Gaby Roney: A Huszár esküje

 
Bevallom, ha nem tudnám, akkor biztosan nem hinném el, hogy ez az első regénye az írónőnek, mert annyira választékosan, gyönyörűen van megírva és minden egyes sorral csak erősíti az emberben azt, hogy bőven utána járt a dolgoknak és odafigyelt még a legapróbb részletekre is. Én legalábbis így éreztem olvasás közben, viszont ezeknek a leírásoknak köszönhetően még inkább könnyebb átérezni az adott kor szellemét, az emberek gondolkodását (ami talán annyira nem is különbözik a mostani gondolkodásoktól), vagy segített megérteni az adott kor szokásait. A leíró részeknél néha kicsit kettőség fogott el, mert egyszer-kétszer kicsit olyan érzésem volt, hogy egy kicsivel kevesebb jobb lett volna, de aztán meg még se, mert ezek a leírások sokban hozzájárultak ahhoz, hogy úgy érezzem ott vagyok a szereplőkkel és velük együtt élem át ezt a kalandot. Szinte éreztem ahogyan a hajdani utcákon sétálok, hallottam az emberek suttogását és láttam a pillantásukat, amivel a párosunkat ajándékozták meg. Ezeknek az apró, de mégis fontos dolgoknak köszönhetően egyáltalán nem éreztem azt, hogy elvesztem volna az adott kort uraló politikai és társadalmi viharokban.

 
A történet nem rövid, de mégse laposodik el. Mindig képes fenntartani az olvasó figyelmét és a megfelelő pillanatokban csavar mindig egyet a történeten. A csavarok annak ellenére is élvezhetőek, hogy egy-két dolgot lehet sejteni. (Egyik dolgot nagyon sejtettem, de annyira remekül sikerült megírni, hogy még én is totál elérzékenyültem rajta, pedig ritkán szoktam sírni egy-egy könyvön. Most pedig egészen közel voltam ehhez.) Miközben egyre inkább kibontakoznak az események, úgy szippantja be egyre inkább az olvasóját és nem ereszti egészen a legvégéig, vagy még akkor se, mert amikor az utolsó oldalak is elfogynak, akkor pedig ott marad az érzés, hogy „Így nem lehet vége. Én tudni akarom, hogy mi lesz ezzel a két félnotással főszereplővel x idővel később, mert mellettük az ember biztosan nem tud unatkozni és még megannyi lehetőség van bennük.”

 
Ami számomra meglepő volt, hogy nagyon sok szereplő megjelenik a történet során, de mégis mindenkinek megvan a maga helye, szerepe. Nem éreztem senkit se feleslegesnek, sokkal inkább még a mellékszereplők is képesek voltak érzéseket kiváltani belőlem. Volt akit megkedveltem, volt akit utáltam és akadt olyan is, akiből már picit kezdett sok lenni és reménykedtem, hogy hamarosan Gigi is megszabadul tőle. Ez pedig ritka, amikor ennyire hatással van rám egy-egy mellékszereplő is, mint ahogyan a főszereplők szoktak. Ebből is érezhető volt, hogy ők is kellő odafigyeléssel lettek kidolgozva és nem azért kerültek bele a történetbe, hogy legyen mivel megtölteni az oldalakat. Arról nem is beszélve, hogy akad közöttük olyan, aki tartogat bőven meglepetést és általuk még több emberi érzés, gondolkodás jelenik meg.

Gigi és Roland egy remekül megírt páros. Érezhető köztük a szikra, az, ahogyan forr közöttük a levegő. Mind a kettőjüknek megvannak az elvei, megvan a maga kis titka és démonjai amivel meg kell küzdeniük. Nagyon szerettem az ő csatározásaikat, megannyiszor csaltak mosolyt az arcomra és volt, amikor hangosan kuncogtam rajtuk. Gigit néha megráztam volna amiatt, hogy mennyire nem látja a fától az erdőt, ugyanakkor mégis meg tudtam érteni, hiszen a múltbéli találkozásuk se volt zökkenőmentes és ott voltak az alattomos pletykák is, amik remekül bemutatták azt, hogy mennyire képesek elvakítani minket és behálózni álnok kígyó módjára elménket. Nála remekül jelent meg az is, hogy hiába érezzük magunkat felfegyverkezve a világ ellen, vagy egy adott személy ellen, mert ezek a falak könnyedén képesek ledőlni. Rolandot részben kicsit kiosztottam volna, hogy végre szedje össze magát és mondja ki a nyilvánvalót, mindamellett pedig remek huszár, bajtárs és barát volt, illetve természetesen a legjobb védelmező is. Tetszett az a hűvösség, ami olykor körüllengte őt és az is, hogy a felszín alatt természetesen ő is több volt annál, mint amit a külvilág látott belőle. És ami számomra a legfontosabb volt, hogy mind a kettő szereplő hűmaradt önmagához, de közben azért kicsit változtak is annak köszönhetően, hogy a másik milyen hatással volt rájuk vagy éppen a történések, így egy kisebb karakterfejlődés meglelhető a könyvben, de hála égnek nem lettek kiforgatva a szereplők. Még a mellékszereplők se.

Egy-két dolog volt, ami zavart, viszont egyik se volt olyan, ami elvett volna az olvasás élményéből. Az egyik ilyen, hogy sajnos picit kicsi lett a betűtípus és a sortáv is, ennek köszönhetően a szemem gyorsabban elfáradt, de ennek ellenére is nagyon élveztem az olvasást. És ez ne tántorítson el senkit se, mert megéri elolvasni, még akkor is ha emiatt lassabban halad vele az ember.

Összességében minden hibája ellenére is nagyon szerettem és kíváncsian várom a folytatást, azt meg nagyon remélem, hogy kapni fogunk utalásokat, vagy feltűnik még ez a páros a következő részben is. Én szívesen olvasnék még róluk akár egy novellában is, hogy mi lesz velük később. Biztosan jókat lehetne rajtuk mulatni. De az is érdekel, hogy mi lesz Dominikkal.

Bátran ajánlom a romantika rajongóinak és azoknak is, akik szeretik a történelmi regényeket. Köszönöm ezt a fantasztikus élményt és remek kikapcsolódást! Mielőtt elfelejteném, szerintem nagyon hangulatos lett és tökéletesen illik a történethez a borító! ♥