Jaymin Eve · Leia Stone: Ash ​– Parázs (Kaptár-trilógia 1.)

by - március 15, 2021

Fülszöveg: 

Parázs vagy?

* Fokozott állóképesség

* Étvágytalanság

* Dühkitörések

* Csillapíthatatlan szomjúság

* Szépség és erő

* Férfi

Hívja a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek!
Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz… egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az. Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és ennek eredményeként kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek.
Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja – a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől.
Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést – egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban.
Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse.



Cím: Ash – Parázs (Kaptár-trilógia 1.
Szerzők:Jaymin Eve & Leia Stone
Oldalszám: 276 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
ISBN: 9789634571469
Kötés: puhatáblás


VÉLEMÉNYEM:

Egy kihívás miatt vettem kézbe, aztán pedig alig tudtam letenni. Nem is értem, hogy kerülte el eddig a figyelmemet ez a könyv és örülök, hogy végül beszereztem. Érdekes volt látni azt, hogy az írónő miként képzelte el ezt a világot, hogyan születtek meg a vámpírok és parazsak. Szerintem egészen egyedire sikeredett az alapötlet, nekem legalábbis nem rémlik, hogy valahol olvastam volna hasonlót.

A történet szerintem nagyon olvastatja magát, izgalmas és fordulatos is. Egy percre se unatkoztam, mert pont kellő információt megkaptam ahhoz, hogy el tudjak igazodni a parazsak és vámpírok „kegyetlen” világában. Nem voltak feleslegesen elnyújtott leíró részek se, hanem ahogyan haladt előre a cselekmény úgy tárult fel előttünk egy ismeretlen világ, mondhatni a főhösnővel együtt ismerhettük meg. Néhol kicsit humoros volt, máshol meg kegyetlen és véres, remekül bemutatta azt is, hogy ha az életünkről van szó, akkor mennyi mindenre képesek vagyunk, amiről azt hittük, hogy soha nem tennénk meg. Mennyire betegek részben az „emberek”, mert élvezettel nézik akár azt is, ahogyan két „ember” az életéért küzd, miközben az egyiknek meg kell halnia.

Természetesen itt is voltak klisés dolgok, de hol nincs? :D Talán kicsit túlzottan hamar alakul ki barátság Charlie és Jayden között, miközben mind a kettőnek az élete volt a tét, ennek köszönhetően meg kicsit kiszámítható volt az is, hogy mi fog még történni a viadalon is, ahol az életükért kell majd megküzdeniük. Vagy ott volt a rendfenntartók csapata, én picit furcsáltam azt, hogy ennyire könnyedén megkedvelték Charlie-t, vagyis azért meg is értem, hiszen belevaló csaj és a beszólásain is jókat lehet nevetni, de lévén nem olyan mint a többiek, szerintem kicsit fenntartásaik is lehettek volna, mert még bajt hozhat a fejükre. Ryder a maga titkaival és falaival néha nagyon bosszantó volt, máskor meg igazán a szívembe tudta lopni magát. Jó volt látni azt, hogy olykor előre tett pár lépést, majd legalább 4x annyit hátra is, de igazán soha nem tudott parancsolni az érzéseinek, amik egyre inkább a hatalmába kerítették.

Ebben a könyvben van romantika, akciódús és még humoros is. Nagyon megszerettem ezt a 8 embert, a végére számomra olyanok lettek, mint egy család, akik bármire képesek a másikért. Kíváncsi vagyok, hogy még mi vár rájuk és mivel kell szembe nézniük és milyen titkokra derül fény. Főleg mivel olvasás közben kicsit olyan érzésem volt, hogy túlzottan rövid ez a könyv, de aztán rájöttem, hogy ez pont így volt jó, mert nem volt tele felesleges drámákkal és elnyújtott, unalmas szenvedésekkel.

Egyedül ami jobban elvett számomra az élményből az Charlie ember barátnője volt. Uhh, az ő részei nagyon idegesítettek és sokszor úgy éreztem, hogy nem is egy felnőtt nőről van szó. Remélem a többi részben kevesebbet fog szerepelni. :D

4,5 csillag


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Ha eljött a vég, én nem gyáván óvakodom elé, hanem felszegett fejjel, és önbizalomtól csillogó, parázs-tekintettel csinálom végig.”

„A test képes túlélni bizonyos dolgokat, de az elme és a lélek nem.”

„Már megint rólam volt szó, arról, hogy én vagyok a mindennél fontosabb, kicseszett egyszarvú. Mostanra beértem volna azzal is, ha egy sima ló lehetnék. Az egyszarvúk túlértékeltek.”

You May Also Like

0 comments