Üzemeltető: Blogger.

Itt jártak:

  • Home
  • Előolvasás
    • Category
    • Category
    • Category
  • Magyar szerzők
  • Kedvencek
  • Szerzők listája
  • instagram
Fülszöveg: 
Jason ​Kleyton élete legjobb döntését hozta, amikor barátjával, Joe-val megalapította a J&J divatházat. Mindennapjainak egyhangúságát váratlan fordulat borítja fel, amikor titkárnői állásra jelentkezik nála Katlyn, a nő, aki évekkel azelőtt megbántotta, és akihez ennek ellenére még mindig erős érzelmek kötik. Jason fejében egyetlen gondolat jár: végre válaszokat kaphat a rengeteg elhallgatott kérdésére.

Katlyn Ellison élete kezd egyenesbe jönni, amikor elfogadják a jelentkezését a J&J divatház titkárnői állására. Úgy gondolja, ez lehet az új kezdet, ami véget vet addigi boldogtalanságának. Az állás viszont nem várt bonyodalmat hoz számára, mert szembesülnie kell a ténnyel, hogy Jason a főnöke.

Kezdetét veszi kettejük harca, amiben a másik körül keringve csatároznak egymással, de a szerelem és szenvedély, ami évekig ott rejtőzött bennük, most ismét lángra kap, és azzal fenyeget, hogy elemészti őket.
Küzdelmük során akadályokba ütköznek. Vajon képesek lesznek elhárítani őket, vagy még nehezebb helyzetbe kerülnek?

Egy élet. Két megsebzett szív. Egy szívszorító küzdelem, ami fájdalmával az őrületbe kerget.


Cím: Megsebzetten
Szerző: Christine Anne Colman
Kiadó: Aposztróf
Oldalszám: 332 oldal
ISBN: 9786155992056


VÉLEMÉNYEM:

Nagyon vártam már ezt a könyvet! Az első részét is nagyon szerettem, de ez csodálatos lett! Szerintem nagyon sokat fejlődött az írónő az első könyvéhez képest. Sokkal kiforrottabbnak érzem a történetet, az érzelmek ábrázolása is mélyebb és egyszerűen már a legelejétől kezdve teljesen elvarázsolt.
Voltak sejtéseim, hogy mire számíthatok, de ez a könyv mindet felülmúlta. Egy igazi érzelmi hullámvasútra sikerült vele felülnöm, aminek nagyon örülök. Gyönyörűen volt megfogalmazva és ennek köszönhetően könnyedén át tudtam érezni a két főszereplő érzéseit. Imádtam, hogy két szemszögből ismerhettük meg a történetet, mert így vált igazán teljessé ez a történet.

Remekül voltak ábrázolva Katlyn érzései; imádtam azt a kettősséget, ami a felszín alatti és a külvilágnak mutatott érzéseiből fakadt. Hihetetlenül erős személyt alkotott meg vele az írónő! Elgondolkodtató volt ez a „maszk”, amit ő viselt, hiszen véleményem szerint sokan viselünk különféle okokból maszkot és esélyesen számtalanszor mutatjuk magunkat boldognak, erősnek, miközben éppen minden vagyunk csak se nem boldogok, se nem erősek. Sokkal inkább darabokban heverünk. Ebben a könyvben sokkal inkább át tudtam érezni annak a súlyát, hogy miért döntött úgy Katlyn, hogy elhallgatja azt ami vele történt, mint az első könyv végén. A benne dúló harcok meg egyszerre varázsoltak el és csaltak könnyeket a szemembe.

Köszönöm, hogy bepillantást nyerhettem Jason gondolataiba is és kiderült, hogy ő miként is élte meg a dolgokat. Nem mondom, hogy mindig egyetértettem a döntéseivel, de még is el tudtam hinni, hogy bizonyos helyzetekben dönthet úgy az ember. Becsülöm azért, hogy képes volt belátni azt, hogy hibázott vagy éppen azt, hogy átlépett egy határt, de néha adódhat úgy, hogy a józan ész felett könnyedén az érzések veszik át az uralmat az ember tettei felett és ez nála is megesett. Ettől még inkább emberi volt. A küzdése, az a figyelmesség és szeretet, amit Katlyn felé tanúsított csodálatos volt és sokat nőtt a szememben (pedig az első részben is imádtam). Itt viszont még inkább a szívembe zártam.

Egy dolog volt, aminél felkaptam a fejemet, hogy ugye nem? De a végén beigazolódott, hogy nagyon is jó volt a megérzésem. Egyik szemem sírt, a másik meg örült, mert így legalább… Nem akarom elszólni magam, de örültem annak, hogy Jason nem hagyta magát, semmi se befolyásolhatta és végül az történt…

Ez a könyv remekül bemutatja, hogy az élet nem habos torta és megannyi remek gondolatot hozz magával. Gyönyörűen mutatja be azt, hogy két ember miként is képes újra egymásra lelni, hogy viharok közepette is létezik remény, bizalom és szerelem. S néha elegendőek ezek az érzések ahhoz, hogy tűzön vízen át kitartson két ember egymás mellett. Mert igen is létezhet igaz szerelem. Szerintem nem csak az olvasó érzéseire hat, hanem olykor el is gondolkodtatja az embert.

 A vége meg!!!! Na, erre nem számítottam és hosszú pillanatig csak ültem az utolsó pár oldal felett! De be kell látnom, hogy ennél jobb befejezése nem is lehetett volna a könyvnek! És itt visszaköszön az is, hogy egy részt a kora miatt senkire se szabad azt mondani, hogy még úgyse érti a dolgokat, másrészt meg az, hogy nem kortól függ, hogy ki mennyire okos és mikor tud igazán jót mondani!

Köszönöm ezt a csodát! Ezt az érzelmi hullámvasutat és remélem, hogy még sok könyvvel ajándékozol meg minket! Az első könyveddel is megnyertél már magadnak, de ezzel totálisan levettél a lábamról és boldogan csatlakozom a rajongótáborodhoz! ❤❤


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 


„Elkövettem életem legnagyobb hibáját, amiből sokat tanultam. Nem szabad és nem is áll jogunkban kivetíteni valakire a képzelgéseinket, félelmeinket. Meg kell hallgatnunk a másik fél gondolatait, és megbeszélés nélkül nem hozhatunk komoly döntéseket. Hiába futunk a végzet elől, mert ha rossz helyen vagyunk, úgyis oda sodor minket, ahova tartozunk.”

„De kaptam az élettől egy második esélyt, és el kell döntenem, mit kezdek vele. Továbbra is elmerülök a lelkem sötét bugyraiban, vagy a fényt választom?”

„A boldogság nem örök, lehet, hogy csak egy pillanat, egy óra, egy megfoghatatlan, de annál értékesebb érzés, amely bármikor megszűnhet.”

„Olyan, hogy új élet, nem létezik. Az élet ugyanaz marad, csak közben az ember változásokon megy keresztül.”
Fülszöveg: 
Van ​különbség bűn és bűn között? Isabella da Silva bűnügyi újságíróként dolgozik az Egyesült Államokban. Egy magánéleti válság és egy múltban elszenvedett tragédia miatt egyik nap arra ébred, hogy nincs maradása, ezért Barcelonába költözik. A sors úgy hozza, hogy belebotlik egy égszínkék szemű, veszélyes kinézetű idegenbe. De vajon tényleg véletlen volt ez a találkozás?

Bella azt hiszi, hogy új életet kezdhet a városban, közben pedig fogalma sincs arról, milyen szörnyek lesnek rá Barcelona sötét sikátoraiban. Minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a veszélytől, a bűn mégsem ereszti.A Mennem kell egy lenyűgöző, érzelmes és váratlan történet egy fiatal lányról, aki választani kényszerül az eszméi és a szerelem között. Hiába menekült el otthonról, újra szembe kell néznie a gyengeségeivel, a múlttal és a gonosszal. Vajon képes lesz meglelni önmagában az erőt?

Ludányi Bettina legújabb regényében semmi sem az, aminek látszik. Nem tudhatod, ki visel álarcot, és melyik maszk mögött rejtőzik az igazi gonosz. Minden oldallal egyre többet és többet akarsz, a VÉGE főcím után pedig újra át akarod majd élni az élményt.


Cím: Mennem kell
Szerző: Ludányi Bettina
Kiadó: Olvasni Menő Kft.
Oldalszám: 320 oldal.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9786150017464


VÉLEMÉNYEM:

„Tudod, néha elég csak annyit látnod az útból, amennyit a fény megvilágít."

Ha már olvastuk egy író vagy egy írónő könyvét, akkor akaratlanul is viszonyítani kezdjük egymáshoz a könyveket, vagy csak elvárással kezdünk neki egy másik regényének. Ez fair lenne? Magam sem tudom, de talán minden könyv megérdemelné a tisztalapot.

Szerencsére ez most nem volt gond, hogy a korábbi olvasmányaimnak köszönhetően volt egy kisebb elvárásom ezzel a könyvvel szemben, mert másabb oldalát ismertem meg az írónőnek, de ezzel a könyvével is teljesen le tudott venni a lábamról. Ez egyszerűen fantasztikus volt, alig találok szavakat rá! Bevallom, először kicsit fura volt olvasni ezt a Nyomodban és a Meghasadt valóság c. könyvek után. (Így jár az, aki „későn” bukkan rá egy remek írónő könyveire és emiatt visszafelé halad az olvasásban.) Aztán azon kaptam magam, hogy teljesen beszippantott és alig bírtam letenni, ha éppen nem olvastam akkor azon gondolkoztam, hogy vajon mit tartogat még a könyv számomra. Könnyedén varázsolt el és csak még inkább erősítette bennem, hogy egyszer el kell oda utaznom. A táj a szemem előtt elevenedett meg a csodálatos leírásoknak köszönhetően és tényleg legszívesebben hagytam volna, hogy a víz a lábamat simogassa, miközben elveszek a sorok között.
Varázslatos volt ahogyan kibontakozott Eric és Bella élete, az egymáshoz fűződő viszonyuk. Imádtam a szócsatáikat, nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra és egyre inkább biztosabb lettem abban, hogy őket egymásnak teremtette az élet. Laia és Bella barátsága is nagyon tetszett, szívesen olvastam volna még róluk. Örülök annak, hogy a szerelem mellett a barátság is fontos szerepet kapott. Mindamellett a karakterek remekül eltaláltak voltak, tetszett az árnyaltságuk, ahogyan a múlt démonai befolyásolták a jelenüket. Ettől lett igazán emberi és emiatt még könnyebb volt elhinnem azt, hogy olyan emberekről szól, akik itt járnak közöttünk; "Egyszerű", hétköznapi emberekről. Remekül bemutatta azt is a könyv, hogy nem mindig minden az, aminek elsőre tűnik. Az élet bonyolult és tele van nem várt fordulatokkal is. Bűn és bűn között is van különbség.
Bella nagyon emberi. Sokszor erősnek hitte magát, vagy próbálta annak látszatát kelteni, ha pedig „elesett”, akkor mindig képes volt újra talpra állni és számomra emiatt vált igazán erőssé, mert igazán az számít, hogy képesek vagyunk-e újra felállni, vagy nem. Becsülöm azért, hogy ennyi mindent képes volt túlélni és továbbra is képes volt mosolyogni, nevetni és tovább küzdeni, másokat közel engedni. Az pedig, hogy sokszor az érzelmei befolyásolták a tetteit, nagyon is megtudtam érteni… (Engem egyetlen egy dolog picit zavart, még pedig az, hogy „túlzottan sokszor” ittak a könyvben, de ez igazából nem vett el az élményből.)

Izgalmas, humoros és mindig képes meglepetéssel szolgálni ez a könyv. Főleg a második fele, akkor még inkább felpörögnek a dolgok. Örülök annak, hogy rábukkantam az írónő könyveire, mert mindig képes elvarázsolni a történeteivel és mindig találok olyat a könyveiben, amit magammal tudok vinni. Ez is kedvenc lett és biztosan fogom még későbbiekben olvasni.


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 


„Mindig gondjaim voltak a bizalommal, és ezúttal újra sikerült egy kígyót melengetni a keblemen. Hát ez van. Úgy tűnik, nem voltam a legjobb emberismerő.”

„Akik magamra hagytak a keserű időszakban, azok úgy számolnak el magukkal, ahogy akarnak, mert az én lelkiismeretem tiszta.”

„Tudod, néha elég csak annyit látnod az útból, amennyit a fény megvilágít.”

„Bármi rossz történik, utána következik egy sokkal nagyobb jó. Lehet, hogy sok időnek kell eltelnie, de a jó jönni fog és boldoggá tesz.”
Fülszöveg: 
Ebben ​a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője.
Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?


Cím: Lehull a lepel
Szerző: Karen McManus
Kiadó: Maxim Könyv
Sorozat: Dream válogatás
Oldalszám: 384 oldal
Megjelenés: 2018. október 30.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789632619323


VÉLEMÉNYEM:

Ez volt az utolsó könyv, amit el kellett olvasni az Online Nyári Olvasótábor során. Összesen a  négy könyv (képen látható könyvek) került bele az olvasótáborba, amikből mindig volt egy kisebb feladatsor. Több remek könyvet is megismerhettem hála ennek a tábornak, ami a Dream Válogatás könyveiből került ki, viszont ez volt a legkevésbé, ami elnyerte a tetszésemet.

Nem szeretném túlzottan lehúzni, de az értékelések alapján jobbra számítottam, számomra unalmas és vontatott volt, ennek köszönhetően alig vártam, hogy a végére érjek és félrerakhassam ezt a könyvet. Lehet az volt a baj, hogy teljesen másra számítottam a leírás alapján, azt hittem, hogy egy jó kis nyomozós, rejtélyes könyvet veszek a kezembe, de ez nekem minden volt, csak se nem rejtélyes, se nem igazán jó. A vége számomra kiszámítható volt, hogy mi is történt valójában és nem is értettem, hogy miért nem került számításba korábban ez az eshetőség. Nyomozás véleményem szerint egy vicc volt, igazából igazán nem is tudnám annak nevezni amit a rendőrség csinált. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nekik mindegy lenne az igazság, csak el akarnak kapni valakit és lezárni az ügyet. Az biztos, hogy nem ez volt életem legjobb könyve, amiben rendőrségi nyomozás megjelent. A hadnagy nevén legalább mindig jót nevettem, hiszen Budapest hadnagyként volt emlegetve. :D
Szereplők többsége legalább jól eltalál volt és szerencsére azért fontosabb mondandója is volt a könyvnek. Tetszett, hogy mindenkinek volt "titka", amit bánt, vagy csak szimplán nem mert felvállalni, mert félt attól, hogy mások miként is reagálnának rá. Már pedig titkai mindenkinek vannak, ezért is gondolom azt, hogy amit Simon csinált az minden volt csak nem helyén való és még se tehetett senki semmit se. De vajon tényleg nem lehetett volna megállítani? Jól megmutatkozott a média hatalma, hogy mennyire befolyásolhatja a dolgokat.  Mennyiszer kiderülhet az, hogy akiket a barátunknak hittünk, azok valójában nem is azok, mert könnyedén fordítanak hátat nekünk, amikor leginkább szükségünk lenne rá. Vagy ott van az is, hogy diáktársainkat, a körülöttünk lévő embereket ne kritizáljuk, ne zárjuk ki a közösségből, hanem inkább fogadjuk el őket és támogassuk a másikat.

Vannak jó mozzanatai a könyvnek, de sajnos a fontosabb mondanivalója ellenére se tudott igazán megnyerni a könyv.


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 


„Időnként nehéz elképzelni, hogy létezhet még jó hír.”

„A dolgok először rosszra fordulnak, mielőtt megjavulnak. Annyi biztos, hogy most minden szörnyűnek tűnik, de innen már csak felfelé lehet menni.”

Fülszöveg: 
MINDEN VÁRAKOZÁS ELLENÉRE TÚLÉLTE. AZ ELMÚLT 50 ÉVBEN EGY LÁNY SEM SZÜLETETT – AZTÁN JÖTT Ő. EVE-NEK NEVEZTÉK EL.

Eve-et egész életében távol tartották a másik nemtől, múltja titkait pedig sosem fedték fel előtte. Azonban 16 évesen a lánynak szembe kell néznie a sorsával. Kiválasztották számára a lehetséges társjelölteket. Az emberiség jövője az ő kezében van. És ő mindig is elfogadta a sorsát.

Amíg nem ismerte Bramet. Azonban most már Eve szeretné irányítani a saját sorsát. Szabad akar lenni. De hogyan is lehet választani a szerelem és az emberiség sorsa között?


Cím: Eve of Man - A jövő reménye
Szerző: Giovanna Fletcher, Tom Fletcher
Kiadó: Maxim Könyv
Sorozat: Dream válogatás
Oldalszám: 400 oldal
Megjelenés: 2019. június 14.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789634990413


VÉLEMÉNYEM:

Remek elképzelés volt ez a könyv, érdekes és olyan dolgokat hoz el az olvasóinak, ami akár egyszer majd valóság is lehet. Ha nem is egy az egyben, de bizonyos dolgok terén biztosan egyfajta jövőkép is. Ennek ellenére viszont nem tudom azt mondani, hogy kedvenc lett, mert voltak hiányérzeteim és egy idő után nem is tudott annyira magával rántani, mint a kezdetekkor, majd a vége picit újra beszippantott.

A megálmodott világot érdekesnek tartom, ahogyan továbbra is tartom magam ahhoz,  nagyon sok jó és egyedi dolgot is vittek bele a történetbe a jól megszokott elemek mellé, amik általában megtalálhatóak az ilyen regényekben.  Nagyon szerettem azt, ahogyan egyre inkább egymással szembe került a technika és az anyatermészet, és ezt miként szőtték bele a történet mesélésébe, ami szerintem részben figyelmeztetés is lehet az emberiség számára. Imádtam, ahogyan az anyatermészetről írtak! Szomorú belegondolni abba, hogy netalán egyszer tényleg eljuthat az emberiség is ilyen szintre, mint ebben az elképzelt világban történt, mert annyira elpusztítjuk a természetet.

A váltott szemszög tetszett, igaz, picivel több Eve részt szívesen fogadtam volna még. Nem tudnám megmondani, hogy Bram vagy Eve részeit szerettem-e jobban, mert mind a kettő kicsit másabb volt és emiatt volt még érdekesebb, mert tökéletesen kiegészítették egymást. Részben az érem két oldalai voltak ők, de még is sok közös vonásaik voltak és az igazság egyre inkább kezdett kibontakozni előttük a sok hazugság közepette. Eve „ébredését” nagyon szépen megírták és teljesen hihetőre sikeredett, ahogyan szép lassan lehull sok mindenről a lepel és egyre inkább tisztábban látja a dolgokat. Bram és Eve kapcsolata is jól fel lett építve, hiszen van múltjuk és egy elég erős kötelék létezik közöttük ennek köszönhetően. Aminek nagyon örülök, hogy Eve hiába élt elzárva a külvilágtól, attól még igazán okos volt és olyan dolgokra is rájött már régebben, ami lehet másnak fel se tűnt volna.

Ezek ellenére viszont volt  hiányérzetem. Például amiatt, hogy az anyákat nem ismerhettük meg jobban, vagy éppen azt, hogy az elmúlt időben milyen is volt a világ, akár még Eve születése előtt.  A kinti emberek miként éltek? Miként kerültek netalán közelebb egymáshoz? A megmaradt nőkkel  milyen kísérleteket folytatak amíg olyan korban voltak? Mik történtek, milyen események vezettek idáig… Vagy ott van, hogy kicsoda is Vivian valójában? Mitől lett ő ennyire „rettegett”, hogy mindenki fejet hajt előtte? Senki se próbálta soha átvenni tőle a „hatalmat”?

A történet szerethető a hibáival együtt és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, remélem ott több mindenre választ kaphatok majd.


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 


„Az álmok elferdítik, elnyújtják, és elfedik a határt aközött, hogy mi valós és mi nem.”

„Néha úgy érzem, szeretnék itt egy szál virág lenni. Egy rózsa, ami követheti a saját útját…”

Fülszöveg: 
Tudod, ​hogy nem tarthatod meg ezt a gyereket. De képes vagy rábízni valaki másra? Mikor Heather megtudja, hogy teherbe esett, bár nem tervezte, rögtön világosan látja, hogy nem tarthatja meg ezt a babát. Már így is épp csak elevickél. De hogy tudná megállni, hogy ne szeresse ezt a gyermeket, aki ott növekszik a hasában? Úgy gondolja, Grace személyében megtalálta a tökéletes örökbe fogadó szülőt: magabiztos, jómódú, megvan mindene, ami Heathernek nincs. De mikor eljön a szívszorító pillanat, vajon Heather tényleg képes lesz rá, hogy odaadja a gyerekét? Képes meghozni a helyes döntést a kisbaba érdekében?
A két nő életét örökre összeköti, hogy ugyanazt a gyereket szeretik. És mikor már lassan megtanulnák, hogyan éljék furcsán összekapcsolódott életüket, megsemmisítő híreket kapnak, és törékeny világuk a feje tetejére fordul.
Mindketten fájdalmas döntésekre kényszerülnek, amitől az olvasó is kénytelen feltenni a kérdést: mit jelent anyának, szülőnek lenni.
A USA Today bestsellerszerzőjének legújabb, szívszorító, izgalmas és érzelmes drámája felmelegíti a szívedet, könnyeket csal a szemedbe, és örökké veled marad.


Cím: Isten veled, gyermekem!
Szerző: Kate Hewitt
Kiadó: Álomgyár kiadó
Oldalszám: 432 oldal
Megjelenés: 2019. július 04.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786156013040


VÉLEMÉNYEM:


Gyönyörű, szívbe markoló és megható történet.

Nem hittem volna, hogy egy könyv ennyire lehet csodálatos és fájdalmas is, de ez határozottan az. Azt már a könyv leírása is sejteti, hogy nem egy egyszerű témát hoz el az olvasóinak, de ennél sokkal több rejlik ebben a könyvben és sokkal mélyebb gondolatok és témákat hoz el, mint elsőre gondoltam.

A történet több évet ölel át, de nagyszerűen megoldotta az írónő az időben való ugrást, mert szerencsére a kimaradt évekre is marad rálátásunk, hogy mik is történtek akkoriban. Hiába két fő szemszög van, akkor is megannyi „nézőpontból” ismerhetünk meg egy-egy dolgot, vagy éppen azt, hogy milyen hatással is voltak rájuk a történések. Ezért pedig nagyon hálás voltam, mert biztos vagyok abban, ha nem így lett volna, akkor lett volna hiányérzetem, hogy nem ismerem meg azt, hogy a körülöttük élőkre milyen hatással is vannak a döntéseik. De ezt végül az írónő tökéletesen megoldotta. Hihetetlen az, ahogyan megjeleníti az érzéseket és az események forgatagát és ábrázolja, hogy miként fonódhat össze két ember élete, vagyis valójában ennél sokkal több ember élete. Milyen hatásai lehetnek egy döntésnek nem csak ránk nézve, hanem másokra nézve is.

Megindító volt olvasni a sorokat, látni azt, hogy miként változnak a szereplők a történet előrehaladtával. Hogy miként képes megváltozni valaki iránt érzett érzéseink, hogy olykor mennyire nehéz meghozni egy döntést és ráébredni arra, hogy nem biztos, hogy amit mi jónak hittünk az az is volt. És észrevenni azt, hogy netalán a döntéseink milyen hatással is voltak másokra. Család, szeretet, elfogadás, megértés, támogatás és még megannyi csodálatos és leírhatatlan érzést hoz el az olvasóinak az író. Letaglózott, és nehéz szavakat találni rá, mert egyszerűen megérint, beszélnek a sorok és nem eresztenek el.

Azt hiszem, hogy még sokáig velem lesz ez a történet és köszönöm ezt a hihetetlen, csodálatos, de ugyanakkor megindító történetet. Ez a könyv sokat ad és képes az emberhez "beszélni".

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 


„Az anyaság mintha folyamatos kötélhúzás lenne bűntudat és szeretet, félelem és boldogság között.”

„Mert a boldogság fáj, ha nincs kivel megosztani.”

„Olyan egyedül érzem magam. Szinte felzabál, mintha valami láthatatlan szörny támadása lenne. Legszívesebben a bőrömet karmolnám, bármint megtennék, akármit, hogy enyhítsem ezt a pillanatot. Hogy megváltoztassam.”

„Még senki sem volt az én helyemben, nem tudja, milyen érzés az én kopott, elnyűtt cipőmben járni. Senki sem tudja, mennyire sarokba szorítva érzem magam, csapdában, ahonnan valahogy ki kell jutni.”
Newer Posts
Older Posts

Itt is megtalálsz

Köszönöm a bizalmat! ♡

♡ Ruby Saw
♡ Ellyne /Elyn Vee N.
♡ Gaby Roney

AKTUÁLIS olvasmányok

Blog archívum

  • november (1)
  • szeptember (1)
  • július (1)
  • június (1)
  • március (7)
  • február (1)
  • január (1)
  • december (1)
  • november (1)
  • október (3)
  • augusztus (4)
  • július (7)
  • június (2)
  • május (3)
  • április (17)
  • március (3)
  • február (4)
  • január (3)
  • december (3)
  • augusztus (5)
  • július (4)
  • június (10)
FOLLOW ME @INSTAGRAM

Created with by beautytemplates