„Vajon segítség-e az, amibe belehal a lelkünk?”

„Nem mondom, hogy nem voltak boldog és gondtalan perceim, de a rossz sokkal mélyebben beleég az ember lelkébe és sokkal élénkebben marad meg az emlékezetében.”

„Kicsikém, a bűntudat a legnagyobb démon, és csak te táplálod, senki más.”

Cím: Nézz ​rám! (Álomfogó 3.)
Szerző: Ruby Saw
Oldalszám: 52 oldal
Kiadó: Book Dreams
ISBN: 9786156155603
Kötés: e-book

Fülszöveg: 

Mindenek előtt szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, hogy megjelenés előtt olvashattam. Nagyon szépen köszönöm! ♥

Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagyon, de nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. Amikor először találkoztam az írónőnek ezzel az ötletével, már akkor nagyon felkeltette az érdeklődésemet és tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. Volt egy olyan érzésem, hogy merőben más oldalát ismerhetem meg, mint eddig bármelyik könyvével és nem is tévedtem. Egy sötétebb énjét ismerhettem meg ezzel a dark romance történettel, ami eszméletlenül jól sikerült. Brutálisan jó és sokkoló is egyben. Nehezen találom a szavakat, mert még mindig a történet hatása alatt vagyok és a fejemben is ezernyi gondolat zsong, miközben keresem a leesett államat és próbálok kikerülni ebből az érzelmi hullámvasútból, amibe ez a történet lökött.

Könnyedén megnyert már az indítással is, hogy kicsit másképpen kezdődik az egész, mint gondoltam volna. Nem a múlttal indít, hanem mondhatni a jelenben találja magát az olvasó és utána invitál meg minket Inferno bűnös élvezetekkel átitatott falai közé. Határozottan tetszett, hogy miként foglalja keretbe ez a történetet, illetve fel is kelti az ember érdeklődését vele. Majd a „könnyed bevezető” után nem kíméli az olvasóit az írónő. Egyből belelök minket a sűrűjébe, miután egy kicsi bepillantást engedett Raven egykori életébe, gondolataiba, de aztán könnyedén rántja ki a talajt a lábunk alól, hogy meghívjon minket egy sötét mese tornácára. Pillanatok alatt olyan helyzetben találja magát a főhősnő, ahova senki se tenné be szívesen a lábát és nem is cserélne vele. Mocsok, fájdalom és mérhetetlen sötétség lappang ama falak között, de legfőképpen a „vezető” lelkében.

Ami nagy előnye szerintem ennek a történetnek, hogy nem próbál meg finomkodni, hanem egészen hamar olyan esemény történik, ami sokkolja az olvasót és kimeri mondani azt, ami történik. Nem köntörfalaz, hanem leírja a rideg és kegyetlen valóságot, amivel képes az ember szívébe marni az egész történet során. Ennek köszönhetően még inkább sokkoló az, hogy valójában mennyi időt is ölel fel ez a történet.

Raven hamar rokonszenvessé vált, mivel remekül eltalálta a gondolkodását és viselkedését. Csodálom őt a bátorságáért és azért, hogy képes volt arra, hogy ne ölje meg teljesen a benne élő reményt. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy vajon a helyében én mit tettem volna, vagy mit éreztem volna, de bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs. Ő pontosan egy olyan helyre keveredett a saját akarata ellenére, amilyen helyre senki se szívesen kerülne, és igazán belegondolni se szeretnénk, hogy vajon akkor mi mit tennénk a helyében. Nagyon tetszett az, ahogyan próbált eleinte küzdeni, hiszen ki ne próbálna meg lázadni, szabadulni egy ilyen helyzetből? Szerintem nem létezik olyan személy, aki könnyedén képes lenne belenyugodni és elfogadni a sorsát, vagy éppen azt, hogy mostantól nem lehet saját akarata.

Érzékletesen és gyönyörűen lavíroz az emberi természet, érzések és gondolatok terén. Nem esett túlzásokba és mindennek kellő időt hagyott. Sokszor szorult össze a torkom attól, ami történt Ravennel és a többi lánnyal, mert szörnyű mindaz, amire képesek az emberek a pénzért vagy mennyien képesek eltekinteni attól, hogy a másik fél is egy érző és lélegző emberi lény. Amikor pedig kiderült az igazság, hogy miként is keveredett oda, akkor még inkább lesokkolt ezzel a csavarral az írónő és még inkább elborzadtam, hogy emberek képesek lehetnek ilyenre. (Igen, sajnos kinézem azt a mai világból, hogy akadnak olyanok, akik képesek lennének még akár erre is.)
Csak Raven szemszögéből ismerhetjük meg a helyet és annak egy-két fontosabb szereplőjét. Szeretem azt, ha egy történet több szemszögből íródik, de itt egyáltalán nem hiányoltam, mivel könnyedén vezet be minket ennek a romlott világnak a színfalai mögé a főhősnő által. Annak ellenére se zavaró az egy szemszög, hogy több karakter is fontosabb szerepet kap rajta kívül az események kibontakozásában, mert kellő mennyiséget és információt ad minden fontosabb szereplőről. Megtalálta a tökéletes egyensúlyt és történést, hogy minden szereplő ki tudjon teljesedni a maga módján, megkapja a kellő hangsúlyt az események forgatagában. A karakterek árnyaltságai, viselkedései és megnyilvánulásai remekül illeszkednek az Inferno világába, így egyiket se éreztem túlzónak. Volt, akit kicsit szerettem, volt, akit nagyon gyűlöltem és volt olyan, akit nem teljesen értettem meg, de az biztos, hogy nem volt olyan szereplője ennek a történetnek, aki ne váltott volna ki belőlem valamilyen érzést.

A cselekmény egy pillanatra se engedi el az olvasót, egyszerre láncolja a lapok elé és egyszerre borzasztja is el, mert ez nem tündérmese. Azt is mondhatnám, hogy ez a rideg valóság, ami talán meg is állná a helyét, hiszen sokszor hallani hasonló borzalmakról… És talán pontosan ez teszi még különlegesebbé a fordulatokkal, meglepetésekkel és izgalmakkal teli cselekményt, mert simán el tudja hinni az olvasó, hogy ez a hely létezhet, vagy még ennél kegyetlenebb hely is. Tetszett, hogy nem csak a „felszínt súrolta” a cselekmény, hanem bepillantást engedett abba is, hogy mennyire kiszolgáltatottak a kevésbé „szerencsés lányok”, mint amilyen Raven és Lykke volt. Természetesen tartogatott a végére is meglepetéseket ez a történet. Voltak tippjeim, amik közül pár bejött, másrészről meg nagyon nem. Volt olyan szereplő, akiről nem hittem volna ezt és rendesen sokkolt az igazság. Ami pedig az utószót illeti, egyszerre érzem szívet melengetőnek, már majdnem édesnek, ugyanakkor szomorúnak is a maga szépségével együtt. Örülök annak, hogy a végére se lett belőle tündérmese, mert ez a lezárás véleményem szerint tökéletes.

Ha egy kicsit sötétebb és nem szokványos romantikus történetre vágysz, akkor határozottan ez a te könyved. Egyszerűen csak hagyd, hogy Inferno sötétsége magával rántson. Mert egyszerre kapcsol ki, borzaszt el és gondolkodtat el ez a történet. Véleményem szerint olyan gondolatokat is hordoz magában ez a könyv, amik részben tabutémák, vagy csak az emberek nem szeretnek belegondolni. Pedig érdemes lenne beszélni róla, vagy éppen elgondolkodni, hogy nem helyes az, hogy sok mindenre képes rávenni az embert egyetlen egy dolog is, ami mondhatni az egész világot is irányítja. Ugyanakkor gyönyörűen bemutatta azt is, hogy sokszor mennyi mindenre képesek vagyunk különféle okokból, mennyire erősek tudunk maradni akkor is, amikor azt hisszük, hogy már nincs remény és jöhet bármi, a remény akkor is velünk marad.

Többször is említette Ruby, hogy mi inspirálta őt az Inferno megírásában, de akkor is ki kell emelnem, hogy nagyon eltalálta a fejezet címeket a történésekhez. Imádom ezt az ötletét is. Eddig is úgy gondoltam, hogy egy remek stílussal megáldott írónőről van szó, de ez a történet után még inkább így gondolom. Ez a könyv szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag és abszolút kedvencem lett. Remélem, hogy még fog hasonló stílusban írni, mert piszok jól bánik ezzel a sötétebb és kegyetlenebb világgal is. ♥

„Mind kereszteket cipelünk, csak éppen a méretük eltérő.”

„Hiába kérsz bocsánatot, a bűn, bűn marad.”

„Ne a múlton rágódj, hanem tekints a jövőbe, azt formáld inkább. A múlt démonai csak visszahúznak.”

Fülszöveg: 

Először is szeretném megköszöni a lehetőséget és a bizalmat, hogy olvashattam megjelenés előtt a könyvet. Nagyon köszönöm ismételten az írónőnek! ♥

Azért is szeretem Ruby könyveit, mert mindig képes újat mutatni és olyan karaktereket alkotni, amik kicsit másabbak, mint a többi könyvében megismert szereplők. (Az utalást pedig imádtam, ami egy másik történetre vonatkozott! ♥) Az írónő stílusát eddig is nagyon szerettem és most is bebizonyította, hogy egy, a remek magyar írók közül. Érzések terén ez a könyv meglepett, mert olyan dolgot is sikerült elérnie, amit másik könyvével soha, mivel ennyire még soha nem kedveltem egyik karakterét se, mint a főszereplőt, vagyis Livet. Viszont ennek kifejezetten örültem, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy fog-e tudni változtatni ezen a dolgon a végére és fog-e változni a leányzó. Eleinte nem teljesen tudott lekötni a történet, pedig remekül festette le azt, hogy mi történt a lánnyal és miért lett részben olyan, amilyen. Aztán szép lassan kezdtek kibontakozni a szálak és egyre inkább bepillantást engedett mások fejébe is, így pedig egyre inkább kezdett magába szippantani a történet. Jobban érdekelt, hogy milyen utat is fognak bejárni ők, mivel kell megbirkózniuk és ki, mit „képvisel” a történetben.

Nagyon imádtam, hogy mind a három férfi másabb volt valamilyen téren és ezáltal mindegyikük kicsit más dolgot képviselt. Olyan dolgokat hoztak magukkal, amik által könnyedén átérezhette az ember Liv hozzájuk fűződő érzelmeit, mert olyan személyiségük volt és olyan dolgot képviseltek, amikkel bárki könnyedén szembe találhatja magát. Megcsalás, kihasználás, vagy amikor a karrier fontosabb lesz, mint a számunkra fontos személy. Ez mind-mind tökéletesen szövi át a történetet, bújik meg a sorok között és adja át az olvasó számára az eseményeket. A történet egyszerre szórakoztat és kikapcsol, ami tökéletes olvasmány a romantika rajongóinak, de nem egy üres limonádé, hanem van mondandója és el is gondolkodtat néha egy-egy gondolattal, történéssel. Mesterien jelenik meg, hogy mennyiszer magunkat hibáztatjuk mások tetteiért, mert úgy gondoljuk, hogy a mi döntésünknek köszönhetően történt meg, ami részben igaz, de mindenki maga dönt a sorsáról, de ennek ellenére is nehéz elhinni azt, hogy nem mi tehetünk róla… vagy ott van az, amikor szeretünk másokat hibáztatni azért, amit tettünk, vagy ami történik, mintha a minket nem terhelne a felelősség.

Ez fájdalommal és boldogsággal fűszerezett utazás, aminek köszönhetően szemtanúi lehetünk annak, hogy bármennyiszer is törik össze a szív, attól még nem szabad feladunk, mert a szerelem és a boldogság néha ott vár, ahol nem is gondolnánk. Egy gyönyörű utazás arról, hogy miként lelhetjük meg a csalódások után a boldogságot és miként lelhetjük meg azt is, hogy kik vagyunk, és mit szeretnénk az élettől, vagy mennyi ballépéshez és hirtelen döntéshez segíthetnek hozzá az érzéseink, vagy a szeretet utáni éhségünk. Miként hisszük azt, hogy mi nem vagyunk elég jók másoknak csak azért, mert nem úgy szerettek minket, ahogyan az jó lett volna számunkra. Ez a történet csodálatosan mesél a szerelem útvesztőiről és arról, hogy miként „nő fel” valaki ebben a kavalkádban.

Mint korábban már említettem eleinte nem igazán volt szimpatikus Liv, rosszabb volt, mint az időjárás és olyan stílus jellemezte, amitől a hajam is az égnek állt. Nem is értettem, hogy nem osztotta ki senki jobban annál, amiket néha kapott. Túlzottan hamar felhúzta magát és olyan dolgokon, amiket nem mindig tudtam teljesen megérteni, viszont a viselkedésének köszönhetően remekül átjött az, hogy ő nem egy felnőtt nő, ő még nem igazán tudja kezelni a világ dolgait. Kicsit olyan érzésem volt, mintha ő lett volna Alice, aki a valóvilágban elveszett, emiatt pedig gyakran botlik meg újra és újra. Az érzéseit és gondolatait nagyon jól átadja az írónő, aminek köszönhetően néhol az ember magára tud ismerni, mert mindenki szíve ilyen vagy olyan módon egyszer már biztosan összetört és elveszett az érzelmek káoszában. Mindennek ellenére sem mindig tudtam megérteni a döntéseit, néha úgy éreztem, hogy újra ugyanazt a hibát követi el és hiába próbálja meggyőzni legfőképpen önmagát, hogy jól van, mert nem volt jól. Néha segítség kell ahhoz, hogy a felszín alatti sebeink gyógyulni kezdjenek, néha pont ott vár minket a segítség, ahol nem számítunk rá, vagy éppen mindent elkövetünk azért, hogy ellökjük magunktól a segítőkezet. Mintha éreznénk, hogy ott rejlik a kiút, de még se merünk arra menni. Annak ellenére, hogy eleinte milyen érzéseket is váltott ki belőlem a végére ez is megváltozott, ez pedig hatalmas pozitívum volt számomra, mert az írónő elérte, hogy megszeressem, és még jobban megértsem őt. Liv szép lassan elkezdett fejlődni, de természetesen ő is olykor még megbotlott, miközben egyre tisztábban kezdte látni a dolgokat, az érzéseit és a ráébredt arra is, hogy miként is viselkedett korábban az emberekkel. Örültem annak, hogy nála nagyon is érezhető volt a karakterfejlődés, de még se esett túlzásba, hanem hihető volt.

Dylan, vagyis Liv apja érdekes karakter volt, mert egyszerre éreztem pozitívnak is és mégsem. Csodálatos apja volt a lányának, aki bármire képes volt érte, néha talán túlzásba is esett emiatt és pontosan emiatt érzem azt, hogy ő nem csak a „jó dolgokat” képviselte a történetben. A túlzott védelmezése és az által, hogy mennyi mindent ráhagyott a lányára, kicsit úgy éreztem, hogy a lányának is ártott ezzel a viselkedéssel, de mindennek ellenére, számomra ő egy pozitív karakter marad és örültem annak, hogy végre egy jó apához lehetett szerencsém. Szerettem belelátni a gondolataiba, kételyeibe és az érzéseibe.

Rob, Hiro és Jay, a három muskétás, akik Liv szívéhez valamilyen úton-módon utat találtak. Mindegyikük érdekes karakter és mindegyikük másabb, ami hatalmas pozitívuma ennek a történetnek. Általuk remekül bemutatja az írónő azt, hogy mennyi módon lehet összetörni egy emberi szívet, mennyire másképpen gondolkodnak az emberek és hiába más mindegyikük, akkor is utólag jönnek rá, hogy Liv számukra fontos, amikor már elveszítették őt. Általuk megjelenik a megcsalás és az, hogy sokszor csak az számít, hogy mi mit akarunk. Vagy éppen az, hogy a munka és a siker mennyire képes elvakítani az embereket az igazán fontos dolgokról és ezáltal elveszítjük azt, ami az élet valódi értéke, a szeretet (szerelem). Illetve ennek a hármasnak köszönhetően jelenik meg az az érzés is, ami a szürke hétköznapokat is átszövi, hogy nem vagyunk elég jók. Nem vagyunk elég jók valamihez, vagy éppen valakihez és miként vagyunk képesek erről meggyőzni magunkat, s ezzel akár összetörni a saját szívünket is.

Összességében az egész történet jól felépített, és egy gondolattal szerintem remekül jellemezni lehet ezt a történetet: „Nem futhatsz el mindig, ha történik valami. A gondokat meg kell oldani.” Véleményem szerint ez az egész történetre igaz, mert igen is szembe kell nézni a dolgokkal és az érzéseinkkel. Mindenki okkal kerül az életünkbe, még ha nem is az az oka, amit mi először hittünk, de általuk fejlődhetünk és erősebbé válhatunk. A megbocsájtás pedig mindig is fontos része lesz az életnek, de nem mindig másoknak kell megbocsájtani, hanem néha önmagunknak is.

Én bátran ajánlom, mert ez a történet nem csak kikapcsol és melengeti a romantikus szíveket, de hozzánk is tesz valamit és eléri azt, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül és erősebbek vagyunk, mint hinnénk. Nem szabad soha feladni! Gyönyörűen mesél a szerelemről.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget! ♥

„Életünk során rengeteg inger és érzelem ér bennünket, és azok nem múlnak el sosem nyomtalanul. Mindig lesz belőle a lelkünkben. Olyan ez, mint egy végtelen energia. Azt csupán a hordozója dönti el, hogy mivé formálja.”

„A düh és a harag csak emészt, és rossz irányba terel. Nem élheted le úgy az életed, hogy mást okolsz a tetteidért.”

„Attól, hogy egy lélek, egy szív összetörik, az élet megy tovább. Mennie kell tovább. A Föld se szűnik meg forogni. Minden problémát meg kell élni és fel kell dolgozni.”

Fülszöveg: 
Elisabeth Johnson, az 1700-as évek New Yorkjának hírhedt bérgyilkosa egy nap olyan megbízást kap, ami fenekestül forgatja fel addigi nyugodt világát. A sziklaszilárd nő életében először alul marad a harcban, de ez csak még jobban motiválja, később önzővé, naivvá teszi.

Shane Mason, az egykori Hat kard prófétája ingoványos talajra lép azzal, hogy egyezséget köt Lizzel. Hosszú macska-egér játék veszi kezdetét földön és vízen egyaránt, amiben rengeteg titok lappang, és érzelem tör a felszínre. Ahogy múlik az idő, úgy változik a két fél is. Küzdenek egymással, az érzéseikkel és két titkos renddel.

Az idő vajon mindenre választ ad? Shane szándékai valóban komolyak? Liz el tudja felejteni a múltját, és új életet kezdeni?
Harc a hazugsággal. Harc az igazságért. Harc a szerelemmel.

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy már most olvashattam ezt a regényt, mert úgy érzem, hogy ez könyv tökéletes lezárása volt az idei olvasásaimnak. ♥ 

Újra egy hihetetlen kalandra invitált meg ezzel a történetével az írónő, ami még biztosan sokáig velem fog maradni és egy újabb kedvencet avattam tőle. Nem csak eseménydús volt ez a regénye, hanem érzelmekben és fordulatokban is bőven bővelkedett, de a kettőt annyira jól vegyítette, hogy alig tudtam félretenni a könyvet. Csak azért nem olvastam ki egy szuszra, mert muszáj volt picit pihentetnem a szemeimet, mivel nem igazán szoktam ebook formátumban olvasni. :) 

Egy olyan világba kalauzolt el, ahol öröm volt elveszni. Elveszni kicsit a múltban, hogy akkoriban milyen is lehetett élni. S mint mindig, most is úgy éreztem, hogy a mellékszereplők is remekül el lettek találva. Nem éreztem őket feleslegesnek, se túlzottan soknak.

A főszereplőt most is nagyon megszerettem. Liz személyében gyönyörűen mutatta be, hogy valakinek az elvesztése mennyire meg tudja változtatni az életünket, mennyire másabb útra tévedhetünk, mint amiről álmodtunk hajdanán. A történések közepette miként változhat meg a gondolkodásunk, a céljaink és az álmaink. A fájdalomból pedig miként képes a bosszú megszületni és befolyásolni minket minden téren. A kitartása és az elszántságát nagyon szerettem, ahogyan azt is, hogy nem lett belőle „sebezhetetlen amazon”. Megmaradt emberi, aki akár akart, akár nem, de képes volt érezni, hibázni, elbízni önmagát, vagy éppen összetörni és meggondolatlanul cselekedni, mert éppen az indulatai befolyásolták a tetteit. A cselekedeti sokszor annyira emberiek voltak, hogy tökéletesen át tudtam érezni, hogy olykor mi motiválta őt és milyen az, amikor az érzéseink befolyásolják a cselekedeteinket és mennyire képes az emberi szív megbolygatni mindent, mert egyszerre képes szeretni és darabokra is hullani akár, de ugyanakkor megbocsájtani is és remélni… [SPOILER]Bevallom, hogy nem számítottam olyan fordulatra, hogy anya lesz belőle, de annyira eltalált lett az a rész is, hiszen tökéletesen illett a történetbe. Csodálatosan lett megírva hogy a hírnek köszönhetően miként változott meg Liz. Egy igazi anyatigris volt, aki soha nem adta fel és bármire képes lett volna a lányáért. Zara pedig annyira aranyos név *.* [/SPOILER] És ha már a váratlan fordulatoknál tartunk, akkor ilyen volt Balthazar Bianchi felbukkanása is, ami szintén remekül eltalált lett. Örültem, hogy nem lett erőltetve a két karakter viszonya, hanem megmaradt a tökéletes középút. A múlt és jelen miként is tud összefonódni valamennyire, illetve a bizalom mennyire ingoványos dolog tud lenni. 

Shane Mason pontosan az a karakter volt, akiről nem tudtam mindig, hogy mit gondoljak. Egyszerűen nem tudtam mindig eldönteni, hogy merre is húz a szíve, kihez hűséges igazán. Mi a valódi arca és melyik az, amelyikkel átver „mindenkit”. Baromira jól eltalált lett és imádtam, hogy ahogyan egyre jobban megismertem, úgy is mindig képes volt bizonytalanságban tartani vele kapcsolatban az írónő. Egyik pillanatban kedveltem és azt mondtam, hogy ez az igazi arca, a következőben pedig bosszankodtam, hogy már megint az a rideg, idióta és talán picit kegyetlen ember lett belőle, aki maga se tudta, hogy mit is akar igazán. Nagyon szerettem ezeket a vívódásait olvasni, mert néha magam sem tudtam, hogy pontosan mi is lesz a következő lépése, mire megy ki ez az egész játék és végül hol is fog kikötni. Liz és a közte lévő szikra, romantikus szál remekül eltalált lett. A szócsatáik nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra, ahogyan macska-egér játékuk is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy miként is fog véget érni ez a különös „táncuk”, mi fog igazán segíteni neki abban, hogy dönteni tudjon. [SPOILER]A reakciója annyira aranyos volt, amikor megtudta, hogy apa lesz, majd amikor beszökött megnézni a lányát. Egyszerűen imádtam, még ha azokban a pillanatokban picit tarkón is csaptam volna, hogy legyen már határozottabb és vigye magával azokat, akiket szeret. :D Annál a bizonyos jelenetnél meg igazán izgultam érte, hogy nehogy baja essen!! [/SPOILER]

Roy Howard személyében pedig egy újabb remek utálni való gonoszt kaptam meg, viszont ami most igazán meglepett az a vége volt. Nem csak kegyetlennek és kapzsinak tartom ezt az embert, hanem szívtelennek is, aki csak saját önös céljaival foglalkozik. Egy igazi bábjátékos, akiről mindenki vagy legalábbis „sokan tudnak”, hogy létezik, de még is remekül irányítja a dolgokat, mindenhova elér a keze és nem retten vissza semmitől se. [SPOILER]A végét meg alig akartam elhinni, komolyan így ér véget a története? Kíváncsi vagyok, hogy mire készülhet még, vagy visszaköszön-e még ő valaha egy regényben…[/SPOILER]

Az utószó pedig tökéletes lezárása lett az egésznek. Köszönöm még egyszer ezt a fantasztikus kalandot, a remek fordulatokat és a megint remekül eltalált szereplőket is. Imádtam olvasni, s nem tudom, hogy miként csinálod, de újra remekül eltalált lett a borító is. Remélem egyszer majd a polcomon is díszeleghet. ♥ ♥


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Sokan ácsingóztak ugyan az ajtóm előtt virággal, amit totálisan elrontottak, mert egy antik tőr jobban lázba hozott volna, mint egy csokor virág.”

„Nemcsak a munkámat tette tönkre, hanem belelátott a lelkembe, és sebet ejtett rajta, amiből ömlött a vér; én pedig nem tudtam úgy bekötni, hogy meggyógyuljon.”

„– A távolság és az idő megmutatta, hogy nem tudok élni nélküled. Bármit is mondok, bárhogy is cselekszem, te mindig is fontos leszel a számomra. Bocsáss meg! Kérlek, csak a szikráját mutasd, hogy hajlandó lennél megbocsátani.”

„Mondják, hogy az alkohol hatására minden kiröppen a fejünkből, mint sebes sas madár. Nos, az én madaram valami gyorsabb szárnyas volt, mint a sas.”

Fülszöveg: 

Úgy érzem, hogy minden egyes könyvével kicsit újabb oldalát ismerem meg az írónőnek és egyre jobbakat ír, legalábbis szerintem folyamatosan fejlődik. Ezzel a könyvével is elvarázsolt, szerettem elveszni abban a csöppet se békésnek mondható kertvárosban. 

Queen karaktere nagyon eltalált lett. Imádtam, hogy mennyire nem tudja fékezni a nyelvét, mennyire könnyedén kimondja azt, amit gondol. A szókimondása igazán megnyerő volt számomra , ahogyan az is, hogy képes volt utána belátni azt is, ha hibázott és emiatt akár rosszul is érezte magát. Ugyanakkor nagyon aranyos volt, hogy a nagy szája ellenére is miként képes zavarba jönni. Ezek a dolgok szerintem nagyon emberivé tették, még könnyebben lehet vele azonosulni. Nagyon tetszett a történetben, ahogyan meg volt jelenítve az ő fejlődése, az ahogyan az életkorának köszönhetően az érett nő és az „gyerek” között lavírozott. A tettei is erről árulkodtak, mert sokszor a pillanat hevében cselekedett és ez sodorta őt a bajba. Nyíltan „megfenyegetni” Cordeliát? Számomra az is pozitívum volt, hogy képes volt belátni azt, hogy nem olyan erős, mint sokszor mutatja magát, hanem igen is képes összetörni és idővel ezt nem is próbálta meg mindenki előtt elrejteni. A végére pedig egészen felnőtt és csodálom azért, hogy képes volt ennyire elszánt maradni, védelmezni a számára fontos személyeket és küzdeni. 
Alex jelleme nagyon megfogott. Tetszett, hogy néha ő is képes volt kibillenni az őt körülvevő higgadtságból, ami valószínűleg a korának és a múltjának is betudható volt, hiszen mégis csak ex-katona volt. Örültem annak, hogy egykori kedvesének emléke nem merült a feledés homályába, hanem még mindig viselte a sebeket, érzékenyen érintette az, ha róla kellett beszélnie, de mindennek ellenére is képes volt újra szeretni és hagyni azt, hogy valaki újra elhozza a fényt az életébe. Védelmezése, megértése pedig még különlegesebbé tette őt. 
Remekül eltalált lett a két karakter kapcsolata, jelleme, mert tökéletesen kiegészítették egymást. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a tűz és jég lennének, mert néha a tüzet kicsit csillapítani kell és Alex képes volt minden hibájával együtt szeretni Queent. Becsülöm azért, hogy nem használta ki a lányt, hanem türelmes volt és kivárt míg eljött az idő.

Kimberly és Jamie volt az a két karakter, aki eléggé megosztó lett számomra. Nem tudtam mindig hova tenni őket. Eldönteni akkor, hogy most ők milyenek is valójában is, de pont ez tette a történetet még inkább jobbá. Szerettem a két karakter árnyaltságát, azt, ahogyan szép lassan az igazság a felszínre bukott. Míg eleinte nem nagyon tudtam elhinni, hogy egy szülő miként viselkedhet így, miként nem látja át a dolgokat, míg a lánya igen, addig a végére rájöttem arra, hogy egy hihetetlenül erős nőről van szó, aki csak azt próbálta védeni, aki a számára a legfontosabb. Annak viszont eleinte nem annyira örültem, hogy ő is inkább  a pletykáknak hitt, mintsem utána járt volna a dolgoknak. A másik ilyen árnyalt karakter Jamie volt, akit szeretnék gyűlölni mindazért amit tett, de egyszerűen nem tudom. A végére inkább már sajnáltam és úgy érezem, hogy ő pontosan az a karakter, aki a környezetének köszönhetően lett olyan, amilyen és mire elég ereje lett volna ahhoz, hogy hátat fordítson az egésznek addigra már túlzottan késő lett. 

Cordelia már az első pillanatoktól kezdve nem volt szimpatikus, túlzottan tökéletesnek tűnt. Remekül megalkotta őt az írónő. Véleményem szerint lelketlen, hatalommániás és pénzéhes nőszemélyt ismerhettem meg a személyében, aki tényleg simán lehet a kertváros ördöge, mert nem riad vissza semmitől se. Queen apja meg…. megérdemelte azt, amit kapott, de még sajnáltam, hogy nem vehettem tőle végleges búcsút. Viszont pontosan ő az a személy, akire kicsit még jobban kíváncsi lettem volna. Érdekelt volna, hogy pontosan mitől lett ilyen, mi motiválta, mitől kattant be ennyire… 

Összességében a történet remekül megalkotott, egy percre se tudtam unatkozni. Remekül megalkotta ezt a kisközséget, és a benne élő szereplőket. Fordulatos volt, de ugyanakkor kellően romantikus, humoros és eseménydús is. A borító meg mint mindig most is telitalálat lett! ❤


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Van az a két kis lény az ember lelkében: az angyalka meg az ördög. Az ördög folyamatosan azt szajkózta, hogy tegyem meg, az angyal viszont nyugalomra intett. Én meg toporogtam a kettő között.”

„Az addig bennem gyűlő harag és sértettség eltűnt. Millió pillangó formájában foszlott szerte a testemben. Ez hát a szerelem? Kérdeztem magamtól. Csodálatos érzés volt a férfi karjaiban lenni.”

„– Eddig nem éreztem azt, hogy élnék. Történt sok rossz, de mióta te itt vagy, a Nap is másképpen süt.”

„Amikor apa megjelent nálunk, megtehettem volna, hogy elszaladok, de amikor meglátod a szülőanyád könnyes szemét, a halálra vált arcát, akkor átértékeled az életed, és erőt veszel magadon, majd igyekszel a sokk ellenére is hideg fejjel gondolkodni.”