Fülszöveg: 

Próbáltam szeretni ezt a történetet az elejétől a végéig, de nem teljesen ment. Nekem az eleje kicsit unalmas volt, hosszúnak éreztem a felvezetést és már ott boncolgatott dolgokkal is kezdett picit az őrületbe kergetni az írónő. Zavart ez a sok káromkodás, ami az egész könyvet körbelengte, nem éreztem úgy, hogy mindig ténylegesen szükséges lett volna. Esélyesen fura lehet, de ennek ellenére is megszerettem a szereplőket. Remek társaság az övéké, a barátságuk irigylésre méltó.

Összességében viszont nem tudott megnyerni magának a könyv, hiába voltak olyan részei, amik mosolyt csaltak az arcomra, akkor is több volt benne az olyan rész, ami nem nyert meg magának. Kíváncsi leszek a folytatásokra, mert biztosan azokat is el fogom olvasni.



Az első része a könyvnek nem igazán nyerte el a tetszésemet, ennek köszönhetően félve vágtam bele ebbe a részbe, de ez szerintem jobb lett, mint az előző. Kedvencnek nem mondanám ezt a részt se, de jobban kikapcsolt és szórakoztatott, mint az első könyv.
Még mindig azt gondolom, hogy a barátságuk irigylésre méltó, ugyanakkor nagyon dilisek is a szereplők. Néha már a fejemet fogtam annak köszönhetően, hogy mennyire kendőzetlenül beszélgetnek olyan dolgokról, amiket az ember általában nem szokott nagydobra verni, ők még is úgy boncolgatják a dolgokat, mintha csak az időjárásról szólna a beszélgetés. Megannyi fura, szokatlan helyzetbe keverednek, hogy az már hihetetlen. Carter próbálkozásait imádtam, sokszor csalt mosolyt az arcomra a „bénázásaival”.
A szereplők többségét most még inkább megkedveltem, mint korábban és ebben a részben még a káromkodás se zavart igazán, mint a sorozat korábbi részében. Viszont most is van olyan része a könyvnek, amivel nem igazán nyert meg magának az írónő, de valahogy ezt se bánom. Egyszerre volt jó, ugyanakkor néha kiakasztó is ez a rész, de ennek ellenére is tudtam élvezni ezt a történetet. Remekül megmutatkozott az is, hogy néha mennyi minden múlik a kommunikáción és mennyi felesleges agyalástól kímélhetnénk meg magunkat, ha olykor inkább beszélnénk az illetővel, mintsem a saját gondolataink kergessenek az őrületbe. Az első rész után ez kellemes meglepetés volt, remélem a harmadik is az lesz.




Szerintem ez volt a legjobb rész. Semmi kétségem nincs, hogy ezek totálisan dilisek, de ennek ellenére is nagyon megszerettem őket a történet végére. Továbbra is hihetetlen, hogy mennyi fura, vicces helyzetbe képesek keveredni és történjen bármi, akkor is ott vannak egymásnak. Nem csak mint párok, de szerintem mint barátok is remekül illik rájuk, hogy zsák a foltját megtalálta és mindig számíthatnak a másikra legyen szó bármiről is.
Néha tényleg úgy kellett visszafojtanom a nevetésemet utazás közben, vagy éppen munka közben, hogy ne nézzenek furán rám az emberek. S amellett, hogy vicces és szórakoztató, megtalálható egy komolyabb téma is benne, ami szépen végigkíséri az egész történetet. Őszintén beszél arról, hogy miként hűlhet ki egy kapcsolat, és mennyire nem lehetetlenség újraéleszteni a tűzet két ember között. Nagyon kíváncsi voltam, hogy miként és mikor fog Drew is ráébredni a dolgokra, hogy találnak újra egymásra Jennyvel. Drew pólóit meg imádom, pontosan annyira lököttek, mint amennyire ő az.
Nagyon tetszett, ahogyan mindenki próbált segíteni nekik, de véleményem szerint remekül megjelenik az is, hogy kommunikáljunk egymással, mert igen is fontos része a párkapcsolatnak, a barátságnak. Ez mindig is fontos lesz az ember életében és megannyi felesleges stressztől tudnánk magunkat megkímélni, ha jobban kifejeznénk magunkat és nem pedig a csodára várnánk, hogy a másik kitalálja a gondolatainkat.


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Lehet, hogy nagyon makacs voltam, de hát istenem, mégiscsak nő vagyok, és jogomban áll toporzékolni és elvárni, hogy ő jöjjön utánam, nem pedig fordítva.”

„Szerte a boltban muffinok és cukorkák bekeretezett képei és az üzletre vonatkozó jelmondatok álltak. Egy rózsaszínre és barnára festett fatáblán az állt, hogy „A pénz nem boldogít, de a pénzen vehetsz csokit, és az már közel áll a boldogsághoz.” Az ajtón lógó sárga és barna színű táblára az volt írva, hogy „A kiegyensúlyozott diéta azt jelenti, hogy mindkét kezedben tartasz egy sütit.””

Fülszöveg: 

Fantasztikus, lehetetlen ez a könyv! Nem terveztem ilyen gyorsan kiolvasni, de egyszerűen képtelen voltam félretenni. Sodródnom kellett ezzel a történettel, mert ez szerintem sokkal jobb lett, mint az első része. Szem nem marad szárazon, nekem legalábbis már potyogtak a könnyeim a sok nevetéstől. Rég nevettem ennyit egy könyvön (humorosabb volt, mint az előző része), de legalább tudom, hogy melyik könyvet emeljem le a polcomról, ha sokat szeretnék nevetni, vagy jobb kedvre szeretnék derülni. :)

Will ebben a könyvben nagyon szimpatikussá vált. Imádom a stílusát, humorát és azt, ahogyan a kleptomániájára tekint, amilyen vicceket csinál belőle tekintve, hogy néha miket emel el úgy, mint egy bűvész. [spoiler]A trófeaterme, ahol az ellopott tárgyakat tartja zseniális ötlet volt. [/spoiler] Igazán laza egyéniség, aki szerintem részben jó hatással volt Hailey-re. Megtanította neki, hogy nem kell mindig mindent túlaggódni, hanem olykor sodródni kell az árral.Ugyanakkor figyelmes és komoly is tud lenni, ha a helyzet úgy kívánja.
Hailey szerethető és nagyon kedves karakter, még szimpatikussá vált annak köszönhetően, hogy saját erejéből próbálja mindig megoldani a gondjait. Jöhet bármilyen nehézség, de akkor se adja fel az álmát és ez szerintem nagyon becsülendő benne. Őt se kell félteni, mert eléggé "talpraesett" nőszemély bizonyos esetekben. A szócsatáikat imádtam, illetve Hailey nagyija roppant eltalált karakter lett. Imádom az öreglány beszólásait és tanácsait. Még több színt vitt ebbe a történetbe.

És most már még kíváncsibb lennék a többire, mert ez valami zseniális lett. Remélem hamarosan a többi részt is elhozza a kiadó. :)

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„– Szörnyű vagy! Ez az egész a te hibád. Ugye tudod?
Odasétált, ahonnan William elvette a virágokat, és felvette azt, ami egy névjegykártyának tűnt.
– Melyik része? Az, amikor elintéztem, hogy Thor rád mozduljon, vagy az, amikor megadta a számát?”

„A kedvenc kávézómban ültem. New York city tele volt kávézókkal, és ez bevallom, csak azért volt a kedvencem, mert minden nap új, csípős üzenet volt a táblán. A mai üzenet: Napi egy alma bárkit távol tart, ha elég erősen dobod. Profi trükk…”

„Ácsi, ácsi! Csak azért, mert a múltban elloptam pár dolgot, az nem jelenti azt, hogy engem kell hibáztatni azért, mert kezd beütni a demencia.”

Fülszöveg: 

Alapból is szemeztem már ezzel a könyvvel, de a "kommentháborúnak" köszönhetően még inkább kíváncsibb lettem rá és szinte egyből olvasni kezdtem, amint megérkezett. Illetve egyik ismerősöm is mondta, hogy neki nagyon tetszett ez a könyv. :)

Nem volt tökéletes olvasmány, de nekem ennek ellenére is nagyon tetszett. Pontosan azt adta, amire számítottam. Egy igazán könnyed, kellemes olvasmányt, ami pár órányi önfeledt szórakozást nyújtott. A humor és a romantika kellően megtalálható a történetben, amit egy csipetnyi erotikával fűszerezett meg az írónő. Egyiket se éreztem túlzottan soknak, a humorát meg egyszerűen imádtam.

Nem egyszer nevettem hangosan Bruce és Natasha szócsatájának köszönhetően, vagy amiatt, hogy olykor mennyire félreérthetően vágtak vissza egymásnak. Nathasa "bénázásai" még inkább aranyossá tették ezt a történetet, szerencsére nem éreztem soknak, sőt, szerintem ezeknek köszönhetően még szórakoztatóbb lett ez a könyv. Kíváncsian várom Will történetét is, illetve remélem még több részt elhoz a kiadó ebből a sorozatból, mert néha kellenek ilyen olvasmányok is. :) Ezek után nehéz lesz úgy enni banánt, hogy ne jusson eszembe ez a történet. xD

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„– Ha meg akar fogdosni – mondtam idegesen összeszoruló torokkal –, ahhoz nem kellene leköpnie kávéval.”

„– Mondja, ma reggel úgy kéri a kávéját, hogy beleköptek vagy anélkül?
– A séfre bízom.”

„Könnyebb volt a legrosszabbat gondolni valakiről, akit nem ismersz, mint azzal fáradni, hogy megtudd az igazat.”