Ludányi Bettina: Kettőnk titka (Függőség 1.)

Fülszöveg: 

Nagyon szeretem az írónő könyveit, viszont ezzel a könyvével nem tudott teljesen elvarázsolni, pedig most is hihetetlen, amit megalkotott.

A bevezető pár oldal teljesen lesokkolt és egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha ejtőernyő nélkül kilöktek volna egy repülőből, mert annyira váratlanul ért. Imádtam a bevezető részt, nem finomkodott, a rideg valóságot tárta az olvasó elé és teljesen lesokkolt, hogy mire vagyunk olykor képesek bizonyos okokból. Ekkor úgy éreztem, hogy pontosan erre a történetre volt most szükségem és megérte bevárnom a második részét, viszont ez az érzés kicsit el is illant, ahogyan a lapok fogyni kezdek.

A prológus után úgy éreztem, mintha hirtelen „satufékezett” volna a történet. Szeretem azt, ha a szereplők és a táj is gyönyörűen be van mutatva, ami itt meg is adatott. Úgy éreztem, mintha én is azokon az utcákon sétálnék, hallanám a hullámok moraját, érezném a forró napsugarak simogatását a szellővel karöltve, de aztán egy idő után vágytam arra, hogy történjen valami. Szerintem ez a történet nagyon lassan építkezett és igazán az utolsó pár fejezetre pörgött fel. Ennek köszönhetően pedig volt olyan, amikor már nem tudott annyira lekötni és egyszerűen reménykedtem, hogy hamarosan történni fog valami, amivel újra felkelti az érdeklődésemet, ami miatt falni szeretném újra az oldalakat. Ugyanakkor mindennek ellenére is volt bennem egyfajta kíváncsiság, hogy vajon mikor fognak beindulni az események és mikor veszi kezdetét az, amivel a fülszöveg kecsegtet. Erre azért nem keveset kellett várnom, ezt pedig nagyon sajnáltam. Ami még néha kizökkentett azok az ismétlések voltak, ez igaz volt a váltott szemszögre is, mert ott is volt, amikor az eseményeket teljesen újra olvashattam a másik szemszögből. Jobb szeretem, amikor ilyenkor csak visszautalás van esetleg, de nem vagyunk egyformák.

Másrészt viszont még is azt érzem, hogy ez egy zseniális történet. Újra sikerült az orromnál fogva vezetni, mert nem jött be a tippem, hogy ki is állhat a dolgok mögött, vagyis nem minden téren. Nem tagadom, hogy rendesen sokkolt a végével, mert erre nem számítottam és még mindig alig tudom elhinni!!! (Tutira van még itt valami turpisság ismerve Bettina könyveit.) Egyszerűen még mindig imádom, hogy az írónő ennyire jó „bűvész” tud lenni. Elhitet velünk dolgokat, majd a történet végén sokkol, amikor lerántja a leplet az igazságról. Ez ebben a könyvében is remekül megmutatkozott. A fogalmazása még mindig gyönyörű, könnyedén éri el azt, hogy az ember úgy érezze, hogy ő is ott van az általa megelevenített vidéken, ahogyan korábban említettem is már. Most is remekül megvoltak az apró utalások, amivel sejtetett, elgondolkodtatott, de az igazságot remekül nem fedte fel egészen a végéig. A téma, amit választott olyan, amivel szerintem valamilyen módon sok ember találkozott már. Úgy gondolom a függőség manapság elég gyakran jelen van valamilyen formában az életben, és érezhető volt, hogy sok mindennek utána járt a témában az írónő. Nem vagyok igazán jártas ebben a témában, de nekem teljesen hitelesnek tűnt az, ahogyan ábrázolta a könyvében ezt a fajta függőséget. Külön örültem annak, hogy az árnyoldalát is bemutatta, nem csak a leszokás küzdelmein át, hanem az olykor múltba való visszatekintésen át is, hogy min mentek keresztül a szereplők addig, amíg a függők voltak. (Bevallom, hogy nagyon felkeltette az érdeklődésemet a témával kapcsolatban, így nem kizárt, hogy idővel ilyen téren is szeretnék többet olvasni.)

A karakterei teljesen hétköznapi emberek, ennek köszönhetően el tudtam hinni róluk, hogy bárhol a világon összefuthatnék egy velük hasonló személlyel. Niki nagyon érdekes szereplő volt számomra. A csatái, a kételyei annyira élethűen lettek megírva, hogy könnyedén át tudtam érezni. Sokszor együtt éreztem vele és egyre inkább sajnálni kezdtem a történet vége felé, ahogyan az események egyre jobban kibontakoztak. Yanát és Corinnát eleinte nem tudtam hova tenni, de végül utóbbit jobban megkedveltem. [spoiler]Imádtam Corinna stílusát, a szókimondását, azt, hogy nem próbált meg bájologni, hanem igen is egy igazi mufurc volt, de mégis csupaszív lány.[/spoiler] Alex viszont számomra egy olyan karakter, akit nem tudok hova tenni. Néha kedveltem, néha nagyon nem. Nála továbbra is eléggé erős kettősséget érzek, emiatt is kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy vajon a történet végére mit is fogok gondolni róla.

Örülök annak, hogy megszületett ez a könyv, mert nagyon érdekes és nem könnyű témát csomagolt egy remekül megírt történetbe az írónő. Érdekes volt elmerülni abban, hogy a függőségben szenvedőknek mennyire nem egyszerű, hiába akarnak „jó útra térni”, mert a társadalom megbélyegezi őket és mennyi mindennel kell megküzdeniük ennek köszönhetően.

Összességében annak ellenére, hogy számomra picit nehezen indult be ez a történet, és ha eltekintek a kisebb ismétlésektől is, akkor azt kell mondanom, hogy ez egy fantasztikus történt és érdemes elolvasni, mert felnyitja az ember szemét bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Mindennek ellenére nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy a történteket miként fogják feldolgozni a szereplők és mi fog még velük történni. A borító meg most is zseniális lett. Imádom ezt a stílust. :)

„Egyedül lenni a világban baromi fájdalmas. És ő egyedül van. Inkább tüskéket növeszt maga köré, mint a rózsa, csak ne kelljen beismernie, hogy gyenge és szüksége van valaki barátságára és segítségére.”

„A vonásain gond nélkül uralkodik, ám a szemén látom, hogy menyire megviselik az érzések, amelyekkel nap mint nap szembe kell néznie. Például a csalódással, hogy sosem lesz elég jó, hogy sosem lesz fontos, és nem fog kelleni senkinek . A függőség olyan, mint a büntetett előélet. Sosem mosod le magadról.”