Fülszöveg: 

Fülszöveg: 

Zseniális. Hihetetlen. Megbotránkoztató. Letehetetlen. 

Vannak olyan könyvek, amiket egyszerűen az ember képtelen félretenni, nem számít az se, hogy mennyire botránkoztat meg és szörnyed el esetleg az ember az olvasása közben. Mert egy részünk reméli, hogy ez nem lehet igaz, másrészről pedig pontosan úgy vagyunk, mint Low volt, hogy hiába minden, még is tudni akarjuk azt, hogy pontosan mik is történtek és a végére akarunk érni az önéletrajznak, hogy a végén hozhassuk meg az „ítéletet”.

Hihetetlen, hogy ez az írónő első ilyen témában írt könyve, mert túlzottan zseniális lett. Remélem, hogy még többet fog alkotni ebben a műfajban, mert hihetetlen az, amit most megalkotott és ahogy képes volt megteremteni ezt a borzongató hangulatot, ami az egész könyvet áthatotta. Már az első oldalakkal felkelti az ember érdeklődését, hiszen eléggé nem megszokott módon indul a történet, ami az utolsó lapokig kitart. Fordulatokkal és erős érzelmekkel teli történet, amiről nehéz spoiler mentesen írni, de az biztos, hogy magasra tette a mércét, mert eddigi legjobb könyve, amit olvastam tőle. Tökéletes ötlet volt az írónőtől a könyv a könyvben dolog, mert ez még inkább hozzájárult a történet különleges atmoszférájához. Még inkább sejtelmesebbé tette az egészet és végig ennek köszönhetően ott motoszkált az emberben, hogy vajon ez tényleg igaz lehet, vagy még akad olyan dolog, amiről nem tudunk, és ha igaz, akkor vajon mi vezéreli arra, hogy ezt tényleg képes legyen valaki leírni?

Nem hittem volna, hogy ez a történet ennyire érzelmi hullámvasút lesz, de az volt. Reméltem, hitetlenkedtem, elborzadtam, a karakterekkel együtt éreztem a reményt és a szerelem apró szikráit és azt, ahogyan próbáltak megbirkózni a tragikus múlttal és a saját démonjaikkal, miközben vágytam az igazság megismerésére.

Ez a könyv szerintem több, mint elsőre tűnik, mert megannyi csavar van benne, ami az utolsó lapokig is kitart, de véleményem szerint a cím is sokban hozzájárul az egészhez, hiszen a Verity jelentése fontos és pontosan ez a kérdés, hogy vajon mi az igazság, mi a valóság? Ezt pedig olyan ütősen oldja meg, amit más könyvben biztosan gyűlöltem volna, de itt képtelen vagyok rá. Ez a befejezés így jó, ahogyan van, mert olyan érzésem van ezáltal, mintha valójában az olvasók kezébe adta volna a döntéshozatalt. Csak rajtunk áll, hogy mit hiszünk el és mit gondolunk a megismert szereplőkről, amit valójában nem olyan könnyű meghozni, hiszen megannyi apró dolog, történés van, ami beszédes lehet, de az olvasó simán nem tulajdonít nagy jelentőséget neki, pedig szerintem akadnak bőven olyan lényegtelennek tűnő dolgok, amik valójában nagyon is számítanak és segíthetnek a végső döntéshozatal meghozásában, mert hozzátesznek a nagy egészhez.

Ez a történet sokkol, megannyi kérdést felvet és kiakaszt ugyanakkor. Ez az a történet, amit nem lehet véleményem szerint csak úgy elengedni, mint egy sima romantikus könyvet, mert olyan jól bánik ezzel a kettősséggel, hogy mi igaz és mi nem, hogy könnyedén az ember bőre alá képes kúszni vele és megbolygatni az olvasó lelkét.

Ami pedig a szereplőket illeti, nos, mind túlzottan jól eltaláltak és remekül árnyaltak. Gyanúba kever, elbizonytalanít velük kapcsolatban, hogy olykor talán mi magunk se tudjuk pontosan, mit is gondolunk egy-egy szereplőről. Ugyanakkor gyönyörűen csempészi a történetbe általuk a remény, a szerelem és a boldogság apró szikráit, illetve mutatja be általuk azt, hogy milyen démonokkal is kell megküzdenünk, hogy képesek legyünk továbblépni vagy éppen csak azért, hogy másokat megóvjunk. Illetve általuk bemutatja azt is, hogy van-e olyan bűn, amit képesek vagyunk megbocsájtani annak ellenére, hogy esetleg nem tudjuk a pontos igazságot. Bűn és bűn között van-e különbség…

Ezt a könyvet egyszerre lehet imádni és gyűlölni is. Egyszerre csodálhatjuk és szörnyedhetünk is el mind attól, amit olvasunk, de véleményem szerint nehéz ezt úgy letenni, hogy semmilyen érzelmet ne váltson ki belőlünk. Hatalmas kedvencem lett és még több ilyet kérek az írónőtől, mert szerintem több mint 5 csillagot érdemelne ez a könyv.

Miután leteszi az ember ezt a könyvet és ezernyi kérdés kavarog a fejében a lehető legjobb, ha van kivel kibeszélnie. Imádtam a könyvről beszélgeti Dorinával. Köszönöm a kibeszélést és a közös olvasást is! ♥


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Hiába minden hamisság, lélektelenség és összetört álom, a világ mégis csak gyönyörű.
– Desiderata (Max Ehrman) –”

„Ha két ember között felüti a fejét a vonzalom, onnantól már csak két lehetőségük marad: engedni neki, vagy hagyni az egészet. Nincs középút.”

„Csak még egy fejezet, és abbahagyom. Ez lesz az utolsó.”

Fülszöveg: 

Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit ez a könyv adott, mert egyszerűen zseniális(an beteg) lett. Ez már csak akkor lehetne jobb, ha az olvasást követően leülhetnék a képernyő elé és megnézhetném ebből a zseniális könyvből készült sorozatot vagy filmet, mert szerintem úgy is elég ütős lenne ez a történet. Teljesen a hatása alá kerültem és még mindig sok mindenen töprengek azzal kapcsolatban, amit ebbe a könyvbe csempészet az írónő.

Eleinte kicsit tartottam elkezdeni ezt a részt, mert az első részével nem teljesen tudott elvarázsolni. Azt sokszor éreztem unalmasnak, vagyis jobban mondva kicsit több izgalomra számítottam és nem is tudott mindig lekötni teljesen, de alaptalan volt a félelmem, mert ez a rész mindenért kárpótolt. Ebben a részben mindent megkaptam, amit az előző részből hiányoltam és még annál is többet. Ez a történet képes az olvasót sokkolni, átejteni, ugyanakkor az ember szívébe is belemar. Ez pontosan egy olyan történet, ami szinte az utolsó lapokig fenntartja az ember érdeklődését, illetve az utolsó oldalakig tartogat meglepetéseket és érdekességeket.

Egyáltalán nem gondoltam volna azt, hogy ennyire hamar a végére fogok érni a könyvnek, pláne nem munka mellett, de egyszerűen azon kaptam magam, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy olvashassam és minden délutáni tervet félresöpörtem, mert egyszerűen nem akartam, hogy a „karakterek nélkülem csináljanak valamit.” Már a prológus nagyon felkeltette az érdeklődésemet és alig vártam, hogy megtudjam miként is jutottunk el odáig és mi történt az általam megszeretett, vagy kevésbé kedvelt szereplőkkel. Örültem annak, hogy nem ugrottunk egy hatalmasat, hanem ott folytatódott szinte, ahol a korábban lógva hagyott az írónő megannyi kérdés és kíváncsiság közepette. Bettina gyönyörű megfogalmazással tárja elénk ezt a történetet, amiben a cselekmény remekül felépített. A szálakkal úgy bánik, mint egy remek bűvész, aki elhitet velünk valamit, az orrunknál fogva vezet, majd újra csavar a dolgokon, amikor már azt hisszük rájöttünk a titkok nyitjára. A cselekmény nem csak fordulatokkal teli, hanem érdekes is, olyan dolgokról ír, amiről véleményem szerint ritkán olvasni – kivéve, ha direkt ilyen könyveket vesz kézbe az ember -, s ez teszi még érdekesebbé és rejtélyesebbé az egészet. Egy olyan betegség köré építi fel a könyvet, amit esélyesen nem sokan ismernek vagy nem ennyire behatóan, de ő mégis annyira könnyedén avat be a dolgokba, hogy egyáltalán nem tűnik idegennek. Sőt, inkább felkelti az olvasó érdeklődését, hogy még több dolgot meg tudjon erről a témáról. Továbbra is imádom, ahogyan keveri a pszichológia és thriller kettősét. Amivel még meg tudott nyerni magának, hogy hiába a betegség áll a középpontban és annak hatásai, jellemzői, attól még nem feledkezett meg a függőségről se és annak káros hatásait is tovább boncolgatja. Nem csak a függők múltjára, jelenére vagy jövőére nézve, hanem az emberi kapcsolatokra nézve vagy éppen újra felmerül az, hogy vajon maga a függő miként is képes önmagával és a tettei következményével szembe nézni. A cselekmény előrehaladtával se feledkezik meg az apróbb dolgokról, legalábbis volt olyan apróság, ami engem érdekelt, hogy mi lesz és már éppen kezdtem volna hiányolni a választ, amikor megajándékozott vele. Nagyon tetszettek ezek a dolgok, ahogyan beleszőtte a történetbe. Számomra akadtak olyan dolgok, amik elsőre lényegtelennek tűnnek, de mégse találtam annak, mert attól még, hogy valami esetleg jelentéktelennek és apró dolognak tűnik a nagy halmazban, attól még igenis van jelentőségük egy ember életében.
Most is akadtak olyan fordulatok, amiket sejtettem, de biztosra nem mertem volna állítani, mert már tudom azt, hogy Bettina túlzottan jól meg tud vezetni, hogy aztán sokkoljon, de volt, ami bejött és volt, ami nem.

Ami a szereplőket illeti jó volt viszontlátni azokat, akiket már megszerettem és azokat is, akiket annyira nem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a történtek milyen hatással is lesznek rájuk, vagy éppen a jelenben még milyen nehézségekkel kell szembenézniük, de leginkább azt, hogy lesz-e olyan, akiről megváltozik a véleményem. A karakterek nagyon jól felépítettek és a fejlődésüket is gyönyörűen végigkövethetjük, illetve a legtöbb szereplő érzései nem csak magával ragadóan, de igazán erőteljesen vannak ábrázolva, ez által pedig még inkább képes hatni az emberre, még inkább át tudtam érezni mindazt, amit ők éreztek.

Niki továbbra is az egyik kedvenc női főszereplőm és ez szerintem már mindig is így fog maradni. Nagyon szeretem mindazt, amit képvisel, illetve az esendőségét és az erejét, ami benne rejtőzik. Sok minden történt vele a múltban, de igazából a jelenben is. Csodáltam mindazért, hogy mennyire képes volt küzdeni, még ha néha újra össze is tört. Néha kicsit össze is szorult a torkom, amikor szép lassan szinte mindent át kellett élnie és hirtelen meg kellett birkóznia mindennel. Szeretem azt a kettőséget, ami jellemezi az önmagával vívott harcot, mert gyönyörűen van ábrázolva, hogy miként is támadt fel benne újra és újra az önvád, és az, ahogyan próbálta ugyanakkor elfogadni azt, amit mások mondtak neki, hogy nem ő tehet a történésekről. A karakterfejlődése szerintem nagyon jól sikeredett és még inkább szívembe zártam, miután képes volt nem csak önmagával, a történtekkel vagy éppen a múlttal szembe nézni, hanem az érzéseit is képes volt elkezdeni feldolgozni és kimutatni őket.

Nem is kétség, hogy Corinna továbbra is a kedvencem marad. Egyszerűen szerintem lehetetlen nem szeretni a stílusát, azt, hogy ami a szívén az a száján, még ha részben páncélként is növesztette ezt. Örülök annak, hogy a páncélja alá láthattunk és ő is néha meginogott, majd azt, ahogyan újra önmagára talált és képes volt a sarkára állni. Érdekes volt olvasni arról, hogy ő miként birkózott meg a történtekkel és milyen irányba sodorta őt az élet. (Egyszer remélem, hogy még valami regényben esetleg visszaköszön, akár csak mellékszereplőként, mert sokszor képes volt mosolyt csalni az arcomra a megszólalásaival, miután újra elkezdett visszatalálni önmagához. )

Alexios volt számomra az a szereplő, aki elérte azt, hogy megszeressem, pedig az első részben nem igazán kedveltem őt. Esélyesen sokat segített az is benne, hogy most sokkal többet kaphattam belőle és jobban megismerhettem őt. Csodálom a kitartását, azt a küzdőszellemet, ami őt jellemezi és azt is, hogy ha néha picit talán agyamra is ment, akkor is szerethető és igazán törődő férfit ismerhettem meg a személyében, aki képes megküzdeni a kudarccal, vagy éppen a csalódással is. Összetett és sokkal több rejlik benne, mint elsőre gondoltam.

Az új szereplők pedig egytől-egyig remekül eltaláltak és még inkább színesebbé teszik ezt az érdekes történetet. Egyik se éreztem soknak, vagy túlzónak, inkább hozzátettek ők is a történethez és még inkább elmerülhettem hála nekik abban, hogy mennyire másabbak lehetnek az emberek, mennyire másként képesek látni a dolgokat, vagy éppen önmagukat, vagy mennyire félreismerhetünk embereket.

Ez a történet összetört, elgondolkodtatott és teljesen sokkolt. Ha egy izgalmas és fordulatokkal teli történetre vágysz, ami képes átverni és az orrodnál fogva vezetni, miközben komolyabb témákat is boncolgat, akkor bátran ajánlom ezt a történetet. Egyszerre érzem úgy, hogy teljesen kikapcsolt és hozzám is tett, hatással volt rám, annak köszönhetően amilyen témákat érintett, esélyesen napokig gondolkodni fogok még az olvasottakon. Bár azt se tartom kizártnak, hogy a lehető legfurább helyzetekben fog beugrani egy-egy dolog. Már nagyon várom az újabb könyvét az írónőnek, mert biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz!


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Egyetlen döntésünk hatással lehet az egész életünkre.”

„– Maga is tudja, hogy még a hétköznapi emberek is milyen jól be tudják csapni magukat, ha valamivel nem akarnak szembenézni. Önámításnak hívják. Valójában folyton hazudunk magunknak is.”

„Szarnak érezte magát. Tudja, milyen érzés így felnőni?”

Fülszöveg: 

Részben miért is szeretem ezt a sorozatot?

Mert a négy barátnő eléggé eltérő személyiség, teljesen más életúttal, de mégis mindig bebizonyítják azt, hogy ennek ellenére is igaz barátok és mindig ott vannak egymásnak. Nagyon szeretem, hogy képes volt az írónő ennyire jól megragadni a különféle egyéniséggel megáldott szereplőket és megmutatni azt, hogy a megannyi eltérés ellenére is lehet két vagy több ember igaz barát. Az meg hab a tortán, hogy az írónő stílusa még mindig könnyed és igazán szórakoztató.

De térjünk is rá erre a történetre. Bevallom, hogy nem rémlik az, hogy a korábbi kötetek közül bármelyiken is ennyire jól szórakoztam volna, mint ezen. Nem csak mosolyt csalt az arcomra egy-egy párbeszédével, vagy történésével, hanem sokszor hangosan kuncogtam vagy éppen nevettem rajta. Nicole nem csak szerethető, hanem olyan, mint egy igazi tigris. Imádtam a megnyilvánulásait, a hatalmas száját, amivel bárkit bármikor és bárhol képes volt kiosztani, akár kérte az illető, akár nem. Ő egy igazi szabályszegő ebben a társaságban, akinek hatalmas szíve van annak ellenére is, hogy sokszor kimondja azt is, amit lehet, a másik nem akar hallani. Amiért nagyon szerettem őt, hogy őszinte, még akkor is, ha mások nem biztos, hogy azok lennének egy-egy adott helyzetben. Mindig felmeri vállalni, amit gondol, de az erős páncélja alatt ő is hordoz olyan sebeket, amik még mindig kihatással vannak az életére. A családja se éppen egyszerű, nem irigyeltem azért, hogy milyen szülők árnyékában kellett felnőnie, de ő mégse esett kétségbe, hanem a saját lábára állt és a maga ura lett.
Callum pedig egy igazi angol úriember, akire nehéz lenne bármi rosszat mondani. Az ő gyerekkora se volt éppen fényes, de talán pont ennek köszönhetően képes meglátni Nicole sebezhetőségét és megérteni őt. Egyiküknek se egyszerű utat kellett bejárniuk és becsülöm mindazért, amiket tett és azért, ahogyan küzdött. Nagyon megszerettem őt és alig várom, hogy a következő könyvben kicsit még olvashassak róluk, hogy mi is történt még velük. (Mert igen, ezt is imádom ebben a „sorozatban”, hogy mindig kaphatok egy kis plusz információ morzsát a már megszeretett párosaimról.)

Hiába imádtam a szóváltásokat, azt, hogy miként is talált egymásra a két főszereplő. Mennyire profi módon kereste a kiskaput Callum is, mert sajnos volt olyan része a történetnek, amit annyira nem szerettem. Biztos voltam abban, hogy egy idő után a múlt egy bizonyos pontja valamilyen szinten ismételni fogja önmagát és sajnos igazam is lett. Ott kicsit úgy éreztem, hogy elveszítettem azt a Nicolet, akit megszerettem és kicsit túl sok lett a dráma. Félreértés ne essen, megértettem azt, hogy milyen sebeket érez, át is éreztem, de mégis úgy éreztem, hogy az a nő, akit megismertem az hamarabb állt volna a sarkára és vonta volna kérdőre Callumot, mintsem aszerint cselekedjen, ahogyan azt tette. Ezt a részét kicsit sajnáltam a történetnek, de szerencsére a végén újra belopta magát a szívembe ez a könyv is.

Ha egy könnyed, szórakoztató romantikus könyvre vágysz, akkor bátran ajánlom ezt a könyvet. Mert kicsit elvarázsol, kicsit megnevettet és picit össze is töri az ember szívét egy-egy momentumával.

<3 div=""> NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: