Corinne Michaels – Melanie Harlow: Maradj közel

Fülszöveg: 

Ez volt az első könyvem az írónőktől, de határozottan nem az utolsó. Nagyon tetszik a stílusuk és szerintem remek történetet hoztak el ebben a könyvben.

Úgy érzem, hogy egy picivel többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, de ennek ellenére is igazán szerettem. Könnyed szórakozást nyújtott ez a könyv, amiben azért akadnak komolyabb gondolatok is. A kettő remekül ötvözték a történet előrehaladtával. A szócsaták remekül eltaláltak voltak ebben a könyvben is, miközben mind a két fél cipelte a jelen terhei mellett a múlt titkait, sebeit és próbáltak a kialakult új helyzetben helytállni. Érzelmekkel teli, humorral és csipetnyi erotikával megfűszerezett történet.

A gyerekeket nagyon szerettem benne, egyáltalán nem éreztem azt, hogy ők felesleges karakterek lennének. Imádtam, hogy Morgan kimondja amit gondol és képes volt még Ian szemébe is megmondani a dolgokat. Adtak egy kis pluszt a történetnek és néha okosabbak voltak, mint maguk a felnőttek. Mintha néha ők terelgették volna a nagyokat a helyes irányba.
Lon érzéseit, félelmeit meg tudtam érteni és szerintem részben a beszólásokkal próbálta a falait megtartani, nem hagyni azt, hogy Ian teljesen lerombolja azokat. Ugyanakkor egy erős nőszemély volt, aki a múlt sebeinek köszönhetően még inkább a munkájára koncentrált, amit aztán a bekövetkezett tragédia fenekestül felforgatott. Élvezett volt látni azt, ahogyan szép lassan az ő értékrendje is kezd átalakulni, hogy nem olyan erős mindig, mint mutatja és miként képes elgyengülni, hagyni azt, hogy a józan ész felett az érzések, a vágy és a szenvedély felülkerekedjen.
Iant becsültem azért, hogy nem futamodott meg, hanem igyekezett teljesíteni a húga akaratát, megpróbált szép lassan még ha segítséggel is, de felnőni a feladathoz, hogy gondját viselje a gyerekeknek. Nála remekül jelent meg az, hogy milyen nehéz olykor levetkőzni azt, amit otthonról hozunk és végre tényleg helyesen dönteni. Elfogadni azt, hogy nem mindig dönthetünk mások helyett, illetve nem kell mindig a szerelemről lemondani, mert azt hisszük, hogy akkor cselekszünk jót. A humorát és a bénázásait nagyon szerettem, miközben próbált ő is helyesen cselekedni.

Hálás vagyok azért, hogy a tragédia nem csak beindította a cselekményeket, hanem később is fontos szerepet játszott a szereplők életében. Gyönyörűen jelenítették meg az írónők, hogy ki miként is élheti meg azt, ha valaki olyat veszítenek el, aki igazán fontos számunkra. Mennyire érződni tud a hiánya, mennyiszer fordulnánk hozzájuk tanácsért és néha talán még haragudni is képesek vagyunk rájuk, mert itt mertek hagyni minket. Illetve az is tetszett, ahogyan megjelent ilyen téren az is, hogy képesek vagyunk akár röpke pillanatra elfelejteni azt is, hogy nincsenek már velünk, mert ha valami történik, akkor egyből őket hívnánk, vagy éppen írnánk nekik, hogy megosszuk velük a boldogságunkat, szomorúságunkat. Majd mennyire képes fájni az, amikor ráébredünk, hogy már nem tehetjük meg, mert már nincsenek többé… A leveleket nagyon szerettem amiket megkaptak a hozzátartozok, egy dolgot sajnálok, hogy nem nyerhettünk betekintést mindegyikbe.

Ritka az, amikor egy könyvről beugrik egy film, de most megtörtént. Erről a könyvről az „Ilyen az élet (Life as We Know It)” c. film jutott eszembe. Ha valaki a könyvet, vagy a filmet szerette, akkor szerintem a másikat is fogja. :)

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„(…) mert az élet sokszor seggbe rúg, és azt nézi, hogyan vágódsz el.”

„Amikor azt mondják, hogy egy nő, aki megvet, rosszabb a pokol fúriáinál, az nem vicc.”

„Ha egyszer becsapsz, az a te szégyened. Ha másodszor is becsapsz, az az én szégyenem.”