Fülszöveg: 

Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit ez a könyv adott, mert egyszerűen zseniális(an beteg) lett. Ez már csak akkor lehetne jobb, ha az olvasást követően leülhetnék a képernyő elé és megnézhetném ebből a zseniális könyvből készült sorozatot vagy filmet, mert szerintem úgy is elég ütős lenne ez a történet. Teljesen a hatása alá kerültem és még mindig sok mindenen töprengek azzal kapcsolatban, amit ebbe a könyvbe csempészet az írónő.

Eleinte kicsit tartottam elkezdeni ezt a részt, mert az első részével nem teljesen tudott elvarázsolni. Azt sokszor éreztem unalmasnak, vagyis jobban mondva kicsit több izgalomra számítottam és nem is tudott mindig lekötni teljesen, de alaptalan volt a félelmem, mert ez a rész mindenért kárpótolt. Ebben a részben mindent megkaptam, amit az előző részből hiányoltam és még annál is többet. Ez a történet képes az olvasót sokkolni, átejteni, ugyanakkor az ember szívébe is belemar. Ez pontosan egy olyan történet, ami szinte az utolsó lapokig fenntartja az ember érdeklődését, illetve az utolsó oldalakig tartogat meglepetéseket és érdekességeket.

Egyáltalán nem gondoltam volna azt, hogy ennyire hamar a végére fogok érni a könyvnek, pláne nem munka mellett, de egyszerűen azon kaptam magam, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy olvashassam és minden délutáni tervet félresöpörtem, mert egyszerűen nem akartam, hogy a „karakterek nélkülem csináljanak valamit.” Már a prológus nagyon felkeltette az érdeklődésemet és alig vártam, hogy megtudjam miként is jutottunk el odáig és mi történt az általam megszeretett, vagy kevésbé kedvelt szereplőkkel. Örültem annak, hogy nem ugrottunk egy hatalmasat, hanem ott folytatódott szinte, ahol a korábban lógva hagyott az írónő megannyi kérdés és kíváncsiság közepette. Bettina gyönyörű megfogalmazással tárja elénk ezt a történetet, amiben a cselekmény remekül felépített. A szálakkal úgy bánik, mint egy remek bűvész, aki elhitet velünk valamit, az orrunknál fogva vezet, majd újra csavar a dolgokon, amikor már azt hisszük rájöttünk a titkok nyitjára. A cselekmény nem csak fordulatokkal teli, hanem érdekes is, olyan dolgokról ír, amiről véleményem szerint ritkán olvasni – kivéve, ha direkt ilyen könyveket vesz kézbe az ember -, s ez teszi még érdekesebbé és rejtélyesebbé az egészet. Egy olyan betegség köré építi fel a könyvet, amit esélyesen nem sokan ismernek vagy nem ennyire behatóan, de ő mégis annyira könnyedén avat be a dolgokba, hogy egyáltalán nem tűnik idegennek. Sőt, inkább felkelti az olvasó érdeklődését, hogy még több dolgot meg tudjon erről a témáról. Továbbra is imádom, ahogyan keveri a pszichológia és thriller kettősét. Amivel még meg tudott nyerni magának, hogy hiába a betegség áll a középpontban és annak hatásai, jellemzői, attól még nem feledkezett meg a függőségről se és annak káros hatásait is tovább boncolgatja. Nem csak a függők múltjára, jelenére vagy jövőére nézve, hanem az emberi kapcsolatokra nézve vagy éppen újra felmerül az, hogy vajon maga a függő miként is képes önmagával és a tettei következményével szembe nézni. A cselekmény előrehaladtával se feledkezik meg az apróbb dolgokról, legalábbis volt olyan apróság, ami engem érdekelt, hogy mi lesz és már éppen kezdtem volna hiányolni a választ, amikor megajándékozott vele. Nagyon tetszettek ezek a dolgok, ahogyan beleszőtte a történetbe. Számomra akadtak olyan dolgok, amik elsőre lényegtelennek tűnnek, de mégse találtam annak, mert attól még, hogy valami esetleg jelentéktelennek és apró dolognak tűnik a nagy halmazban, attól még igenis van jelentőségük egy ember életében.
Most is akadtak olyan fordulatok, amiket sejtettem, de biztosra nem mertem volna állítani, mert már tudom azt, hogy Bettina túlzottan jól meg tud vezetni, hogy aztán sokkoljon, de volt, ami bejött és volt, ami nem.

Ami a szereplőket illeti jó volt viszontlátni azokat, akiket már megszerettem és azokat is, akiket annyira nem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a történtek milyen hatással is lesznek rájuk, vagy éppen a jelenben még milyen nehézségekkel kell szembenézniük, de leginkább azt, hogy lesz-e olyan, akiről megváltozik a véleményem. A karakterek nagyon jól felépítettek és a fejlődésüket is gyönyörűen végigkövethetjük, illetve a legtöbb szereplő érzései nem csak magával ragadóan, de igazán erőteljesen vannak ábrázolva, ez által pedig még inkább képes hatni az emberre, még inkább át tudtam érezni mindazt, amit ők éreztek.

Niki továbbra is az egyik kedvenc női főszereplőm és ez szerintem már mindig is így fog maradni. Nagyon szeretem mindazt, amit képvisel, illetve az esendőségét és az erejét, ami benne rejtőzik. Sok minden történt vele a múltban, de igazából a jelenben is. Csodáltam mindazért, hogy mennyire képes volt küzdeni, még ha néha újra össze is tört. Néha kicsit össze is szorult a torkom, amikor szép lassan szinte mindent át kellett élnie és hirtelen meg kellett birkóznia mindennel. Szeretem azt a kettőséget, ami jellemezi az önmagával vívott harcot, mert gyönyörűen van ábrázolva, hogy miként is támadt fel benne újra és újra az önvád, és az, ahogyan próbálta ugyanakkor elfogadni azt, amit mások mondtak neki, hogy nem ő tehet a történésekről. A karakterfejlődése szerintem nagyon jól sikeredett és még inkább szívembe zártam, miután képes volt nem csak önmagával, a történtekkel vagy éppen a múlttal szembe nézni, hanem az érzéseit is képes volt elkezdeni feldolgozni és kimutatni őket.

Nem is kétség, hogy Corinna továbbra is a kedvencem marad. Egyszerűen szerintem lehetetlen nem szeretni a stílusát, azt, hogy ami a szívén az a száján, még ha részben páncélként is növesztette ezt. Örülök annak, hogy a páncélja alá láthattunk és ő is néha meginogott, majd azt, ahogyan újra önmagára talált és képes volt a sarkára állni. Érdekes volt olvasni arról, hogy ő miként birkózott meg a történtekkel és milyen irányba sodorta őt az élet. (Egyszer remélem, hogy még valami regényben esetleg visszaköszön, akár csak mellékszereplőként, mert sokszor képes volt mosolyt csalni az arcomra a megszólalásaival, miután újra elkezdett visszatalálni önmagához. )

Alexios volt számomra az a szereplő, aki elérte azt, hogy megszeressem, pedig az első részben nem igazán kedveltem őt. Esélyesen sokat segített az is benne, hogy most sokkal többet kaphattam belőle és jobban megismerhettem őt. Csodálom a kitartását, azt a küzdőszellemet, ami őt jellemezi és azt is, hogy ha néha picit talán agyamra is ment, akkor is szerethető és igazán törődő férfit ismerhettem meg a személyében, aki képes megküzdeni a kudarccal, vagy éppen a csalódással is. Összetett és sokkal több rejlik benne, mint elsőre gondoltam.

Az új szereplők pedig egytől-egyig remekül eltaláltak és még inkább színesebbé teszik ezt az érdekes történetet. Egyik se éreztem soknak, vagy túlzónak, inkább hozzátettek ők is a történethez és még inkább elmerülhettem hála nekik abban, hogy mennyire másabbak lehetnek az emberek, mennyire másként képesek látni a dolgokat, vagy éppen önmagukat, vagy mennyire félreismerhetünk embereket.

Ez a történet összetört, elgondolkodtatott és teljesen sokkolt. Ha egy izgalmas és fordulatokkal teli történetre vágysz, ami képes átverni és az orrodnál fogva vezetni, miközben komolyabb témákat is boncolgat, akkor bátran ajánlom ezt a történetet. Egyszerre érzem úgy, hogy teljesen kikapcsolt és hozzám is tett, hatással volt rám, annak köszönhetően amilyen témákat érintett, esélyesen napokig gondolkodni fogok még az olvasottakon. Bár azt se tartom kizártnak, hogy a lehető legfurább helyzetekben fog beugrani egy-egy dolog. Már nagyon várom az újabb könyvét az írónőnek, mert biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz!


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Egyetlen döntésünk hatással lehet az egész életünkre.”

„– Maga is tudja, hogy még a hétköznapi emberek is milyen jól be tudják csapni magukat, ha valamivel nem akarnak szembenézni. Önámításnak hívják. Valójában folyton hazudunk magunknak is.”

„Szarnak érezte magát. Tudja, milyen érzés így felnőni?”

Fülszöveg: 

Nagyon szeretem az írónő könyveit, viszont ezzel a könyvével nem tudott teljesen elvarázsolni, pedig most is hihetetlen, amit megalkotott.

A bevezető pár oldal teljesen lesokkolt és egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha ejtőernyő nélkül kilöktek volna egy repülőből, mert annyira váratlanul ért. Imádtam a bevezető részt, nem finomkodott, a rideg valóságot tárta az olvasó elé és teljesen lesokkolt, hogy mire vagyunk olykor képesek bizonyos okokból. Ekkor úgy éreztem, hogy pontosan erre a történetre volt most szükségem és megérte bevárnom a második részét, viszont ez az érzés kicsit el is illant, ahogyan a lapok fogyni kezdek.

A prológus után úgy éreztem, mintha hirtelen „satufékezett” volna a történet. Szeretem azt, ha a szereplők és a táj is gyönyörűen be van mutatva, ami itt meg is adatott. Úgy éreztem, mintha én is azokon az utcákon sétálnék, hallanám a hullámok moraját, érezném a forró napsugarak simogatását a szellővel karöltve, de aztán egy idő után vágytam arra, hogy történjen valami. Szerintem ez a történet nagyon lassan építkezett és igazán az utolsó pár fejezetre pörgött fel. Ennek köszönhetően pedig volt olyan, amikor már nem tudott annyira lekötni és egyszerűen reménykedtem, hogy hamarosan történni fog valami, amivel újra felkelti az érdeklődésemet, ami miatt falni szeretném újra az oldalakat. Ugyanakkor mindennek ellenére is volt bennem egyfajta kíváncsiság, hogy vajon mikor fognak beindulni az események és mikor veszi kezdetét az, amivel a fülszöveg kecsegtet. Erre azért nem keveset kellett várnom, ezt pedig nagyon sajnáltam. Ami még néha kizökkentett azok az ismétlések voltak, ez igaz volt a váltott szemszögre is, mert ott is volt, amikor az eseményeket teljesen újra olvashattam a másik szemszögből. Jobb szeretem, amikor ilyenkor csak visszautalás van esetleg, de nem vagyunk egyformák.

Másrészt viszont még is azt érzem, hogy ez egy zseniális történet. Újra sikerült az orromnál fogva vezetni, mert nem jött be a tippem, hogy ki is állhat a dolgok mögött, vagyis nem minden téren. Nem tagadom, hogy rendesen sokkolt a végével, mert erre nem számítottam és még mindig alig tudom elhinni!!! (Tutira van még itt valami turpisság ismerve Bettina könyveit.) Egyszerűen még mindig imádom, hogy az írónő ennyire jó „bűvész” tud lenni. Elhitet velünk dolgokat, majd a történet végén sokkol, amikor lerántja a leplet az igazságról. Ez ebben a könyvében is remekül megmutatkozott. A fogalmazása még mindig gyönyörű, könnyedén éri el azt, hogy az ember úgy érezze, hogy ő is ott van az általa megelevenített vidéken, ahogyan korábban említettem is már. Most is remekül megvoltak az apró utalások, amivel sejtetett, elgondolkodtatott, de az igazságot remekül nem fedte fel egészen a végéig. A téma, amit választott olyan, amivel szerintem valamilyen módon sok ember találkozott már. Úgy gondolom a függőség manapság elég gyakran jelen van valamilyen formában az életben, és érezhető volt, hogy sok mindennek utána járt a témában az írónő. Nem vagyok igazán jártas ebben a témában, de nekem teljesen hitelesnek tűnt az, ahogyan ábrázolta a könyvében ezt a fajta függőséget. Külön örültem annak, hogy az árnyoldalát is bemutatta, nem csak a leszokás küzdelmein át, hanem az olykor múltba való visszatekintésen át is, hogy min mentek keresztül a szereplők addig, amíg a függők voltak. (Bevallom, hogy nagyon felkeltette az érdeklődésemet a témával kapcsolatban, így nem kizárt, hogy idővel ilyen téren is szeretnék többet olvasni.)

A karakterei teljesen hétköznapi emberek, ennek köszönhetően el tudtam hinni róluk, hogy bárhol a világon összefuthatnék egy velük hasonló személlyel. Niki nagyon érdekes szereplő volt számomra. A csatái, a kételyei annyira élethűen lettek megírva, hogy könnyedén át tudtam érezni. Sokszor együtt éreztem vele és egyre inkább sajnálni kezdtem a történet vége felé, ahogyan az események egyre jobban kibontakoztak. Yanát és Corinnát eleinte nem tudtam hova tenni, de végül utóbbit jobban megkedveltem. [spoiler]Imádtam Corinna stílusát, a szókimondását, azt, hogy nem próbált meg bájologni, hanem igen is egy igazi mufurc volt, de mégis csupaszív lány.[/spoiler] Alex viszont számomra egy olyan karakter, akit nem tudok hova tenni. Néha kedveltem, néha nagyon nem. Nála továbbra is eléggé erős kettősséget érzek, emiatt is kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy vajon a történet végére mit is fogok gondolni róla.

Örülök annak, hogy megszületett ez a könyv, mert nagyon érdekes és nem könnyű témát csomagolt egy remekül megírt történetbe az írónő. Érdekes volt elmerülni abban, hogy a függőségben szenvedőknek mennyire nem egyszerű, hiába akarnak „jó útra térni”, mert a társadalom megbélyegezi őket és mennyi mindennel kell megküzdeniük ennek köszönhetően.

Összességében annak ellenére, hogy számomra picit nehezen indult be ez a történet, és ha eltekintek a kisebb ismétlésektől is, akkor azt kell mondanom, hogy ez egy fantasztikus történt és érdemes elolvasni, mert felnyitja az ember szemét bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Mindennek ellenére nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy a történteket miként fogják feldolgozni a szereplők és mi fog még velük történni. A borító meg most is zseniális lett. Imádom ezt a stílust. :)

„Egyedül lenni a világban baromi fájdalmas. És ő egyedül van. Inkább tüskéket növeszt maga köré, mint a rózsa, csak ne kelljen beismernie, hogy gyenge és szüksége van valaki barátságára és segítségére.”

„A vonásain gond nélkül uralkodik, ám a szemén látom, hogy menyire megviselik az érzések, amelyekkel nap mint nap szembe kell néznie. Például a csalódással, hogy sosem lesz elég jó, hogy sosem lesz fontos, és nem fog kelleni senkinek . A függőség olyan, mint a büntetett előélet. Sosem mosod le magadról.”

Fülszöveg: 

Ha már olvastuk egy író vagy egy írónő könyvét, akkor akaratlanul is viszonyítani kezdjük egymáshoz a könyveket, vagy csak elvárással kezdünk neki egy másik regényének. Ez fair lenne? Magam sem tudom, de talán minden könyv megérdemelné a tisztalapot.

Szerencsére ez most nem volt gond, hogy a korábbi olvasmányaimnak köszönhetően volt egy kisebb elvárásom ezzel a könyvvel szemben, mert másabb oldalát ismertem meg az írónőnek, de ezzel a könyvével is teljesen le tudott venni a lábamról. Ez egyszerűen fantasztikus volt, alig találok szavakat rá! Bevallom, először kicsit fura volt olvasni ezt a Nyomodban és a Meghasadt valóság c. könyvek után. (Így jár az, aki „későn” bukkan rá egy remek írónő könyveire és emiatt visszafelé halad az olvasásban.) Aztán azon kaptam magam, hogy teljesen beszippantott és alig bírtam letenni, ha éppen nem olvastam akkor azon gondolkoztam, hogy vajon mit tartogat még a könyv számomra. Könnyedén varázsolt el és csak még inkább erősítette bennem, hogy egyszer el kell oda utaznom. A táj a szemem előtt elevenedett meg a csodálatos leírásoknak köszönhetően és tényleg legszívesebben hagytam volna, hogy a víz a lábamat simogassa, miközben elveszek a sorok között.
Varázslatos volt ahogyan kibontakozott Eric és Bella élete, az egymáshoz fűződő viszonyuk. Imádtam a szócsatáikat, nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra és egyre inkább biztosabb lettem abban, hogy őket egymásnak teremtette az élet. Laia és Bella barátsága is nagyon tetszett, szívesen olvastam volna még róluk. Örülök annak, hogy a szerelem mellett a barátság is fontos szerepet kapott. Mindamellett a karakterek remekül eltaláltak voltak, tetszett az árnyaltságuk, ahogyan a múlt démonai befolyásolták a jelenüket. Ettől lett igazán emberi és emiatt még könnyebb volt elhinnem azt, hogy olyan emberekről szól, akik itt járnak közöttünk; "Egyszerű", hétköznapi emberekről. Remekül bemutatta azt is a könyv, hogy nem mindig minden az, aminek elsőre tűnik. Az élet bonyolult és tele van nem várt fordulatokkal is. Bűn és bűn között is van különbség.
Bella nagyon emberi. Sokszor erősnek hitte magát, vagy próbálta annak látszatát kelteni, ha pedig „elesett”, akkor mindig képes volt újra talpra állni és számomra emiatt vált igazán erőssé, mert igazán az számít, hogy képesek vagyunk-e újra felállni, vagy nem. Becsülöm azért, hogy ennyi mindent képes volt túlélni és továbbra is képes volt mosolyogni, nevetni és tovább küzdeni, másokat közel engedni. Az pedig, hogy sokszor az érzelmei befolyásolták a tetteit, nagyon is megtudtam érteni… (Engem egyetlen egy dolog picit zavart, még pedig az, hogy „túlzottan sokszor” ittak a könyvben, de ez igazából nem vett el az élményből.)

Izgalmas, humoros és mindig képes meglepetéssel szolgálni ez a könyv. Főleg a második fele, akkor még inkább felpörögnek a dolgok. Örülök annak, hogy rábukkantam az írónő könyveire, mert mindig képes elvarázsolni a történeteivel és mindig találok olyat a könyveiben, amit magammal tudok vinni. Ez is kedvenc lett és biztosan fogom még későbbiekben olvasni.


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Mindig gondjaim voltak a bizalommal, és ezúttal újra sikerült egy kígyót melengetni a keblemen. Hát ez van. Úgy tűnik, nem voltam a legjobb emberismerő.”

„Akik magamra hagytak a keserű időszakban, azok úgy számolnak el magukkal, ahogy akarnak, mert az én lelkiismeretem tiszta.”

„Tudod, néha elég csak annyit látnod az útból, amennyit a fény megvilágít.”

„Bármi rossz történik, utána következik egy sokkal nagyobb jó. Lehet, hogy sok időnek kell eltelnie, de a jó jönni fog és boldoggá tesz.”

Fülszöveg: 

Most is csodálatos borítót kapott Ludányi Bettina könyve. Egyedi, figyelemfelkeltő és nem mellesleg tökéletesen is passzol a könyvhöz. Erre leginkább akkor jön rá az ember, amikor az utolsó sorokat is elolvasta. (A lapok színezése saját dolog, de szerintem az is tökéletes passzol könyvhöz.)  
A könyv egyáltalán nem egyszerű témát mutat be, vajon pszichopaták mind ugyanolyanok, van közöttük különbség? Sokkal mélyebb dolog ez, mint elsőre gondolja az ember. Nem egyszerűen bűnözőkről beszélünk, ez ennél sokkal összetettebb és ezt az írónő remekül boncolgatja, tárja az olvasó elé. Ahogyan a könyvben is megjelenik közöttünk élnek, sokszor meg se lehetne mondani valakiről, hogy az. Sőt, kicsit borzalmas volt belegondolni abba, hogy sokszor pont a környezet adja meg a kezdőlöketet az ilyen embereknek valamilyen borzalmas bűntett elkövetéséhez. Ijesztő, hiszen nem feltétlenül lehet megmondani valakiről, hogy pszichopata. Látszott, hogy az írónő utánajárt ennek a témának nagyon, illetve annak is, hogy az elszenvedő felek miként élhetik meg a dolgot. 

Igazán ötletesnek találtam azt, hogy blogbejegyzéseken keresztül ismerhettük meg a történetet, Sophie Santillo-t és a többieket. Néha kicsit elgondolkoztam, hogy valóban tényleg blogról lehet-e szó, hiszen olykor annyira személyes dolgokat is megosztott, amiket én biztosan nem tettem volna. De pont ettől volt még jobb az egész, mert néha elbizonytalanított, miközben szép lassan egyre inkább több mindenre derült fény. Amit még nagyon vártam, hogy vajon lesz-e valaha hozzászólás egy-egy bejegyzés alatt, de aztán ahogyan az utolsó sorokat faltam egyértelművé vált a dolog, hogy miről is volt szó.

Fantasztikus volt, ahogyan a különféle emberi természeteket összehozta és bebizonyította az írónő, hogy lehet mi nem akarunk változni, de annak köszönhetően, hogy kikkel találkozunk, vagy éppen milyen történések érnek minket akaratlanul is formálódunk és olykor eközben miként is igyekszünk hűek maradni önmagunkhoz. Sophie Santillo erős, szarkasztikus, független nő. Imádtam azt, hogy mindig képes volt visszaszólni, nem fogta vissza magát. Sőt, néha csak azért is visszaszólt. Ezt becsültem benne, ahogyan azt is, hogy kiállt magáért, vagy azért amiben hitt és hagyta, hogy olykor a megérzései befolyásolják őt. Azt is mondhatnám, hogy ami a szívén az a száján volt. Sokan talán azt mondanák, hogy bunkó, netalán szívtelen, de nem az. Összetett és idő kell mire megmutatkozik az igazivalója. Sokszor csalt mosolyt az arcomra a szócsatáival és a gondolkodásával. A gyógyulás se mindig egyszerű, vagy éppen minden tényleg úgy történt, ahogyan emlékeinkben él? Vagy tényleg néha kicsit másabbnak hatnak az emlékek, mert meg akarjuk védeni magunkat valamitől? Néha saját magunkkal, az emlékeinkkel megvívott csata a legnehezebb, és az, hogy kitaláljuk mi is lehet az igazság. 
„Mellékszereplők” mind hozzátesznek a történethez és ők azok, akik még több színt visznek a történetbe, de hogy milyen színt? Olvasd el és megtudod, hiszen széles a paletta, amiből lehet válogatni és érzések sokaságát hozzák magukkal. 

Az írónő többször meglepett a könyvben található fordulatokkal, de határozottan az epilógus volt az, aminél a legnagyobbakat pislogtam. Erre tényleg nem számítottam! Fantasztikus, hihetetlen és mesteri zárása volt a könyvnek! 

Nem tudom, hogyan csinálja az írónő, de ha egyszer elkezded, akkor többé nem fog elereszteni ez a története se. Mesterien ábrázolt karakterek, érzések és cselekménnyel teli regény. Szereplők néha szimpátiát, míg máskor borzongást, vagy kevésbé kedves érzést váltanak ki az olvasóból. Unatkzozni nem fogsz, még több ilyet kérek. Tele van élettel, elgondolkodtató mondanivalóval.   💕 

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

Fülszöveg: 

Nagyon szeretem a krimit sorozatokban és filmekben, de könyvekben eléggé elkerülnek, mert kicsit féltem mindig is belevágni. Egyik legjobb döntésem volt, hogy ezt a könyvet is beszereztem, mert ez valami hihetetlen és fantasztikus volt! A borítója miatt figyeltem fel rá, aztán olvastam a leírást és nem volt kérdés, hogy be kell szereznem. 

Ez az első könyv amit olvastam az írónőtől, de teljesen levett a lábamról. Hihetetlen volt az, ahogyan adagolta a dolgokat és egy percre se unatkoztam. Minden jelenet tökéletesen előttem volt; komolyan néha úgy izgultam olvasás közben, mintha éppen az egyik kedvenc krimimet néztem volna. És akkor ott volt még az is, amikor egy olyan csavart bedobott a vége felé, amire csöppet se számítottam. Pár pillanat erejéig csak ültem és pislogtam, hogy ezt most miért kellett???? Utána még inkább faltam a sorokat, hogy szép lassan tényleg minden a helyére kerüljön és végre fény derüljön a titkokra és a gyilkos kilétére is. Sokáig teljesen mást hittem a gyilkosnak, de ez bennem csak azt erősítette meg, hogy tényleg fantasztikusan megírt könyv. Bőven akadt benne pszichológiai összefüggés is, aminek köszönhetően még érdekesebbé vált számomra az egész könyv. Sokat hozzátett a könyvhangulatához és a cselekményhez is. 

Maguk a karakterek remekül eltaláltak voltak, az érzéseikbe és a gondolkodásukba is élvezet volt bepillantást nyerni. S ami számomra igazán fontos volt, hogy ha olykor nem is értettem meg egyből egy-egy tett mögött rejlő miértet a végére az is a helyére került. Daisy erős és szerethető karakter volt, ahogyan egyre jobban megismertem a tettei mögött húzódó okokat és az őt kísértő démonokat, annál inkább megkedveltem és egyik kedvencem szereplőm lett a végére. Ami igazán tetszett, hogy fejlődő képes volt. 

A fejezetek elején lévő idézetek és egy-egy jelenetnél megjelölt zenék tökéletesen eltaláltak. Érdemes olvasás könyvben meghallgatni az adott zenét. Remélem, hogy még később visszaköszönnek a szereplők. ❤


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: