L. J. Shen: Vicious ​– Ádáz (Sinners of Saint 1.)

by - március 15, 2021

Fülszöveg: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Emilia
Azt mondják, hogy a szerelem és a gyűlölet ugyanannak az érmének a két oldala. És ez igaz is. A férfi, akiről álmodozok, a rémálmaimban is kísért. Briliáns ügyvéd. Ügyes bűnöző. Gyönyörű hazudozó. Bántalmazó és megmentő, szörnyeteg és szerető egy személyben. Tíz évvel ezelőtt elüldözött a kisvárosból, ahol éltünk. Most utánam jött New Yorkba, és addig nem hajlandó távozni, amíg vele nem tartok.

Vicious
Egy éhező művész. Gyönyörű és megfoghatatlan, mint a cseresznyevirág. Tíz évvel ezelőtt minden előzetes figyelmeztetés nélkül robbant be az életembe, és teljesen a feje tetejére állította. Megfizetett érte. Emilia LeBlanc érinthetetlen, a legjobb barátom exbarátnője. Ismeri a legsötétebb titkomat, és egyben az olcsó segédmunkás lánya, akit azért alkalmaztunk, hogy rendben tartsa a birtokunkat. Ennek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy ne fussak utána, de nem az. Szóval gyűlöl. Kibaszottul nem nagy ügy. Jobban teszi, ha megszokja a közelségemet.



Cím: Vicious – Ádáz (Sinners of Saint 1.)
Szerző:L. J. Shen
Oldalszám: 472 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
ISBN: 9789634578468
Kötés: puhatáblás


VÉLEMÉNYEM:

„Senki sem tökéletes, ahogy senki sem eredendően rossz.”

Már olvasás közben is eléggé vegyes érzéseim voltak a történettel kapcsolatban és ez továbbra is így maradt, hiába értem a végére. Annyi jót hallottam erről a könyvről, hogy én jobbra számítottam és lehet ez volt a gond, hogy túlzottan magas elvárásaim voltak. Sajnos, bármennyire is próbáltam szeretni ezt a történetet, nem tudnám azt mondani rá, hogy imádtam. Sőt, talán pontosan amennyire szerettem, annyira utáltam is.

A könyv eleje szerintem jól indult, majd egyszerűen egy idő után számomra ellaposodott és olyan érzésem volt, mintha ugyanazokat a köröket futnánk le újra és újra hosszú oldalakon át, miközben a történet igazán semerre se halad. Úgy érzem, hogy van olyan része, ami túlzottan elnyújtott lett, mert valójában semmit se tett hozzá a történethez. Sőt, egy ponton megfordult a fejemben, hogy lehet félbe is hagyom, mert talán mégse nekem íródott ez a könyv és nem is fogom igazán szeretni. Mindez azért, mert volt egy olyan hosszabb része a történetnek, amit 3 pontban össze tudnék foglalni, mert újra és újra az váltogatta egymást és már egy idő után számomra roppant unalmas lett.
[SPOILER] 1. a folyamatos csicskázás 2. folyamatos bunkózás, tahózás 3. meg akarja baszni a főszereplő csajt.[SPOILER VÉGE] Viszont mindennek ellenére örülök, hogy mégis kitartottam és nem adtam fel, mert az utolsó kb. 150-100 oldal képes volt kárpótolni minden unalmasabb részért és sokat javított azon, hogy mégis képes legyek kicsit szeretni ezt a történetet is. Az utolsó „oldalak” azt is elérték, hogy ne temessen el teljesen ezt a sorozatot, hanem majd adjak esélyt a folytatásnak is. Pontosan a már korábban említett vontatottság miatt úgy éreztem, hogy nem is igazán lesz karakterfejlődés se, de aztán szép lassan szerencsére ez is megtörtént. Ami még kicsit pozitív volt ilyen téren, az nem más, mint az, hogy nem próbálta meg totálisan kiforgatni a szereplőket, hanem kicsit fejlődtek, bizonyos téren változott a nézetük, de mégis hűek maradtak önmagukhoz. S ez szerintem nagyon fontos volt a történet szempontjából is, hogy egyik se próbálta igazán megváltoztatni a másikat, hanem képes volt úgy elfogadni a másikat, amilyen és ebben is igazán megmutatkozott az, hogy a szerelem ilyen. Úgy szeretjük és fogadjuk el a másikat, ahogy van.

Hiába voltak unalmasabb részek, akkor is egészen heves érzéseket váltott ki olykor belőlem ez a történet, ami nem gyakran esik meg velem. Kb. az első 30 oldal alatt szerintem 20x legalább megfojtottam volna Vicioust és legalább 2x tutira betörtem volna az orrát. És hiába értem a történet végére, mert továbbra is gyűlölöm őt, ugyanakkor meg is szerettem. Szemétláda. Seggfej. És ő örökre az is fog maradni, miközben kiderült az is, hogy azért ő se teljesen sebezhetetlen és neki is vannak érzései, még ha szerintem nem is sok, de legalább egy hangyányi tutira. A múltja miatt viszont sajnáltam őt, olyan terheket cipelt, amik még akár egy felnőttet is simán elcsesztek volna… Vele kapcsolatban a festmény szerintem roppant jó húzás volt, mert ott tökéletesen össze volt foglalva az, hogy milyen is ő. Annyira remekül jellemezték annál a jelenetnél, hogy annál tökéletesebben ezt meg se oldhatta volna az írónő.

Emilia, őt a kezdetektől fogva megkedveltem, együtt éreztem vele és nagyon sajnáltam, hogy min kell keresztülmennie. Soha nem volt könnyű élete és pontosan emiatt még inkább csodálom, hogy ennyire erős, bátor és tisztaszívű tudott maradni. Szerencsére egy olyan főhősnőt ismerhettem meg a személyében, aki nem hisztizik, hanem talpraesett és nem rest visszaszólni se, vagy éppen megleckéztetni egy bizonyos személyt. Hmm, és talán teljesen meg se érdemli őt Vic, de ők ketten mégis valahogy túlzottan jól kiegészítik egymást, legalábbis a végére ilyen érzésem lett, amikor mindenre fény derült. Pink & Black dolog még inkább ezt erősítette bennem.

Az eleje és a vége miatt azt tudom mondani, hogy ez nem volt annyira rossz történet, mert a múlt is jól ki lett találva, még ha pár dolog szerintem nagyon kiszámítható is volt. Ez utóbbi és a közepén lévő ismétlődések miatt, aminek köszönhetően olykor úgy éreztem egyhelyben topogunk sajnos mégse volt számomra tökéletes. Ha picit talán rövidebb lett volna az a rész, akkor esélyesen jobban tetszett volna. De mindennek ellenére örülök, hogy az utolsó fejezetek képesek voltak elérni azt, hogy mégis megszeressem valamennyire ezt a történetet és ennek köszönhetően kíváncsian várom a folytatást.


4 csillag

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Nagymama azt mondta, hogy a cseresznyevirág olyan, mint az élet. Édes és csodálatos, de ugyanakkor pokolian rövid ideig tart. Túlságosan rövid ahhoz, hogy ne azt csináld, amit szeretsz. Túlságosan rövid ahhoz, hogy ne töltsd együtt azokkal az emberekkel… akiket szeretsz.”

„A nagymamám egyszer azt mondta nekem, hogy a szerelem és a gyűlölet ugyanarról a tőről fakad, és a körülmények miatt válik egyikké vagy másikká. Ugyanaz a szenvedély. Ugyanaz a fájdalom. Az a furcsa szorító nyomás a mellkasodban? Dettó! Én egészen addig nem hittem neki, amíg össze nem hozott a sors Baron Spencerrel, aki a rémálmommá vált.”

„Mert most nem féltem, csak szomorú voltam. Áldozatot hozni valamiért olyan volt, mint kockáztatni a szerencsejátékban. Abban a reményben mondtál le egy jó dologról, hogy valami még jobb lehessen érte a jutalmad.”

You May Also Like

0 comments