„Vajon segítség-e az, amibe belehal a lelkünk?”

„Nem mondom, hogy nem voltak boldog és gondtalan perceim, de a rossz sokkal mélyebben beleég az ember lelkébe és sokkal élénkebben marad meg az emlékezetében.”

„Kicsikém, a bűntudat a legnagyobb démon, és csak te táplálod, senki más.”

„Ha eljött a vég, én nem gyáván óvakodom elé, hanem felszegett fejjel, és önbizalomtól csillogó, parázs-tekintettel csinálom végig.”

„A test képes túlélni bizonyos dolgokat, de az elme és a lélek nem.”

„Már megint rólam volt szó, arról, hogy én vagyok a mindennél fontosabb, kicseszett egyszarvú. Mostanra beértem volna azzal is, ha egy sima ló lehetnék. Az egyszarvúk túlértékeltek.”

„És azért tudok csak néhány barátomban megbízni, mert ha egyszer valaki átvág, mindig ott a lehetősége, hogy egyszer újra át fog.”

„Ne hallgass senki másra, ha te jól érzed magad ott, ahol vagy!”

„Néhány embert sosem fogsz tudni boldoggá tenni, nem számít, milyen keményen próbálkozol.”

Fülszöveg: 

Mindenek előtt szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, hogy megjelenés előtt olvashattam. Nagyon szépen köszönöm! ♥

Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagyon, de nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. Amikor először találkoztam az írónőnek ezzel az ötletével, már akkor nagyon felkeltette az érdeklődésemet és tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. Volt egy olyan érzésem, hogy merőben más oldalát ismerhetem meg, mint eddig bármelyik könyvével és nem is tévedtem. Egy sötétebb énjét ismerhettem meg ezzel a dark romance történettel, ami eszméletlenül jól sikerült. Brutálisan jó és sokkoló is egyben. Nehezen találom a szavakat, mert még mindig a történet hatása alatt vagyok és a fejemben is ezernyi gondolat zsong, miközben keresem a leesett államat és próbálok kikerülni ebből az érzelmi hullámvasútból, amibe ez a történet lökött.

Könnyedén megnyert már az indítással is, hogy kicsit másképpen kezdődik az egész, mint gondoltam volna. Nem a múlttal indít, hanem mondhatni a jelenben találja magát az olvasó és utána invitál meg minket Inferno bűnös élvezetekkel átitatott falai közé. Határozottan tetszett, hogy miként foglalja keretbe ez a történetet, illetve fel is kelti az ember érdeklődését vele. Majd a „könnyed bevezető” után nem kíméli az olvasóit az írónő. Egyből belelök minket a sűrűjébe, miután egy kicsi bepillantást engedett Raven egykori életébe, gondolataiba, de aztán könnyedén rántja ki a talajt a lábunk alól, hogy meghívjon minket egy sötét mese tornácára. Pillanatok alatt olyan helyzetben találja magát a főhősnő, ahova senki se tenné be szívesen a lábát és nem is cserélne vele. Mocsok, fájdalom és mérhetetlen sötétség lappang ama falak között, de legfőképpen a „vezető” lelkében.

Ami nagy előnye szerintem ennek a történetnek, hogy nem próbál meg finomkodni, hanem egészen hamar olyan esemény történik, ami sokkolja az olvasót és kimeri mondani azt, ami történik. Nem köntörfalaz, hanem leírja a rideg és kegyetlen valóságot, amivel képes az ember szívébe marni az egész történet során. Ennek köszönhetően még inkább sokkoló az, hogy valójában mennyi időt is ölel fel ez a történet.

Raven hamar rokonszenvessé vált, mivel remekül eltalálta a gondolkodását és viselkedését. Csodálom őt a bátorságáért és azért, hogy képes volt arra, hogy ne ölje meg teljesen a benne élő reményt. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy vajon a helyében én mit tettem volna, vagy mit éreztem volna, de bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs. Ő pontosan egy olyan helyre keveredett a saját akarata ellenére, amilyen helyre senki se szívesen kerülne, és igazán belegondolni se szeretnénk, hogy vajon akkor mi mit tennénk a helyében. Nagyon tetszett az, ahogyan próbált eleinte küzdeni, hiszen ki ne próbálna meg lázadni, szabadulni egy ilyen helyzetből? Szerintem nem létezik olyan személy, aki könnyedén képes lenne belenyugodni és elfogadni a sorsát, vagy éppen azt, hogy mostantól nem lehet saját akarata.

Érzékletesen és gyönyörűen lavíroz az emberi természet, érzések és gondolatok terén. Nem esett túlzásokba és mindennek kellő időt hagyott. Sokszor szorult össze a torkom attól, ami történt Ravennel és a többi lánnyal, mert szörnyű mindaz, amire képesek az emberek a pénzért vagy mennyien képesek eltekinteni attól, hogy a másik fél is egy érző és lélegző emberi lény. Amikor pedig kiderült az igazság, hogy miként is keveredett oda, akkor még inkább lesokkolt ezzel a csavarral az írónő és még inkább elborzadtam, hogy emberek képesek lehetnek ilyenre. (Igen, sajnos kinézem azt a mai világból, hogy akadnak olyanok, akik képesek lennének még akár erre is.)
Csak Raven szemszögéből ismerhetjük meg a helyet és annak egy-két fontosabb szereplőjét. Szeretem azt, ha egy történet több szemszögből íródik, de itt egyáltalán nem hiányoltam, mivel könnyedén vezet be minket ennek a romlott világnak a színfalai mögé a főhősnő által. Annak ellenére se zavaró az egy szemszög, hogy több karakter is fontosabb szerepet kap rajta kívül az események kibontakozásában, mert kellő mennyiséget és információt ad minden fontosabb szereplőről. Megtalálta a tökéletes egyensúlyt és történést, hogy minden szereplő ki tudjon teljesedni a maga módján, megkapja a kellő hangsúlyt az események forgatagában. A karakterek árnyaltságai, viselkedései és megnyilvánulásai remekül illeszkednek az Inferno világába, így egyiket se éreztem túlzónak. Volt, akit kicsit szerettem, volt, akit nagyon gyűlöltem és volt olyan, akit nem teljesen értettem meg, de az biztos, hogy nem volt olyan szereplője ennek a történetnek, aki ne váltott volna ki belőlem valamilyen érzést.

A cselekmény egy pillanatra se engedi el az olvasót, egyszerre láncolja a lapok elé és egyszerre borzasztja is el, mert ez nem tündérmese. Azt is mondhatnám, hogy ez a rideg valóság, ami talán meg is állná a helyét, hiszen sokszor hallani hasonló borzalmakról… És talán pontosan ez teszi még különlegesebbé a fordulatokkal, meglepetésekkel és izgalmakkal teli cselekményt, mert simán el tudja hinni az olvasó, hogy ez a hely létezhet, vagy még ennél kegyetlenebb hely is. Tetszett, hogy nem csak a „felszínt súrolta” a cselekmény, hanem bepillantást engedett abba is, hogy mennyire kiszolgáltatottak a kevésbé „szerencsés lányok”, mint amilyen Raven és Lykke volt. Természetesen tartogatott a végére is meglepetéseket ez a történet. Voltak tippjeim, amik közül pár bejött, másrészről meg nagyon nem. Volt olyan szereplő, akiről nem hittem volna ezt és rendesen sokkolt az igazság. Ami pedig az utószót illeti, egyszerre érzem szívet melengetőnek, már majdnem édesnek, ugyanakkor szomorúnak is a maga szépségével együtt. Örülök annak, hogy a végére se lett belőle tündérmese, mert ez a lezárás véleményem szerint tökéletes.

Ha egy kicsit sötétebb és nem szokványos romantikus történetre vágysz, akkor határozottan ez a te könyved. Egyszerűen csak hagyd, hogy Inferno sötétsége magával rántson. Mert egyszerre kapcsol ki, borzaszt el és gondolkodtat el ez a történet. Véleményem szerint olyan gondolatokat is hordoz magában ez a könyv, amik részben tabutémák, vagy csak az emberek nem szeretnek belegondolni. Pedig érdemes lenne beszélni róla, vagy éppen elgondolkodni, hogy nem helyes az, hogy sok mindenre képes rávenni az embert egyetlen egy dolog is, ami mondhatni az egész világot is irányítja. Ugyanakkor gyönyörűen bemutatta azt is, hogy sokszor mennyi mindenre képesek vagyunk különféle okokból, mennyire erősek tudunk maradni akkor is, amikor azt hisszük, hogy már nincs remény és jöhet bármi, a remény akkor is velünk marad.

Többször is említette Ruby, hogy mi inspirálta őt az Inferno megírásában, de akkor is ki kell emelnem, hogy nagyon eltalálta a fejezet címeket a történésekhez. Imádom ezt az ötletét is. Eddig is úgy gondoltam, hogy egy remek stílussal megáldott írónőről van szó, de ez a történet után még inkább így gondolom. Ez a könyv szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag és abszolút kedvencem lett. Remélem, hogy még fog hasonló stílusban írni, mert piszok jól bánik ezzel a sötétebb és kegyetlenebb világgal is. ♥

„Mind kereszteket cipelünk, csak éppen a méretük eltérő.”

„Hiába kérsz bocsánatot, a bűn, bűn marad.”

„Ne a múlton rágódj, hanem tekints a jövőbe, azt formáld inkább. A múlt démonai csak visszahúznak.”