…

A kezdetekkor még reménykedtem, hogy nem fog csalódást okozni ez a könyv, mert a stílusa nagyon tetszett. Nem tudom, hogy eredetiben milyen, de a fordítás szerintem nagyon jól sikeredett, viszont a történet már annál kevésbé lett jó. Semmi újat nem tudott mutatni ez a könyv, teljesen kiszámítható, meg se próbál eltérni a kliséktől. Hiányoltam azt, hogy semmi újat nem tudott mutatni, arról ne is beszéljük, hogy a karakterek múltját se éreztem igazán hangsúlyosnak, felszínesen volt csak érintve és nem is teljesen éreztem azoknak a hatását a jelenben, hogy ki honnan is jött és milyen neveltetést kapott. A szerelem első látásra itt is megtalálható, ahogyan a vonzalom is, de valahogy számomra ez inkább vicces volt, mintsem hihető. Ami meg a karakterek gondolatait illeti, rossz viccnek beillettek, mert nem hiszem el, hogy ezeken kívül más nem foglalkoztatja az elsős egyetemistákat, hanem csak mindig egymáson jár az eszük vagy azon a bizonyos dolgon. Nem is értettem, hogy miért nem voltak mással kapcsolatos gondolataik, miért szorult totál háttérbe az iskola, vagy a család, ha már Elizabethnek annyira fontos a családja. A főszereplő csaj egy idő után nagyon elkezdett idegesíteni, mert csak a vak nem láthatta azt, hogy a srác oda van érte és nem csak azt akarja már tőle. Az meg, hogy a pasi egyszer csak nem tudja mit is akart, majd hirtelen ráébred a másik vicces pillanat volt, hiszen folyamatosan úgy volt megírva, hogy másabb számára a csaj, mint az eddigiek, erre jött az a momentum és fogtam a fejemet, hogy ez most komoly?! Ezeknek köszönhetően egy idő után nagyon unalmas lett számomra ez a történet és alig vártam, hogy a végére érjek.

Nekem ez egy eléggé üres történet volt, semmi extrával és még a karakterek is felejthetőre sikeredtek. A borítója viszont nagyon tetszik és végre a szereplőket is eltalálták a borítón! :)

Fülszöveg: 

Egy sebhelyes bunyós…

A borítója miatt figyeltem fel a könyvre és a fülszöveg alapján jónak ígérkezett, de sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet. Bármennyire is szeretnék, nem tudok túlzottan sok jó dolgot kiemelni a könyvből. Azt viszont sajnos nem tudom, hogy alapból se tetszett volna, vagy a fordításon csúszott el esetleg a dolog.

Már az elején szembesülünk a bonyodalom forrásával, nem habozik az írónő, hanem egyből beavat abba, hogy mi történt a főhősnővel és mi az a dolog a múltjában, amiről szinte senki se tud, és ami miatt ő is megváltozott. Ebben a könyvben is megjelenik a rossz szülői háttér, vagy éppen az, hogy a pénz és tekintély mennyire fontos, de valahogy ezek tálalása se igazán nyert meg magának. Az elején még kicsit reménykedtem a könyvben, de igazából idővel sajnos számomra unalmassá vált és nem igazán tudott már érdekelni. Emiatt pedig azon voltam, hogy mihamarabb a végére érjek.

A fentebb leírtak miatt hamar kiderül, hogy ennek köszönhetően milyen szabályok szerint él Elizabeth, viszont nekem akadt ilyen téren is kicsit hiányérzetem. Örültem volna, ha kicsit jobban bepillantást enged abba az írónő, hogy milyen is volt pontosan ő és mikben tűnik még ki az, hogy ő megváltozott, azt a pár dolgot leszámítva, amit a szabályaiból megtudunk. A viselkedése néha igazán bosszantó tudott lenni. Nem éreztem úgy, hogy a múltja teljesen mindent alátámasztana, csak egyszerű volt mindent arra fogni. Illetve én a belső vívódásaiból se éreztem teljesen azt a szenvedést, sérülést, amit amúgy próbált az írónő alátámasztani. Nem igazán jött át nekem. A tagadás itt is megtalálható, hogy úgy érzi, már jobban van, de valójában nincs, viszont itt sokszor úgy éreztem, hogy ő ezen nem is akar változtatni, hanem neki jó így, ahogy van. Utána meg túlzottan hirtelen jött a változás, én legalábbis annak éreztem. Másrészt az se tette túlzottan szimpatikussá a szememben, amit Blake-l csinált. Sőt, ennek köszönhetően még kevésbé vált szimpatikussá számomra.

Egyedül Declan és Dax miatt érte meg elolvasnom ezt a könyvet. Dax egy kis humort, jókedvet vitt a történetbe. Nagyon megszerettem őt és imádom a bolondos jellemét. Declan meg pontosan az ellentéte, komoly, de még is romantikus lelkű. Nem csak erős, hanem határozott is, aki soha nem adja fel, és küzd azért, ami számára fontos, és az álmaiért is képes harcolni. Sőt, utóbbiért akár bármit kockára is tenne. Meg tudom érteni, hogy miért bonyolult az apjával a kapcsolata. Ugyanakkor igazi testvér is, aki a testvéréért bármire képes lenne. Nem feledkezik el azokról, akik fontosak, de ugyanakkor hű marad önmagához is. Nagyon tetszettek azok a részek, ahol szóba került az édesanyja is, ilyenkor még inkább megmutatkozott az, hogy ő sokkal több annál, mint a külseje sejtetni véli. Ő volt a másik személy, akit igazán megtudtam szeretni és közel került hozzám.

A karakterek többsége nem tudott megnyerni magának, valami hiányzott belőlük, illetve úgy éreztem, hogy akad olyan szál amit nagyon nem varrt el, de ő még is úgy tekintett rá mintha megtette volna. A vége meg véleményem szerint kicsit összecsapott lett, mintha hirtelen rájött volna az írónő, hogy kell még valami bonyodalom, hiszen lassan a történet végére ér. Sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni azt is, vagy előkészíteni az eseményeket.

Sajnos ez a történet most nagyon nem tudott megfogni, pedig ennél sokkal jobb lehetett volna. Még talán akkor is, ha néhány dolog sokkal jobban van megfogalmazva

„– (…) Gyönyörűek a sebhelyeid. Azt jelentik, hogy túléltél. Hogy itt vagy velem.”

„Sose voltam elég jó úgy, ahogy voltam.”

„Sokan úgy tartják, Isten okkal tesz nehéz embereket az életünkbe, hogy jobb emberek legyünk általuk: megszenvedjük a hibáikat, majd felvértezzük magunkat ellenük.”

Fülszöveg: 

Vannak olyan könyvek, amik mosolyt csalnak az ember arcára, vagy éppen könnyeket csalnak az ember szemébe, esetleg megérinti a szívedet. Nos, erre a könyvre mindegyik jellemző volt. Néha mosolyogtam és nevettem, míg máskor sírtam, ugyanakkor ami miatt még inkább közelebb került a szívemhez, hogy el is gondolkodtatott, mert bőven hordoz magában olyan dolgokat, amikről érdemes beszélni. Ez a könyv megmutatja azt, hogy soha nem késő változni, megtanulni újra szeretni és bízni az emberekben, ahogyan ehhez segítőkezet elfogadni sem szégyen. Néha kell az a bizonyos löket, hogy kimásszunk a barlangunkból és újra észre vegyünk mindazt a jót, ami valójában körülöttünk van.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de minden elismerésem, mert gyönyörűen ábrázolja a különféle érzelmeket, mesterien festi le, hogy néha szavak nélkül is mennyi érzelmet vagyunk képesek közvetíteni a másiknak, vagy éppen egy idegen is milyen hatással lehet ránk. Azt hisszük, hogy rövid másodpercek alatt képtelenség bármit is észrevenni, vagy éppen kifejezni, de ez a történet könnyedén szembesít azzal, hogy nem kell hosszú perceknek eltelnie, hanem elegendő mindössze 180 másodperc, hogy a világunk teljesen kiforduljon önmagából és valami új, ismeretlen akár a kezdetét vehesse. Nehéz dolog a falaink mögé beengedni bárkit, megmutatni a valódi érzéseinket és tökéletesen ábrázolta azt is, hogy mennyiszer a harag, düh, vagy éppen negatív dolgok mögé rejtőzünk el, mert azt reméljük, hogy ezek az érzések képesek bárkit távoltartani, de aztán jön valaki, aki rést ejt ezen a védelmen és akkor borul fel igazán az addig ismert világunk.

180 másodpercet gyönyörűen tárja az olvasó elé az írónő és remekül zárja keretbe a történetet is. Nagyon jól megoldotta ezt a dolgot is, ahogyan hálás vagyok azért is, hogy megannyi komolyabb témát tudott úgy megeleveníteni, hogy egyiket se éreztem feleslegesnek, se túlzásnak, ahogyan erőltetettnek se. Majdnem mindegyiknek ad kellő helyet és lehetőséget a kibontakozásra, kivéve talán egynek és emiatt nekem egy picit sajgott a szívem. Jó látni azt, hogy az internetnek köszönhetően mennyi jót tehetünk, mennyi mindent képesek vagyunk elérni, az emberek miként képesek összefogni – hiszen ez manapság már szinte az életünk része is -, de itt említeném meg, hogy én kicsit hiányoltam azt, hogy az árnyoldal nem kapott nagyobb teret a történetben. Kicsi bepillantást enged, de szerintem ezen a dolgon túlzottan gyorsan siklik lát, mert lehet valaki könnyedén ki tudja zárni és tényleg elég annyi, hogy törli a hozzászólást, letiltja az illetőt, viszont sokan nem ilyenek. Igenis, a negatív dolgok interneten keresztül is képesek hatalmas károkat tenni, pontosan úgy, ahogyan a szeret és az összefogás jegyében képes embereket összehozni. Barátság, testvéri kötelék, szülő – gyermek viszony, veszteség, félelem, kétely és bizalom, illetve a szeretet mind-mind helyet kap a történetben. S egyszerűen fantasztikus, ahogyan beleszövi mindezt ebbe a könyvbe az írónő. A szeretet ereje könnyedén öleli körbe az egész könyvet, miközben felhívja arra is a figyelmünket, hogy soha nem szabad a külsőségek alapján senkit se megítélni, mert néha a legboldogabb mosoly mögött is lappanghat olyan múlt, amit nem gondolnánk, mert mindenki hordoz sebeket. Illetve attól még, hogy sebzettek vagyunk, lehetünk mások számára gyógyír, mert a sebeinknek köszönhetően nem érünk kevesebbet. Néha a sebek begyógyítására nem mindig mások megbocsájtására van szükségünk, hanem arra, hogy önmagunkat képesek legyünk szeretni és elfogadni.

A karakterek egytől egyig remekül eltaláltak, mindegyikük kicsit más, de még is teljesen összepasszolnak.

Allison eleinte nem volt szimpatikus számomra, kicsit úgy éreztem, hogy ő nem igazán akar változni. Hiába érzi azt, hogy ez nem jó így és igen is változnia kellene, akkor se tesz semmit se, még egy hajszálnyit se. Aztán szép lassan rés keletkezik a falain és olyan dolgot él át, amiben talán még ő maga se hitte igazán, hogy valaha része lesz és valami új kezdetét veszi. A történet végére nagyon megszerettem. Átéreztem a fájdalmát, a bizonytalanságát, a félelmeit, mert ha nem is ilyen szinten, de szerintem a legtöbb általa érzett érzés a legtöbb emberben megtalálható. Nap, mint nap szembenézünk vele mi is. Örülök annak, hogy részese lehettem ennek az utazásnak, aminek köszönhetően képes volt újra kilépni a fényre és elkezdeni megtanulni újra élni. Bevallom kicsit féltem, hogy nehogy túlzásba essen ilyen téren az írónő, de nem tette. Remekül csempészte bele a történetbe Allison kételyeit, miközben a boldogság útjára tért. Nem könnyű utat jár be, néha meg is törik, de végül igazán erőssé válik és csodálom érte.

Esbent egészen hamar megszerettem. Kedves, barátságos és segítőkész személy, aki igyekszik jót csempészni a világba és hinni abban, hogy az emberek többsége jó. Érdekes volt látni azt, hogy milyen történést csempészett az írónő a múltjába és minek köszönhetően csinálja azt, amit. Ez által pedig remekül bontakozik ki az is, hogy sokszor hisszük azt, ha sok jót teszünk, akkor legalább kicsit helyre hozhatjuk a múltban történt rossz dolgokat, vagy legalábbis enyhíthetjük a bennünk lakozó fájdalmat. Mennyi éven át képesek vagyunk olyan sebeket hordozni, amiről a külvilágnak fogalma sincs. Érdekes látni azt, hogy miként változik ő is, mert nem csak ő van hatással Allisonra, hanem a lány is rá. Egyszerűen imádom őket. Fantasztikus páros és mindenkinek járna egy Esben! ♥

Simon igazi egyéniség és szerintem lehetetlenség nem szeretni. Nagyon szívbe markoló, hogy miként tart ki Allison mellett és soha nem adja fel a reményt, mert ilyenek vagyunk, mindig remélünk. Örülök annak, hogy képes volt idővel viszont a sarkára állni és kimondani az igazságot, nem pedig a háttérbe vonult. Fantasztikus apa!

Steffi által megmutatkozik az, hogy mennyire másabbá válhatnak az emberek, ha hasonló dolgon mennek keresztül, én legalábbis így éreztem. Az ő sorsa szerintem könnyedén kiszámítható, de mégis hordoz magában meglepetést. Egyszerre erős és gyenge is, miközben utóbbit remekül leplezi, ameddig csak lehet. A „szüleivel” kapcsolatos igazság pedig igazán megérintett és azokban a pillanatokban éreztem azt, hogy igazán megértettem, megismertem őt.

Kerry és Esben közötti testvéri köteléket nagyon szerettem, illetve a múltban történtek miatt kicsit a szívembe is mart ez a kötelék, de nekik köszönhetően szintén fontos dologra hívja fel a figyelmet az írónő. [spoiler]Sokszor csak az áldozatokra figyelünk, az ő érzéseikre és elfeledkezünk arról, hogy nem csak ők sérülhetnek meg, hanem a hozzájuk közelállók is. S igen, néha utóbbiak még jobban is, vagy nehezebben gyógyulnak…[/spoiler] Kerry élettel teli, vidám, barátságos lány, aki megtalálta a saját útját és bármit megtenne azért, hogy a testvére is végre teljesen maga mögött hagyhassa a múltban történeteket.

Csodálatos történetet olvashattam, ami megannyi érzelmet váltott ki belőlem és sokszor el is gondolkodtatott, még ennyi idő elteltével is néha azon kapom magam, hogy az olvasottakon agyalok. _Mindenki értékes és mindenki megérdemli a boldogságot, szeretetet és nem csak egy ember lehet igazán fontos számunkra, mi döntünk arról, hogy kiket is engedünk magunkhoz közel._ Véleményem szerint érdemes elolvasni. ♥

„Ha segítek másokon, az nekem is segíthet a gyógyulásban.”

„Hogy van rá esély, hogy megtanuljam kevésbé utálni magamat.
Hogy a szeretet sokkal-sokkal fontosabb a biológiai kapcsolatnál.”

– „– Egyetlen negatív élmény felülírhat ezer pozitívat. Ami miatt a szeretet tengerében csak az egyetlen fuldoklót veszed észre.”