Fülszöveg: 

Egy sebhelyes bunyós…

A borítója miatt figyeltem fel a könyvre és a fülszöveg alapján jónak ígérkezett, de sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet. Bármennyire is szeretnék, nem tudok túlzottan sok jó dolgot kiemelni a könyvből. Azt viszont sajnos nem tudom, hogy alapból se tetszett volna, vagy a fordításon csúszott el esetleg a dolog.

Már az elején szembesülünk a bonyodalom forrásával, nem habozik az írónő, hanem egyből beavat abba, hogy mi történt a főhősnővel és mi az a dolog a múltjában, amiről szinte senki se tud, és ami miatt ő is megváltozott. Ebben a könyvben is megjelenik a rossz szülői háttér, vagy éppen az, hogy a pénz és tekintély mennyire fontos, de valahogy ezek tálalása se igazán nyert meg magának. Az elején még kicsit reménykedtem a könyvben, de igazából idővel sajnos számomra unalmassá vált és nem igazán tudott már érdekelni. Emiatt pedig azon voltam, hogy mihamarabb a végére érjek.

A fentebb leírtak miatt hamar kiderül, hogy ennek köszönhetően milyen szabályok szerint él Elizabeth, viszont nekem akadt ilyen téren is kicsit hiányérzetem. Örültem volna, ha kicsit jobban bepillantást enged abba az írónő, hogy milyen is volt pontosan ő és mikben tűnik még ki az, hogy ő megváltozott, azt a pár dolgot leszámítva, amit a szabályaiból megtudunk. A viselkedése néha igazán bosszantó tudott lenni. Nem éreztem úgy, hogy a múltja teljesen mindent alátámasztana, csak egyszerű volt mindent arra fogni. Illetve én a belső vívódásaiból se éreztem teljesen azt a szenvedést, sérülést, amit amúgy próbált az írónő alátámasztani. Nem igazán jött át nekem. A tagadás itt is megtalálható, hogy úgy érzi, már jobban van, de valójában nincs, viszont itt sokszor úgy éreztem, hogy ő ezen nem is akar változtatni, hanem neki jó így, ahogy van. Utána meg túlzottan hirtelen jött a változás, én legalábbis annak éreztem. Másrészt az se tette túlzottan szimpatikussá a szememben, amit Blake-l csinált. Sőt, ennek köszönhetően még kevésbé vált szimpatikussá számomra.

Egyedül Declan és Dax miatt érte meg elolvasnom ezt a könyvet. Dax egy kis humort, jókedvet vitt a történetbe. Nagyon megszerettem őt és imádom a bolondos jellemét. Declan meg pontosan az ellentéte, komoly, de még is romantikus lelkű. Nem csak erős, hanem határozott is, aki soha nem adja fel, és küzd azért, ami számára fontos, és az álmaiért is képes harcolni. Sőt, utóbbiért akár bármit kockára is tenne. Meg tudom érteni, hogy miért bonyolult az apjával a kapcsolata. Ugyanakkor igazi testvér is, aki a testvéréért bármire képes lenne. Nem feledkezik el azokról, akik fontosak, de ugyanakkor hű marad önmagához is. Nagyon tetszettek azok a részek, ahol szóba került az édesanyja is, ilyenkor még inkább megmutatkozott az, hogy ő sokkal több annál, mint a külseje sejtetni véli. Ő volt a másik személy, akit igazán megtudtam szeretni és közel került hozzám.

A karakterek többsége nem tudott megnyerni magának, valami hiányzott belőlük, illetve úgy éreztem, hogy akad olyan szál amit nagyon nem varrt el, de ő még is úgy tekintett rá mintha megtette volna. A vége meg véleményem szerint kicsit összecsapott lett, mintha hirtelen rájött volna az írónő, hogy kell még valami bonyodalom, hiszen lassan a történet végére ér. Sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni azt is, vagy előkészíteni az eseményeket.

Sajnos ez a történet most nagyon nem tudott megfogni, pedig ennél sokkal jobb lehetett volna. Még talán akkor is, ha néhány dolog sokkal jobban van megfogalmazva

„– (…) Gyönyörűek a sebhelyeid. Azt jelentik, hogy túléltél. Hogy itt vagy velem.”

„Sose voltam elég jó úgy, ahogy voltam.”

„Sokan úgy tartják, Isten okkal tesz nehéz embereket az életünkbe, hogy jobb emberek legyünk általuk: megszenvedjük a hibáikat, majd felvértezzük magunkat ellenük.”

Fülszöveg: 

Először is szeretném megköszöni a lehetőséget és a bizalmat, hogy olvashattam megjelenés előtt a könyvet. Nagyon köszönöm ismételten az írónőnek! ♥

Azért is szeretem Ruby könyveit, mert mindig képes újat mutatni és olyan karaktereket alkotni, amik kicsit másabbak, mint a többi könyvében megismert szereplők. (Az utalást pedig imádtam, ami egy másik történetre vonatkozott! ♥) Az írónő stílusát eddig is nagyon szerettem és most is bebizonyította, hogy egy, a remek magyar írók közül. Érzések terén ez a könyv meglepett, mert olyan dolgot is sikerült elérnie, amit másik könyvével soha, mivel ennyire még soha nem kedveltem egyik karakterét se, mint a főszereplőt, vagyis Livet. Viszont ennek kifejezetten örültem, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy fog-e tudni változtatni ezen a dolgon a végére és fog-e változni a leányzó. Eleinte nem teljesen tudott lekötni a történet, pedig remekül festette le azt, hogy mi történt a lánnyal és miért lett részben olyan, amilyen. Aztán szép lassan kezdtek kibontakozni a szálak és egyre inkább bepillantást engedett mások fejébe is, így pedig egyre inkább kezdett magába szippantani a történet. Jobban érdekelt, hogy milyen utat is fognak bejárni ők, mivel kell megbirkózniuk és ki, mit „képvisel” a történetben.

Nagyon imádtam, hogy mind a három férfi másabb volt valamilyen téren és ezáltal mindegyikük kicsit más dolgot képviselt. Olyan dolgokat hoztak magukkal, amik által könnyedén átérezhette az ember Liv hozzájuk fűződő érzelmeit, mert olyan személyiségük volt és olyan dolgot képviseltek, amikkel bárki könnyedén szembe találhatja magát. Megcsalás, kihasználás, vagy amikor a karrier fontosabb lesz, mint a számunkra fontos személy. Ez mind-mind tökéletesen szövi át a történetet, bújik meg a sorok között és adja át az olvasó számára az eseményeket. A történet egyszerre szórakoztat és kikapcsol, ami tökéletes olvasmány a romantika rajongóinak, de nem egy üres limonádé, hanem van mondandója és el is gondolkodtat néha egy-egy gondolattal, történéssel. Mesterien jelenik meg, hogy mennyiszer magunkat hibáztatjuk mások tetteiért, mert úgy gondoljuk, hogy a mi döntésünknek köszönhetően történt meg, ami részben igaz, de mindenki maga dönt a sorsáról, de ennek ellenére is nehéz elhinni azt, hogy nem mi tehetünk róla… vagy ott van az, amikor szeretünk másokat hibáztatni azért, amit tettünk, vagy ami történik, mintha a minket nem terhelne a felelősség.

Ez fájdalommal és boldogsággal fűszerezett utazás, aminek köszönhetően szemtanúi lehetünk annak, hogy bármennyiszer is törik össze a szív, attól még nem szabad feladunk, mert a szerelem és a boldogság néha ott vár, ahol nem is gondolnánk. Egy gyönyörű utazás arról, hogy miként lelhetjük meg a csalódások után a boldogságot és miként lelhetjük meg azt is, hogy kik vagyunk, és mit szeretnénk az élettől, vagy mennyi ballépéshez és hirtelen döntéshez segíthetnek hozzá az érzéseink, vagy a szeretet utáni éhségünk. Miként hisszük azt, hogy mi nem vagyunk elég jók másoknak csak azért, mert nem úgy szerettek minket, ahogyan az jó lett volna számunkra. Ez a történet csodálatosan mesél a szerelem útvesztőiről és arról, hogy miként „nő fel” valaki ebben a kavalkádban.

Mint korábban már említettem eleinte nem igazán volt szimpatikus Liv, rosszabb volt, mint az időjárás és olyan stílus jellemezte, amitől a hajam is az égnek állt. Nem is értettem, hogy nem osztotta ki senki jobban annál, amiket néha kapott. Túlzottan hamar felhúzta magát és olyan dolgokon, amiket nem mindig tudtam teljesen megérteni, viszont a viselkedésének köszönhetően remekül átjött az, hogy ő nem egy felnőtt nő, ő még nem igazán tudja kezelni a világ dolgait. Kicsit olyan érzésem volt, mintha ő lett volna Alice, aki a valóvilágban elveszett, emiatt pedig gyakran botlik meg újra és újra. Az érzéseit és gondolatait nagyon jól átadja az írónő, aminek köszönhetően néhol az ember magára tud ismerni, mert mindenki szíve ilyen vagy olyan módon egyszer már biztosan összetört és elveszett az érzelmek káoszában. Mindennek ellenére sem mindig tudtam megérteni a döntéseit, néha úgy éreztem, hogy újra ugyanazt a hibát követi el és hiába próbálja meggyőzni legfőképpen önmagát, hogy jól van, mert nem volt jól. Néha segítség kell ahhoz, hogy a felszín alatti sebeink gyógyulni kezdjenek, néha pont ott vár minket a segítség, ahol nem számítunk rá, vagy éppen mindent elkövetünk azért, hogy ellökjük magunktól a segítőkezet. Mintha éreznénk, hogy ott rejlik a kiút, de még se merünk arra menni. Annak ellenére, hogy eleinte milyen érzéseket is váltott ki belőlem a végére ez is megváltozott, ez pedig hatalmas pozitívum volt számomra, mert az írónő elérte, hogy megszeressem, és még jobban megértsem őt. Liv szép lassan elkezdett fejlődni, de természetesen ő is olykor még megbotlott, miközben egyre tisztábban kezdte látni a dolgokat, az érzéseit és a ráébredt arra is, hogy miként is viselkedett korábban az emberekkel. Örültem annak, hogy nála nagyon is érezhető volt a karakterfejlődés, de még se esett túlzásba, hanem hihető volt.

Dylan, vagyis Liv apja érdekes karakter volt, mert egyszerre éreztem pozitívnak is és mégsem. Csodálatos apja volt a lányának, aki bármire képes volt érte, néha talán túlzásba is esett emiatt és pontosan emiatt érzem azt, hogy ő nem csak a „jó dolgokat” képviselte a történetben. A túlzott védelmezése és az által, hogy mennyi mindent ráhagyott a lányára, kicsit úgy éreztem, hogy a lányának is ártott ezzel a viselkedéssel, de mindennek ellenére, számomra ő egy pozitív karakter marad és örültem annak, hogy végre egy jó apához lehetett szerencsém. Szerettem belelátni a gondolataiba, kételyeibe és az érzéseibe.

Rob, Hiro és Jay, a három muskétás, akik Liv szívéhez valamilyen úton-módon utat találtak. Mindegyikük érdekes karakter és mindegyikük másabb, ami hatalmas pozitívuma ennek a történetnek. Általuk remekül bemutatja az írónő azt, hogy mennyi módon lehet összetörni egy emberi szívet, mennyire másképpen gondolkodnak az emberek és hiába más mindegyikük, akkor is utólag jönnek rá, hogy Liv számukra fontos, amikor már elveszítették őt. Általuk megjelenik a megcsalás és az, hogy sokszor csak az számít, hogy mi mit akarunk. Vagy éppen az, hogy a munka és a siker mennyire képes elvakítani az embereket az igazán fontos dolgokról és ezáltal elveszítjük azt, ami az élet valódi értéke, a szeretet (szerelem). Illetve ennek a hármasnak köszönhetően jelenik meg az az érzés is, ami a szürke hétköznapokat is átszövi, hogy nem vagyunk elég jók. Nem vagyunk elég jók valamihez, vagy éppen valakihez és miként vagyunk képesek erről meggyőzni magunkat, s ezzel akár összetörni a saját szívünket is.

Összességében az egész történet jól felépített, és egy gondolattal szerintem remekül jellemezni lehet ezt a történetet: „Nem futhatsz el mindig, ha történik valami. A gondokat meg kell oldani.” Véleményem szerint ez az egész történetre igaz, mert igen is szembe kell nézni a dolgokkal és az érzéseinkkel. Mindenki okkal kerül az életünkbe, még ha nem is az az oka, amit mi először hittünk, de általuk fejlődhetünk és erősebbé válhatunk. A megbocsájtás pedig mindig is fontos része lesz az életnek, de nem mindig másoknak kell megbocsájtani, hanem néha önmagunknak is.

Én bátran ajánlom, mert ez a történet nem csak kikapcsol és melengeti a romantikus szíveket, de hozzánk is tesz valamit és eléri azt, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül és erősebbek vagyunk, mint hinnénk. Nem szabad soha feladni! Gyönyörűen mesél a szerelemről.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget! ♥

„Életünk során rengeteg inger és érzelem ér bennünket, és azok nem múlnak el sosem nyomtalanul. Mindig lesz belőle a lelkünkben. Olyan ez, mint egy végtelen energia. Azt csupán a hordozója dönti el, hogy mivé formálja.”

„A düh és a harag csak emészt, és rossz irányba terel. Nem élheted le úgy az életed, hogy mást okolsz a tetteidért.”

„Attól, hogy egy lélek, egy szív összetörik, az élet megy tovább. Mennie kell tovább. A Föld se szűnik meg forogni. Minden problémát meg kell élni és fel kell dolgozni.”

Fülszöveg: 

Ez a történet nem csak elvarázsolja az olvasóját, hanem elgondolkodtat és mesél az életről, illetve tanít is az utóbbiról. Ez pontosan az a könyv, amit a legtöbb embernek a kezébe adnék, hogy olvassa el, mert hozzánk tesz és elgondolkodtat, miközben újra képes előcsalogatni a gyermeki énünket azzal, ahogyan elmeséli ezt a történetet. Nem csak a szívünket, de a lelkünket is képes megérinteni a mondandójával. Miközben olvastam, végig úgy éreztem magam, mint aki a kellemes meleget árasztó kandalló mellé telepedett volna le és valaki elmesélné nekem ezt a történetet, aminek köszönhetően egy fantasztikus és hihetetlen utazásban lehet részem. Tele van varázslattal és igazsággal ez a könyv, ami szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag, mert annyira jól megírt és felépített ez a világ.

Az életigazságai ott lappanganak a sorok között, amik elől nem menekülhetünk, mert a történet magához láncol, és nem enged el. Csodálatos a nyelvezete, a szereplőit is könnyedén a szívembe tudtam zárni. Xan, Glörk és Fyrián karakterét már a legelején megszerettem, majd jöttek a többiek, Luna, Antén és Etin is. A szereplői remekül megírt karakterek, mind-mind kicsit másabb, de még is van bennünk valami közös, ami nem más, mint a hatalmas szívük és a bennünk lappangó szeretet. Nagyon szerettem ennek a nem hétköznapi „családnak” a részese lenni és látni azt, hogy miként is fonódik össze a sorsuk.

Mesél arról, hogy mennyiszer vakul hiszünk az elmesélt történetekben, pedig ki tudja, hogy valójában mi is az igazság, de mégse járunk utána. És inkább elhisszük azt, hogy könnyebb ezt az utat járni, mintsem az igazságot megismerni. Ez által könnyedén hagyjuk azt is, hogy mások irányítsák az életünket. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy mások döntsenek az életünkről, mert azt hisszük, hogy nincs választásunk. A hatalom iránti vágy még mindig mennyi mindenre képes rávenni az embereket. Vagy ott van az, amikor gyönyörűen szőtte bele a történetbe azt, hogy a tetteinknek mindig súlya és következménye van. Sokszor pedig ebbe bele se gondolunk, vagy egyszerűen csak megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni. Hagyni azt, hogy meggyőzük magunkat arról, hogy nincs baj és biztosan tévedünk.

Nagyon szerettem, hogy a szeretet és kedvesség mellett szerepet kapott az is, hogy mennyiszer hisszük azt, hogy jobb, ha bizonyos dolgokról nem beszélünk. Inkább megőrizzük a titkainkat, pedig ha beszélnénk róla, akkor lehet nem csak máson, hanem magunkon is tudnánk segíteni. De ehelyett inkább hagyjuk azt, hogy olykor a titkaink szép lassan felemésszenek. Ez által nem csak a saját, hanem olykor mások életét is sokkal nehezebbé tesszük.

Érdekes volt, hogy miként jelenítette meg a bánatot. Miként kapott hangsúlyt és tette még különlegesebbé ezt a szálat a történetben. Gyönyörűen érzékelteti azt, hogy a bánat milyen is valójában, hiszen valóban sokszor hagyjuk azt, hogy ez az érzés bekebelezzen minket és szép lassan elűzze a reményt és fényt. Hiszek abban, hogy volt igazság abban, hogy mire is vágyik a bánat, ha teret engedünk neki. A reménnyel kapcsolatban is hasonló érzés kavarog bennem, mert olykor tényleg elég az, hogy valakiben még remény ébredjen, mert onnantól kezdve könnyedén átragadhat a környezetére is és soha nem szabad hagynunk azt, hogy bárki is megfosszon tőle minket.

Remény, emlékezés, bánat és szeretet fontos szerepet játszik ebben a történetben és egy igazán különleges utazásra invitálnak meg. Érdemes hagyni, hogy elvarázsoljon ez a különleges és csodálatos világ.

„– Az, hogy nem látod, még nem jelenti azt, hogy nincs is ott. A világ legcsodálatosabb dolgai közül sok egyáltalán nem látható. De ha hiszel bennük, az még erősebbé és csodásabbá teszi őket. Majd meglátod.”

„A gondolatok, mint tudjuk, veszedelmesek.”

„A tudás hatalom, de ha elzárják, eltitkolják, rettenetes hatalommá válik. Mától a tudás mindenkié.”