Fülszöveg: 

Fülszöveg: 

Részben miért is szeretem ezt a sorozatot?

Mert a négy barátnő eléggé eltérő személyiség, teljesen más életúttal, de mégis mindig bebizonyítják azt, hogy ennek ellenére is igaz barátok és mindig ott vannak egymásnak. Nagyon szeretem, hogy képes volt az írónő ennyire jól megragadni a különféle egyéniséggel megáldott szereplőket és megmutatni azt, hogy a megannyi eltérés ellenére is lehet két vagy több ember igaz barát. Az meg hab a tortán, hogy az írónő stílusa még mindig könnyed és igazán szórakoztató.

De térjünk is rá erre a történetre. Bevallom, hogy nem rémlik az, hogy a korábbi kötetek közül bármelyiken is ennyire jól szórakoztam volna, mint ezen. Nem csak mosolyt csalt az arcomra egy-egy párbeszédével, vagy történésével, hanem sokszor hangosan kuncogtam vagy éppen nevettem rajta. Nicole nem csak szerethető, hanem olyan, mint egy igazi tigris. Imádtam a megnyilvánulásait, a hatalmas száját, amivel bárkit bármikor és bárhol képes volt kiosztani, akár kérte az illető, akár nem. Ő egy igazi szabályszegő ebben a társaságban, akinek hatalmas szíve van annak ellenére is, hogy sokszor kimondja azt is, amit lehet, a másik nem akar hallani. Amiért nagyon szerettem őt, hogy őszinte, még akkor is, ha mások nem biztos, hogy azok lennének egy-egy adott helyzetben. Mindig felmeri vállalni, amit gondol, de az erős páncélja alatt ő is hordoz olyan sebeket, amik még mindig kihatással vannak az életére. A családja se éppen egyszerű, nem irigyeltem azért, hogy milyen szülők árnyékában kellett felnőnie, de ő mégse esett kétségbe, hanem a saját lábára állt és a maga ura lett.
Callum pedig egy igazi angol úriember, akire nehéz lenne bármi rosszat mondani. Az ő gyerekkora se volt éppen fényes, de talán pont ennek köszönhetően képes meglátni Nicole sebezhetőségét és megérteni őt. Egyiküknek se egyszerű utat kellett bejárniuk és becsülöm mindazért, amiket tett és azért, ahogyan küzdött. Nagyon megszerettem őt és alig várom, hogy a következő könyvben kicsit még olvashassak róluk, hogy mi is történt még velük. (Mert igen, ezt is imádom ebben a „sorozatban”, hogy mindig kaphatok egy kis plusz információ morzsát a már megszeretett párosaimról.)

Hiába imádtam a szóváltásokat, azt, hogy miként is talált egymásra a két főszereplő. Mennyire profi módon kereste a kiskaput Callum is, mert sajnos volt olyan része a történetnek, amit annyira nem szerettem. Biztos voltam abban, hogy egy idő után a múlt egy bizonyos pontja valamilyen szinten ismételni fogja önmagát és sajnos igazam is lett. Ott kicsit úgy éreztem, hogy elveszítettem azt a Nicolet, akit megszerettem és kicsit túl sok lett a dráma. Félreértés ne essen, megértettem azt, hogy milyen sebeket érez, át is éreztem, de mégis úgy éreztem, hogy az a nő, akit megismertem az hamarabb állt volna a sarkára és vonta volna kérdőre Callumot, mintsem aszerint cselekedjen, ahogyan azt tette. Ezt a részét kicsit sajnáltam a történetnek, de szerencsére a végén újra belopta magát a szívembe ez a könyv is.

Ha egy könnyed, szórakoztató romantikus könyvre vágysz, akkor bátran ajánlom ezt a könyvet. Mert kicsit elvarázsol, kicsit megnevettet és picit össze is töri az ember szívét egy-egy momentumával.

<3 div=""> NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

Fülszöveg: 

Könnyed szórakoztatást nyújtott ez a könyv. Az előző rész egy picivel jobban tetszett és ezt se éreztem tökéletesnek, de ennek ellenére is élveztem olvasni.

Szerintem egészen jól mutatja be, hogy Kristin mennyi mindent elszenvedett a házassága alatt, miként sebezte meg őt Scott és mennyi ideig próbálta elnyomni magában ezeket, nem tudomásul venni. Remekül visszaköszön a történet során, hogy mennyire képesek a szavak megsebezni az embert, miként viseljük még az évek múltán is ezeket a sebeket és mennyire beleivódnak a lelkünkben, mert elhisszük mindazt, amit el akartak velünk hitetni. A barátait részben megértem, de nem teljesen. Úgy érzem, hogy kicsit jobban is megpróbálhattak volna hatni rá, segíteni neki abban, hogy hamarabb kikeveredjen ebből a kapcsolatból. Tetszett, hogy kiderült a gyerekek miként élték meg a kialakult helyzetet. Noah szórakoztató és imádnivaló pasi. A hibáival együtt is nagyon megszerettem. Ő se tökéletes, neki is megvannak a maga sebei és pontosan ennek köszönhetően a legjobb társ Kristin mellé. Imádtam a kitartását, a csipkelődéseit, vagy azt, ahogyan a gyerekekhez viszonyult. Mellette Kristin újra megtalálhatta önmagát.

Scott meg szimplán egy igazi baromarc.

[spoiler]Viszont úgy érzem, hogy túlzottan hamar bocsájtott meg Kristin Noah-nak. Azt a részt kicsit elhamarkodottnak éreztem. Szerelem sok mindenre képes, de ez nekem picit hihetetlen volt, hiszen Noah tette véleményem szerint nem ennyire könnyedén megbocsájtható.[/spoiler]

A fordulatok sejthetőek, de egy könnyed délutáni olvasmánynak tökéletes.

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„A civilizált hangnem fenntartása kemény küzdelem, ha egy önző seggfejjel van dolga az embernek.”

„Az igazi, őszinte szerelem drága kincs, és képes begyógyítani a sebet, amit mások ejtettek.”

„Az emberek ítélkeznek, anélkül, hogy ismernék a tényeket.”

Fülszöveg: 

Szerelem, barátság, család, bizalom és veszteség mind helyet kap a könyvben, ennek köszönhetően pedig egyszerre szórakoztató, de ugyanakkor kicsit szomorú történet is. Számomra legalábbis az volt. Nem mindig éreztem azt, hogy ez egy könnyed olvasmány lenne annak köszönhetően, hogy bizonyos történéseket és érzéseket túlzottan meg tudtam érteni, át tudtam érezni. Néha sikerült könnyeket csalnia a szemembe, emlékeket felidéznie. Számomra külön élmény volt, hogy 30+ voltak a szereplők, mert hiába éltek már meg sok mindent még is úgy éreztem, hogy részben most élték meg a legnagyobb viharokat és jó volt látni, hogy még ők is megtalálhatják a boldogságot. :)

Nekem tetszett, hogy Eli nem adta fel és „futott” Heather után. Egyre jobban megszerettem, ahogyan egyre inkább megmutatta azt, hogy milyen is valójában. Mennyire más az, amit a világ lát és az, amilyen valójában. Tudta mit akar, de még se teljesen, hanem neki is idő kellett, hogy rájöjjön igazán a dolgokra. Imádtam, ahogyan vigyázott és ott volt Heather számára.

Véleményem szerint Heather bizonyos téren nagyon erős személy, aki ha összetör is, akkor is igyekszik egyben tartani az életét és önmagát is. Ott lenni azok számára akik fontosak neki. Még ha nem is volt soha igazán egyedül azokban a nehézségekben, amikkel életében szembe kellett néznie, akkor is sikerült talpon maradni és ezért becsülendő. Jó volt látni, hogy miként „tanulta” meg újra élvezni az életet. Megannyi fájdalmat élt át és szerintem remekül átadta az írónő azt, hogy hiába tudjuk mi fog történni a veszteség akkor is képes megsemmisíteni minket, de akkor se adhatjuk fel, mert az élet megy tovább. A bizalmatlansága meg érthető volt, mert egyszer már oda adta valakinek a szívét, aki cserben hagyta őt akkor, amikor leginkább szüksége lett volna egy támaszra. Leveleket is imádtam, kíváncsi leszek a harmadik mikor kerül elő.

Heather barátait egészen megkedveltem, de nekem még is maradt hiányérzetem. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk és sajnálom azt, hogy ebben a részben nem volt nagyobb szerepük a történet alakulásában. Összességében nagyon szerettem és kíváncsi vagyok a többi részre is. Az írónő stílusát pedig továbbra is nagyon szeretem. :)

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Az élet rendje az, hogy elveszítjük a szüleinket és az idősebbeket, de soha nem a fiatalabbakat.”

„Nem a pénz határozza meg, hogy kik vagyunk, az számít, ami bennünk lakik.”

„Nem baj, ha az ember kockáztat és sérül. Nem baj, ha megbán valamit vagy ha győzelmet arat, de az baj, ha csak úgy… elvan.”

Fülszöveg: 

Ez volt az első könyvem az írónőktől, de határozottan nem az utolsó. Nagyon tetszik a stílusuk és szerintem remek történetet hoztak el ebben a könyvben.

Úgy érzem, hogy egy picivel többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, de ennek ellenére is igazán szerettem. Könnyed szórakozást nyújtott ez a könyv, amiben azért akadnak komolyabb gondolatok is. A kettő remekül ötvözték a történet előrehaladtával. A szócsaták remekül eltaláltak voltak ebben a könyvben is, miközben mind a két fél cipelte a jelen terhei mellett a múlt titkait, sebeit és próbáltak a kialakult új helyzetben helytállni. Érzelmekkel teli, humorral és csipetnyi erotikával megfűszerezett történet.

A gyerekeket nagyon szerettem benne, egyáltalán nem éreztem azt, hogy ők felesleges karakterek lennének. Imádtam, hogy Morgan kimondja amit gondol és képes volt még Ian szemébe is megmondani a dolgokat. Adtak egy kis pluszt a történetnek és néha okosabbak voltak, mint maguk a felnőttek. Mintha néha ők terelgették volna a nagyokat a helyes irányba.
Lon érzéseit, félelmeit meg tudtam érteni és szerintem részben a beszólásokkal próbálta a falait megtartani, nem hagyni azt, hogy Ian teljesen lerombolja azokat. Ugyanakkor egy erős nőszemély volt, aki a múlt sebeinek köszönhetően még inkább a munkájára koncentrált, amit aztán a bekövetkezett tragédia fenekestül felforgatott. Élvezett volt látni azt, ahogyan szép lassan az ő értékrendje is kezd átalakulni, hogy nem olyan erős mindig, mint mutatja és miként képes elgyengülni, hagyni azt, hogy a józan ész felett az érzések, a vágy és a szenvedély felülkerekedjen.
Iant becsültem azért, hogy nem futamodott meg, hanem igyekezett teljesíteni a húga akaratát, megpróbált szép lassan még ha segítséggel is, de felnőni a feladathoz, hogy gondját viselje a gyerekeknek. Nála remekül jelent meg az, hogy milyen nehéz olykor levetkőzni azt, amit otthonról hozunk és végre tényleg helyesen dönteni. Elfogadni azt, hogy nem mindig dönthetünk mások helyett, illetve nem kell mindig a szerelemről lemondani, mert azt hisszük, hogy akkor cselekszünk jót. A humorát és a bénázásait nagyon szerettem, miközben próbált ő is helyesen cselekedni.

Hálás vagyok azért, hogy a tragédia nem csak beindította a cselekményeket, hanem később is fontos szerepet játszott a szereplők életében. Gyönyörűen jelenítették meg az írónők, hogy ki miként is élheti meg azt, ha valaki olyat veszítenek el, aki igazán fontos számunkra. Mennyire érződni tud a hiánya, mennyiszer fordulnánk hozzájuk tanácsért és néha talán még haragudni is képesek vagyunk rájuk, mert itt mertek hagyni minket. Illetve az is tetszett, ahogyan megjelent ilyen téren az is, hogy képesek vagyunk akár röpke pillanatra elfelejteni azt is, hogy nincsenek már velünk, mert ha valami történik, akkor egyből őket hívnánk, vagy éppen írnánk nekik, hogy megosszuk velük a boldogságunkat, szomorúságunkat. Majd mennyire képes fájni az, amikor ráébredünk, hogy már nem tehetjük meg, mert már nincsenek többé… A leveleket nagyon szerettem amiket megkaptak a hozzátartozok, egy dolgot sajnálok, hogy nem nyerhettünk betekintést mindegyikbe.

Ritka az, amikor egy könyvről beugrik egy film, de most megtörtént. Erről a könyvről az „Ilyen az élet (Life as We Know It)” c. film jutott eszembe. Ha valaki a könyvet, vagy a filmet szerette, akkor szerintem a másikat is fogja. :)

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„(…) mert az élet sokszor seggbe rúg, és azt nézi, hogyan vágódsz el.”

„Amikor azt mondják, hogy egy nő, aki megvet, rosszabb a pokol fúriáinál, az nem vicc.”

„Ha egyszer becsapsz, az a te szégyened. Ha másodszor is becsapsz, az az én szégyenem.”