Fülszöveg: 

Vannak olyan könyvek, amik mosolyt csalnak az ember arcára, vagy éppen könnyeket csalnak az ember szemébe, esetleg megérinti a szívedet. Nos, erre a könyvre mindegyik jellemző volt. Néha mosolyogtam és nevettem, míg máskor sírtam, ugyanakkor ami miatt még inkább közelebb került a szívemhez, hogy el is gondolkodtatott, mert bőven hordoz magában olyan dolgokat, amikről érdemes beszélni. Ez a könyv megmutatja azt, hogy soha nem késő változni, megtanulni újra szeretni és bízni az emberekben, ahogyan ehhez segítőkezet elfogadni sem szégyen. Néha kell az a bizonyos löket, hogy kimásszunk a barlangunkból és újra észre vegyünk mindazt a jót, ami valójában körülöttünk van.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de minden elismerésem, mert gyönyörűen ábrázolja a különféle érzelmeket, mesterien festi le, hogy néha szavak nélkül is mennyi érzelmet vagyunk képesek közvetíteni a másiknak, vagy éppen egy idegen is milyen hatással lehet ránk. Azt hisszük, hogy rövid másodpercek alatt képtelenség bármit is észrevenni, vagy éppen kifejezni, de ez a történet könnyedén szembesít azzal, hogy nem kell hosszú perceknek eltelnie, hanem elegendő mindössze 180 másodperc, hogy a világunk teljesen kiforduljon önmagából és valami új, ismeretlen akár a kezdetét vehesse. Nehéz dolog a falaink mögé beengedni bárkit, megmutatni a valódi érzéseinket és tökéletesen ábrázolta azt is, hogy mennyiszer a harag, düh, vagy éppen negatív dolgok mögé rejtőzünk el, mert azt reméljük, hogy ezek az érzések képesek bárkit távoltartani, de aztán jön valaki, aki rést ejt ezen a védelmen és akkor borul fel igazán az addig ismert világunk.

180 másodpercet gyönyörűen tárja az olvasó elé az írónő és remekül zárja keretbe a történetet is. Nagyon jól megoldotta ezt a dolgot is, ahogyan hálás vagyok azért is, hogy megannyi komolyabb témát tudott úgy megeleveníteni, hogy egyiket se éreztem feleslegesnek, se túlzásnak, ahogyan erőltetettnek se. Majdnem mindegyiknek ad kellő helyet és lehetőséget a kibontakozásra, kivéve talán egynek és emiatt nekem egy picit sajgott a szívem. Jó látni azt, hogy az internetnek köszönhetően mennyi jót tehetünk, mennyi mindent képesek vagyunk elérni, az emberek miként képesek összefogni – hiszen ez manapság már szinte az életünk része is -, de itt említeném meg, hogy én kicsit hiányoltam azt, hogy az árnyoldal nem kapott nagyobb teret a történetben. Kicsi bepillantást enged, de szerintem ezen a dolgon túlzottan gyorsan siklik lát, mert lehet valaki könnyedén ki tudja zárni és tényleg elég annyi, hogy törli a hozzászólást, letiltja az illetőt, viszont sokan nem ilyenek. Igenis, a negatív dolgok interneten keresztül is képesek hatalmas károkat tenni, pontosan úgy, ahogyan a szeret és az összefogás jegyében képes embereket összehozni. Barátság, testvéri kötelék, szülő – gyermek viszony, veszteség, félelem, kétely és bizalom, illetve a szeretet mind-mind helyet kap a történetben. S egyszerűen fantasztikus, ahogyan beleszövi mindezt ebbe a könyvbe az írónő. A szeretet ereje könnyedén öleli körbe az egész könyvet, miközben felhívja arra is a figyelmünket, hogy soha nem szabad a külsőségek alapján senkit se megítélni, mert néha a legboldogabb mosoly mögött is lappanghat olyan múlt, amit nem gondolnánk, mert mindenki hordoz sebeket. Illetve attól még, hogy sebzettek vagyunk, lehetünk mások számára gyógyír, mert a sebeinknek köszönhetően nem érünk kevesebbet. Néha a sebek begyógyítására nem mindig mások megbocsájtására van szükségünk, hanem arra, hogy önmagunkat képesek legyünk szeretni és elfogadni.

A karakterek egytől egyig remekül eltaláltak, mindegyikük kicsit más, de még is teljesen összepasszolnak.

Allison eleinte nem volt szimpatikus számomra, kicsit úgy éreztem, hogy ő nem igazán akar változni. Hiába érzi azt, hogy ez nem jó így és igen is változnia kellene, akkor se tesz semmit se, még egy hajszálnyit se. Aztán szép lassan rés keletkezik a falain és olyan dolgot él át, amiben talán még ő maga se hitte igazán, hogy valaha része lesz és valami új kezdetét veszi. A történet végére nagyon megszerettem. Átéreztem a fájdalmát, a bizonytalanságát, a félelmeit, mert ha nem is ilyen szinten, de szerintem a legtöbb általa érzett érzés a legtöbb emberben megtalálható. Nap, mint nap szembenézünk vele mi is. Örülök annak, hogy részese lehettem ennek az utazásnak, aminek köszönhetően képes volt újra kilépni a fényre és elkezdeni megtanulni újra élni. Bevallom kicsit féltem, hogy nehogy túlzásba essen ilyen téren az írónő, de nem tette. Remekül csempészte bele a történetbe Allison kételyeit, miközben a boldogság útjára tért. Nem könnyű utat jár be, néha meg is törik, de végül igazán erőssé válik és csodálom érte.

Esbent egészen hamar megszerettem. Kedves, barátságos és segítőkész személy, aki igyekszik jót csempészni a világba és hinni abban, hogy az emberek többsége jó. Érdekes volt látni azt, hogy milyen történést csempészett az írónő a múltjába és minek köszönhetően csinálja azt, amit. Ez által pedig remekül bontakozik ki az is, hogy sokszor hisszük azt, ha sok jót teszünk, akkor legalább kicsit helyre hozhatjuk a múltban történt rossz dolgokat, vagy legalábbis enyhíthetjük a bennünk lakozó fájdalmat. Mennyi éven át képesek vagyunk olyan sebeket hordozni, amiről a külvilágnak fogalma sincs. Érdekes látni azt, hogy miként változik ő is, mert nem csak ő van hatással Allisonra, hanem a lány is rá. Egyszerűen imádom őket. Fantasztikus páros és mindenkinek járna egy Esben! ♥

Simon igazi egyéniség és szerintem lehetetlenség nem szeretni. Nagyon szívbe markoló, hogy miként tart ki Allison mellett és soha nem adja fel a reményt, mert ilyenek vagyunk, mindig remélünk. Örülök annak, hogy képes volt idővel viszont a sarkára állni és kimondani az igazságot, nem pedig a háttérbe vonult. Fantasztikus apa!

Steffi által megmutatkozik az, hogy mennyire másabbá válhatnak az emberek, ha hasonló dolgon mennek keresztül, én legalábbis így éreztem. Az ő sorsa szerintem könnyedén kiszámítható, de mégis hordoz magában meglepetést. Egyszerre erős és gyenge is, miközben utóbbit remekül leplezi, ameddig csak lehet. A „szüleivel” kapcsolatos igazság pedig igazán megérintett és azokban a pillanatokban éreztem azt, hogy igazán megértettem, megismertem őt.

Kerry és Esben közötti testvéri köteléket nagyon szerettem, illetve a múltban történtek miatt kicsit a szívembe is mart ez a kötelék, de nekik köszönhetően szintén fontos dologra hívja fel a figyelmet az írónő. [spoiler]Sokszor csak az áldozatokra figyelünk, az ő érzéseikre és elfeledkezünk arról, hogy nem csak ők sérülhetnek meg, hanem a hozzájuk közelállók is. S igen, néha utóbbiak még jobban is, vagy nehezebben gyógyulnak…[/spoiler] Kerry élettel teli, vidám, barátságos lány, aki megtalálta a saját útját és bármit megtenne azért, hogy a testvére is végre teljesen maga mögött hagyhassa a múltban történeteket.

Csodálatos történetet olvashattam, ami megannyi érzelmet váltott ki belőlem és sokszor el is gondolkodtatott, még ennyi idő elteltével is néha azon kapom magam, hogy az olvasottakon agyalok. _Mindenki értékes és mindenki megérdemli a boldogságot, szeretetet és nem csak egy ember lehet igazán fontos számunkra, mi döntünk arról, hogy kiket is engedünk magunkhoz közel._ Véleményem szerint érdemes elolvasni. ♥

„Ha segítek másokon, az nekem is segíthet a gyógyulásban.”

„Hogy van rá esély, hogy megtanuljam kevésbé utálni magamat.
Hogy a szeretet sokkal-sokkal fontosabb a biológiai kapcsolatnál.”

– „– Egyetlen negatív élmény felülírhat ezer pozitívat. Ami miatt a szeretet tengerében csak az egyetlen fuldoklót veszed észre.”

Fülszöveg: 

Sok negatív kritikát hallottam a magyarul megjelent könyveire a fordítás miatt, de én nagyon szerettem ezt a könyvét is, még mindig imádom az írónő stílusát. Sőt, egyre jobban megszeretem, ahogyan egyre többet olvasok tőle. Kicsit még jobban is szeretem a saját könyveit, mint azokat, amiket együtt írt mással. A humora egyszerűen fantasztikus volt és úgy kellett olykor elfojtanom a nevetésemet, mert éppen utaztam olvasás közben. Igazán ötletes volt, hogy nem csak személyiségükben voltak különbözőek a főszereplők, hanem a munkájuk is az érem két oldala volt. Mintha csak két nézőpontot állított volna egymással szemben egy olyan témában, ami szerintem egyébként is eléggé megosztja az embereket a hétköznapok során. Vajon aki elvesztette a hitét a szerelemben, házasságban és abban, hogy létezhet-e igazi bizalom, az újra képes lehet-e arra, hogy higgyen bármelyikben is? Ezen remekül lavírozott végig az írőnő, tökéletesen bemutatta azt, hogy a boldogság ott van körülöttünk és a világ nem annyira fekete-fehér, mint olykor hisszük, se nem annyira sötét vagy éppen egyszerű, mint mi gondoljuk, érezzük. A napi idézetek meg zseniális húzás volt, mindamellett kicsit el is gondolkodtatta az embert vele, azt viszont sajnáltam, hogy nem volt több belőle. Drew válaszai ezeket még zseniálisabbá tette.
Már a megismerkedésük pillanata se volt annyira hétköznapi, de a megalkotott szereplők és érzések, történések egy része annál inkább. Annak ellenére is, hogy vicces és tökéletesen kikapcsol ez a történet, attól még fontosabb dolgokat is boncolgat, amiket természetesen tökéletesen elrejtett ebbe a humoros történetébe. Olykor egy-egy pillanatra megálltam és elgondolkoztam egy-egy kimondott igazságon, gondolaton. 
Ami viszont nekem egy picit nem tetszett, hogy kicsit túlzottan gyorsnak/egyszerűnek éreztem azt, amikor Drew beavatta Emerie-t a múltjába. Érezhető volt, hogy Drew-ban nagyon mély nyomokat hagyott a történtek (ez már egészen hamar kiderül, hogy valami "eltört benne" és a múltbeli visszaemlékezések csak ezt erősítik meg), ezért volt számomra meglepő, hogy ott még is viszonylag „könnyedén” elmesélte Emerie-nek az egészet. Annál a résznél volt egy kisebb hiányérzetem, viszont ennek ellenére is ez egy remek olvasmány volt számomra. A karakterek tökéletesen eltaláltak, a helyzetek is remekek voltak, és az igazán cuki és aranyos Beck-ről meg ne is beszéljünk. Egyszerűen imádtam őt! 


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: