„Ha eljött a vég, én nem gyáván óvakodom elé, hanem felszegett fejjel, és önbizalomtól csillogó, parázs-tekintettel csinálom végig.”

„A test képes túlélni bizonyos dolgokat, de az elme és a lélek nem.”

„Már megint rólam volt szó, arról, hogy én vagyok a mindennél fontosabb, kicseszett egyszarvú. Mostanra beértem volna azzal is, ha egy sima ló lehetnék. Az egyszarvúk túlértékeltek.”

Fülszöveg: 

Mulán története gyerekkorom óta nagy kedvencem, ennek köszönhetően kicsit félve kezdtem bele ennek a könyvnek az olvasásába. Tartottam attól, hogy nem fog annyira elvarázsolni ez a történet, mint az eredeti, vagy esetleg egy teljesen másabb Mulánt fogok kapni, mint akit már megszerettem. Szerencsére viszont minden félelmem alaptalan volt, mert ez a könyv egyszerűen lenyűgöző volt és csodálatos kalandra invitált.

Ez a könyv könnyedén hozta vissza a „régi” emlékeimet a mesével kapcsolatban, hiszen pontosan a mesében megismert eseményhez szőtte az írónő ezt a történetet. A könyv elején felidézett egy-két momentumot, majd pedig szép lassan elindult a saját útján ez mese. Nagyon tetszett, hogy miként is fonta össze az általa megálmodott kalandot az eredetivel, mert nagyon is hihetőre sikeredett és úgy éreztem, hogy a mesét is nyugodtan kibővíthetnék ezzel. Még több kalandot és még több fontos gondolatot hordozna a mese, mint eredetileg teszi. Mesterien sikerült megragadni az eredeti Mulan történet hangulatát és varázsát. Mindig is csodáltam Mulán bátorságát, talpraesettségét és hatalmas szívét, amiből most még többet kaphattam. Nem csak a történet tartogatott megannyi meglepetést, hanem még Mulan is. Még inkább megmutatkozott a bátorsága, leleményessége, a hatalmas szíve és az, hogy mennyi mindenre képes lenne a barátaiért, a családjáért, mindazokért akik számára fontosak.

Nagyon tetszett, ahogyan megelevenítette az írónő az Alvilágot. Egyszerre érdekes és veszélyes hely, ahol soha nem tudhatod, hogy kibe botlasz bele, vagy éppen melyik „ajtó” hova is vezet. Itt is találkozhatunk mondákkal, hiedelmekkel, amik még érdekesebbé teszik a már ismert világot. Egyáltalán nem éreztem egyik történést se túlzásnak, sőt, inkább imádtam és még inkább felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon még milyen meglepetéssel fog szolgálni. Ugyanakkor ez a mese nem csak a fordulatok miatt különleges, hanem a megjelenített gondolatok, leírások miatt is, amik az olvasóját is kicsit elgondolkodtatják. Gyönyörűen ábrázolta azt, hogy mikre vágyunk és mennyi mindenre képesek vagyunk érte. Mennyire szeretnénk azt, ha elfogadnának minket, vagy éppen mennyire nehéz megmondanunk azt, hogy kik is vagyunk valójában és mennyire könnyedén képes néha átjárni minket a kétely, vagy a remény.

Ami hatalmas pozitívum volt, hogy a szereplők nem lettek kiforgatva. Nem próbálta meg másabbnak beállítani egyiket se, mint amilyennek már megismerhettük őket. Ennek köszönhetően még inkább hihetőbb volt számomra az, hogy ez nem is egy különálló történet, hanem inkább olyan, mintha az eredetiből ezt valami miatt kihagyták volna és most mutatnák meg a „rajongóknak”. Jó volt újra részese lenni Mulan történetének, kicsit jobban megismerni a kapitányt is. Egy dolgot sajnálok, hogy Mushu nem nagyon kapott szerepet a történet során, viszont Mulan és Li Shang mellé csapódott harmadik félt nagyon megszerettem. Imádtam Shishi  megnyilvánulásait és tetteit. Igazi egyéniség. Illetve még két másik új szereplőt is nagyon eltalálta az írónő. Érdekes volt olvasni, hogy milyen is az Alvilág ura, vagyis Yama király, illetve az Alvilágban élő szellemek, démonok és társai. Illetve ne feledkezzünk meg még egy különleges személyről, aki időről időre felbukkan és fontos szerepe van az Alvilágban. A végén közte és Mulan között lévő jelenet az egyik kedvencem. Nagyon érdekes volt megtudni az igazságot róla, hogy ki is ő és miként keveredett erre a helyre.

Ha ilyen jó történetet sikerült írni még az eredeti meséhez, akkor én még azt is megmerném kockáztatni, hogy szívesen olvasnék még róluk és a kalandozásaikról. Biztosan később se lehetett unalmas az életük. Nem is kérdés, hogy új kedvencet avattam és bátran ajánlom mindenkinek ezt a történetet. Megéri elolvasni.

A borító és a színezett lap élek pedig még varázslatosabbá teszik ezt az amúgy is varázslatos történetet. A könyvnek köszönhetően elfogott az az érzés, hogy ismét meg kéne nézni a mesét.

„Az élet alvajárás, a halál hazatérés.”

„– Az apám azt szerette volna, ha meglátom magamban az erőt – mondta élesen a tükörnek. – Amikor kislány voltam, azt mondta, az élet egy utazás, ami a döntéseimnek megfelelő irányba visz. Azt mondta, csak azon az úton éri meg elindulni, amit a szívem választ, ezért ne féljek, ha nehéznek tűnik.”

„– Megcsinálod, Shang – mondta a kapitánynak… – Akármilyen csatát is vívsz most odabent, én melletted állok.
– Jól van! – bátorította Mushu. – Csak így tovább! Meg is csókolhatod!
– Mushu!
A sárkány vállat vont.
– Ez a tündérmesékben mindig működik.
– Elég legyen! – mondta Mulan, és elfordult Mushutól, hogy a sárkány ne lássa a pírt az arcán. Micsoda őrült ötlet! – Hagyjuk aludni.
A lány egy pillanatig örült, hogy a kapitány eszméletlen, és nem hallotta, hogy Mushu azt javasolja, csókolja meg.”

Fülszöveg: 

Nagyon kíváncsi voltam már erre a történetre, mivel az egyik kedvenc hazai írónőm írta. Mindig kíváncsian várom, hogy milyen történettel lepi meg az olvasóit és nem titok, hogy nagyon szeretem a könyveit, ez pedig most se volt másképpen.

Könnyedén szippantott be az általa megálmodott világ, mert szerintem sikerült egy remek fantáziavilágot teremtenie. Nehezen tudtam félretenni, mert tudni akartam, hogy merre fogja sodorni az élet a szereplőket és még mi derül ki, erről a titokkal teli világról. Gyönyörűen vezet minket be ebbe a világba, amiről szép lassan rántja le a leplet, hogy pontosan miként is épül fel, miben hisznek az emberek, viszont biztos vagyok abban, hogy még sok meglepetéssel fog szolgálni az írónő és még akad bőven titok, amiről még mit sem tudunk.

Ugyanakkor, véleményem szerint nem csak ez a világ tette különlegessé ezt a történetet, hanem az is, hogy a szereplők mind emberiek maradtak. Nem éreztem egyiküknél se azt, hogy bármilyen téren túlzásba esett volna, hanem a különlegességek ellenére hétköznapiak maradtak. Hétköznapi gondolatokkal, érzésekkel és tettekkel, aminek köszönhetően még könnyebben át tudja érezni az olvasó az érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, vagy éppen azt, hogy mit miért is tesznek. Szerettem a botlásaikat, velük együtt örültem annak, amikor boldogság járta át őket és velük együtt szomorkodtam, amikor „szívek” törtek össze. Érdekes volt látni azt, hogy ki, miként változott, miként formálta őket az események sodrása. Miként változtak meg, nem csak tettek terén, hanem formálódnak belül is, a felszín alatt. Ennek köszönhetően pedig nem csak kalanddal, izgalmakkal teli ez a kötet, hanem erős, érzelmek terén is. Gyönyörűen bánt a szavakkal ilyen téren is és egyik karakternél se éreztem azt, hogy hirtelen változna meg. Sőt, néha legszívesebben én ráztam volna meg olykor egy-egy karaktert, hogy vegye már észre az igazságot/térjen már észhez, de ezek ellenére is imádtam. Külön örültem annak, hogy egy olyan világot sikerült megteremtenie, amibe egyáltalán nem éreztem erőltetettnek a meleg szálat se, hanem tökéletesen simult bele az egész történetbe. Varázslatosan tárja az olvasó elé azt is, hogy a titkok néha tényleg megvédhetnek minket, ugyanakkor nehezebbé is tehetik a dolgokat, ha túlzottan sokáig nem beszélünk róluk azokkal, akikkel pont, hogy meg kéne osztanunk.

Az, hogy több szemszögből olvashatjuk kifejezetten jót tett a könyvnek, mert így nem csak a világot ismerhettük meg jobban, hanem az eseményeket és azt, hogy ki miként is élte meg a történéseket, milyen belsőcsatákat kellett megvívniuk, mi rejtőzött egy-egy tettük mögött. Egy picike hiányérzetem mégis maradt. Örültem volna, ha néha lett volna egy negyedik szemszög is. Az elején a Mester szemszögéből, később pedig érdekelt volna, hogy Kellán miként is élte meg a végén történteket. Ott jó lett volna picit jobban elmerülni a dolgokban, kifejteni picit bővebben is az érzéseket, a cselekményt. Ahogy a karaktereknél is erőteljesen jelen van a remény, úgy én is reménykedek abban, hogy mivel imádom a térképeket a könyvekben, így remélem, hogy a következő részben esetleg lesz, vagy a főszereplők társjegyeit esetleg megcsodálhatjuk majd rajzformájában is.

A befejezés meg kegyetlenség, mert megannyi kérdés cikázik a fejemben és legszívesebben már most elmerülnék a folytatásban, hogy milyen utat is kell bejárniuk a szereplőknek, miként derül fény még megannyi titokra. Valóban létezhet tökéletes boldogság számukra? Vagy éppen lesz-e olyan, aki képes lesz még visszatalálni önmagához és rálelni arra, ki is ő valójában? És még ott van az is, hogy vajon az isteneknek kivel mi a tervük?

Ez a könyv tökéletes kikapcsolódás titokkal, erős karakterekkel és érzelmekben dús, miközben egy csodálatos, új világot ismerhetünk meg. Nem is kérdés, hogy újabb kedvenc könyvet sikerült avatnom az írónőtől. A borítóját meg imádom!

„A boldogság csak rajtad áll.”

„Ha igaz az, hogy ennél jobb lesz a társa közelsége, akkor annak jobbnak kell lennie minden boldogságnál, amit ember ismerhet.”

„– Honnan tudhatom, hogy mitől lennének igazán boldogok? – kérdezte halkan.
– Nemcsak a csuklójukról olvasol, hanem a szavaikból, viselkedésükből is – felelt a Mester lágyan. – Figyelsz és tanulsz. Még hosszú út áll előtted, de ne bánd. Ezért vagy itt.”

Fülszöveg: 

Ez a történet nem csak elvarázsolja az olvasóját, hanem elgondolkodtat és mesél az életről, illetve tanít is az utóbbiról. Ez pontosan az a könyv, amit a legtöbb embernek a kezébe adnék, hogy olvassa el, mert hozzánk tesz és elgondolkodtat, miközben újra képes előcsalogatni a gyermeki énünket azzal, ahogyan elmeséli ezt a történetet. Nem csak a szívünket, de a lelkünket is képes megérinteni a mondandójával. Miközben olvastam, végig úgy éreztem magam, mint aki a kellemes meleget árasztó kandalló mellé telepedett volna le és valaki elmesélné nekem ezt a történetet, aminek köszönhetően egy fantasztikus és hihetetlen utazásban lehet részem. Tele van varázslattal és igazsággal ez a könyv, ami szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag, mert annyira jól megírt és felépített ez a világ.

Az életigazságai ott lappanganak a sorok között, amik elől nem menekülhetünk, mert a történet magához láncol, és nem enged el. Csodálatos a nyelvezete, a szereplőit is könnyedén a szívembe tudtam zárni. Xan, Glörk és Fyrián karakterét már a legelején megszerettem, majd jöttek a többiek, Luna, Antén és Etin is. A szereplői remekül megírt karakterek, mind-mind kicsit másabb, de még is van bennünk valami közös, ami nem más, mint a hatalmas szívük és a bennünk lappangó szeretet. Nagyon szerettem ennek a nem hétköznapi „családnak” a részese lenni és látni azt, hogy miként is fonódik össze a sorsuk.

Mesél arról, hogy mennyiszer vakul hiszünk az elmesélt történetekben, pedig ki tudja, hogy valójában mi is az igazság, de mégse járunk utána. És inkább elhisszük azt, hogy könnyebb ezt az utat járni, mintsem az igazságot megismerni. Ez által könnyedén hagyjuk azt is, hogy mások irányítsák az életünket. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy mások döntsenek az életünkről, mert azt hisszük, hogy nincs választásunk. A hatalom iránti vágy még mindig mennyi mindenre képes rávenni az embereket. Vagy ott van az, amikor gyönyörűen szőtte bele a történetbe azt, hogy a tetteinknek mindig súlya és következménye van. Sokszor pedig ebbe bele se gondolunk, vagy egyszerűen csak megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni. Hagyni azt, hogy meggyőzük magunkat arról, hogy nincs baj és biztosan tévedünk.

Nagyon szerettem, hogy a szeretet és kedvesség mellett szerepet kapott az is, hogy mennyiszer hisszük azt, hogy jobb, ha bizonyos dolgokról nem beszélünk. Inkább megőrizzük a titkainkat, pedig ha beszélnénk róla, akkor lehet nem csak máson, hanem magunkon is tudnánk segíteni. De ehelyett inkább hagyjuk azt, hogy olykor a titkaink szép lassan felemésszenek. Ez által nem csak a saját, hanem olykor mások életét is sokkal nehezebbé tesszük.

Érdekes volt, hogy miként jelenítette meg a bánatot. Miként kapott hangsúlyt és tette még különlegesebbé ezt a szálat a történetben. Gyönyörűen érzékelteti azt, hogy a bánat milyen is valójában, hiszen valóban sokszor hagyjuk azt, hogy ez az érzés bekebelezzen minket és szép lassan elűzze a reményt és fényt. Hiszek abban, hogy volt igazság abban, hogy mire is vágyik a bánat, ha teret engedünk neki. A reménnyel kapcsolatban is hasonló érzés kavarog bennem, mert olykor tényleg elég az, hogy valakiben még remény ébredjen, mert onnantól kezdve könnyedén átragadhat a környezetére is és soha nem szabad hagynunk azt, hogy bárki is megfosszon tőle minket.

Remény, emlékezés, bánat és szeretet fontos szerepet játszik ebben a történetben és egy igazán különleges utazásra invitálnak meg. Érdemes hagyni, hogy elvarázsoljon ez a különleges és csodálatos világ.

„– Az, hogy nem látod, még nem jelenti azt, hogy nincs is ott. A világ legcsodálatosabb dolgai közül sok egyáltalán nem látható. De ha hiszel bennük, az még erősebbé és csodásabbá teszi őket. Majd meglátod.”

„A gondolatok, mint tudjuk, veszedelmesek.”

„A tudás hatalom, de ha elzárják, eltitkolják, rettenetes hatalommá válik. Mától a tudás mindenkié.”

Fülszöveg: 

Nagyon vártam már ezt a könyvet és véletlennek köszönhetően bukkantam rá, hogy magyarul is megjelent. Pontosan emiatt meglepődtem, hogy nem nagyon hirdette a kiadó, de lehet csak engem került el.

Eleinte nem voltam kibékülve a könyvvel, unalmasnak találtam és nem nagyon kötött le, de mivel a fülszövege kecsegtető volt, ezért nem adtam fel. Kb. 100 oldaltól kezdett számomra érdekessé válni és tudott egyre inkább megnyerni magának. Természetesen utána is volt olyan rész, amit inkább tölteléknek éreztem, mintsem azt, hogy tényleg szükség lett volna rá, de minél inkább fogytak a lapok, annál inkább váltam „rabjává” ennek a mágiával átitatott történetnek.

Az elképzelés és a megálmodott világ nagyon jó, de ezt a részt inkább felvezetőnek érzem. Remélem, hogy a többi rész izgalmasabb lesz.

A királynőket igazából mind egytől egyig megszerettem. Hasonlítanak egymásra, meg nem is, de szerintem sok múlott azon is, hogy kinek hol kellett felnőnie és miként viselkedtek velük. Jelenleg még nem érzem teljesen azt, hogy ők annyira veszélyesek lennének, de egyiküket se tudom hibáztatni a kialakult helyzetért. Kicsit olyan, mintha még csak most kezdenék igazán megtalálni a saját hangjukat és kiállni azért, amit akarnak. Részben mindegyikük bábok voltak és érdekes volt látni azt, hogy kinek még is milyen segítője akad, ki az, akire igazán számíthat. Kik voltak azok a szereplők, akik a kalitkájukban való élést kicsit könnyebbé tette, vagy mennyi mindenre képesek voltak a védelmükért és a sikerükért cserébe.

Pietyr volt számomra a legmegosztóbb szereplő, mert a tettét még nem tudom hova tenni. Kettősséget érzek vele kapcsolatban és még nem teljesen tudom megfejteni azt, hogy a sejtéseim közül melyik igazolódik be, hogy miért is tette azt, amit. S itt említeném meg azt is, hogy szerintem attól is remek ez a regény, hogy vannak olyan szereplők, akikkel együtt tudunk érezni és vannak olyanok, akiket egyáltalán nem tudunk szeretni. Szeretem ezt a kettősséget, amikor mind a két oldalt erősítik a szereplők, vagy azt, amikor kicsit kifürkészhetetlenek és nem tudhatjuk, hogy mi is lesz a következő lépés, mit rejt a felszín.

[spoiler]Viszont van egy dolog, amit nem tudok megérteni. Hogy-hogy ennyi év elteltével se merült fel senkiben az, hogy netalán esetleg van olyan a lányok között, akit nem jól fogadtak be és emiatt nincs meg az az erő, amit várnak? Számomra ez fura, hogy inkább bizakodtak hátha később jelenik meg, mintsem felmerüljön a másik lehetőség.[/spoiler]

Összességében tetszett, várom a folytatást is. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ki ebből még az írónő, hiszen remek alapot teremtett meg hozzá.

„– Nem lenne jobb, ha már előtte megszeretne? – kérdezi Pietyr. – Úgy gondolom, mindenki erre vágyik – hogy önmagáért szeressék, nem a tisztségért, amit betölt.”

„"– Mit szólsz ehhez a selyemhez? – javasolja Arszinoénak az egyik ruhakölteményt Joseph.
– Selyem, selyem – dünnyögi Arszinoé –, pofádat beverem."”

– „Megfizetnek ezért – sziszegte Arszinoé. – Vérbe fagyba fognak sikoltoni mind.”

Fülszöveg: 

Ötletes, hogy Vörös meséli el a történetet, és nagyon tetszett az, ahogyan szép lassan a múlt és a jelen is összefonódott. A szereplők nagyon jól eltaláltak, egyiket se éreztem feleslegesnek, se túlzottan soknak. Az állatok nagyon aranyosak és a tetteik szívetmelengetőek. Az illusztrációk gyönyörűek, remekül illenek a történethez.

Legszívesebben bekuckóztam volna olvasásközben és Szabó Gyula előadásában hallgattam volna meg ezt a történetet. Egyszerűen minél inkább elvesztem a sorok között, annál inkább úgy éreztem, hogy mennyire zseniális lehetett volna, ha egyszer az ő előadásában hallhattam volna ezt a mesét már gyerekkoromban is.
Kedvencem lett ez a történet. ♥

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: