Sydney Landon: Pierced – Megjelölve

Fülszöveg: 

Az hittem, hogy ezt az évet egy könnyed, romantikus olvasmánnyal sikerül indítanom, annak ellenére is, hogy sokáig gondolkoztam azon, hogy beszerezzem-e ezt a könyvet, mert a borítóját nagyon nem szeretem, de örülök, hogy végül ez is a polcomra került, mert ez több volt annál, mint amit elsőre gondoltam.

Miután az utolsó oldalakat is elolvastam még inkább nem értettem, hogy miért rubinpöttyös könyv lett és miért nem a rázós könyvek közé sorolta be a kiadó. Szerintem ennél még a Sparrow is lightosabb volt, ami viszont rázós könyvnek van mondva. Tudom, mindenkinek más és más élményt nyújt egy könyv, másképpen gondolkodik róla, így a "romantikusabb", erotikusabb vonulata miatt ebbe a kategóriába is illik a könyv.

Mint említettem fentebb is nagyon nem erre számítottam, azt hittem egy könnyed kis olvasmány lesz, de szerintem ez nem teljesen az, mert elég komoly dolgokat is érint ez a könyv. Örülök, hogy meglepett a könyv, mert így egy remek olvasmánnyal indíthattam az évet. A történet szerintem olvastatja magát, engem könnyedén beszippantott és nem eresztett el még a történet végével se.

Érdekes elképzelés volt, hogy nem rejtegette az írónő mindkét karakter múltját, hiszen Lia múltját egészen hamar megismerhetjük, amire nem számítottam, másrészt meg sikeresen sokkolt is vele. (Ez volt az első pont, amikor elgondolkoztam amúgy azon, hogy biztosan jó besorolást kapott-e a könyv.) Egyszerűen borzalmas volt belegondolni abba, hogy miken kellett keresztül mennie, ugyanakkor másrészt meg már ekkor picit felnéztem rá, mert ilyen múlttal itt volt, nem adta fel és kialakított egy viszonylag normálisnak mondható életet. Ugyanakkor dühített is mindaz amire fény derült, [SPOILER] mert nem tudtam megérteni, hogy egy anya miként volt képes ezt tenni a lányával. Képtelen vagyok felfogni, hogy tehet ilyet, miként képes bántalmazni a lányát, de legfőképpen hagyni azt, hogy egy férfi ezt tegye a lányával éveken át, majd megjelölje az a mocsadék. Undorító, és sok mindennek mondanám ezt a nőszemélyt, de anyának még jó indulattal se hívnám. És ha ekkor már nem ásta volna el a szememben magát ez a személy, akkor későbbiekben még inkább biztossá vált, hogy valami nagyon nincs rendben a fejében. Mert nem volt elég az, hogy Lia éveken át szenvedett, de még a jelenben újra megalázta, mert egyszerűen beidézteti egy olyan tárgyalásra, amihez véleményem szerint nem sok köze volt Liának a múltban ellene elkövetett bűnökön kívül. Csodálom, hogy senki se esett neki a tárgyaláson tanúsított viselkedése miatt, mert még a férgekben is több a gerincesség, mint ebben a nőszemélyben, aki újra képes volt megalázni a lányát és kitenni annak, hogy átélje élete legborzalmasabb éveit. Nem tudtam megérteni, hogy volt képes tálcán felkínálni a lányát annak az embernek, aki Lia mostohaapjának nevezi magát és aki miatt éveken át szenvedett Lia. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ott pontosan erre ment ki, mintha csak ezért lett volna "megrendezve" az egész, hogy Lia újra feltűnjön és a mostohaapja felfigyeljen rá. [SPOILER VÉGE] A történet előrehaladtával kiderült, hogy erős, de ugyanakkor valamennyire megtört lány vált belőle az évek alatt, de még is  képes volt minden rossz ellenére új életet kezdeni, bízni másokban. Közel engedni egy-két embert, akik az időmúlásával a barátai, a bizalmasai lettek. Erős, aranyos, gondoskodó és csupaszív lányt ismerhettem meg a történet végére, akit az élet képes újra, meg újra megtépázni. Egyedül egy dolog zavart olykor, hogy mennyire képes volt Lucian alá rendelni magát és eleget tenni minden utasításnak, kérésnek.

Lucian eleinte eléggé megosztó volt számomra, nem mindig tudott megnyerni magának a viselkedésével, vagy azzal, ahogyan beszél. Pontosan emiatt lettem egyre kíváncsibb, hogy vajon mi vezéreli őt, mit akar valójában Lia-tól. Ahogyan egyre inkább elmerültem a történetben egyre inkább biztosabbá vált, hogy ő vele is komolyabb dolog történhetett a múltban. Érdeklődve vártam, hogy miként vagy éppen mikor fog fény derülni az őt kísértő démonokra, de nem kaptam meg olyan könnyedén ezt, mint Lia esetében. Remekül adagolta az információkat az író vele kapcsolatban, ezzel pedig sikerült fenntartania az érdeklődésemet. Mindig elszórt egy kis morzsát az ő múltjával kapcsolatban és még mindig úgy érzem, hogy nem mindent tudhattunk meg arról, ami történt hajdanán, ami ennyire megtörte őt, hogy még a jelenben is kísérti, hiszen elég csak a rémálmokra gondolni, amik időről időre újra kísérti. Bizonyos tetteinek köszönhetően viszont egyre inkább megkedveltem őt is, azt, egyre szimpatikusabbá varázsolta a szememben az, ahogyan a lánnyal viselkedett. És igen, volt egy kedvenc jelentem is,[SPOILER] ahol igazán megmutatkozott, hogy ez kezd több lenni közöttük, mint azt ők is hitték volna. Nagyon szerettem azt a részt, amikor felváltva lettek betegek és egymást ápolták. Remekül oldotta meg ezt is az írónő.[SPOILER VÉGE]

Összességében szerintem remek könyv lett, néha talán picit sok volt az erotika benne, de több mindet rejt a könyv, mint elsőre sugallja. Fontosabb és talán kicsit kényesebb témákkal is foglalkozik. Remélem, hogy elhozza a kiadó a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ennek az útnak a vége.

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Alig néhány nap, és idejutottam. Először félisten, aztán húzzak el. Na, szép. Így múlik el a dicsőség.”

„Felveszem a villát, és nekilátok a tojásnak. Lucian az arcom és a hajam tanulmányozza. Mikor a copfomhoz ér, próbálok elhúzódni.
– Ez… ez fogselyem? – Bólintok, mire felnevet. – Atyaég, te aztán megoldod azzal, ami van, ugye? Először egy drót a konyhából, most meg fogselyem! Mire hazaérek, a gatyám lesz a hajadban?
Gyerekesen nyelvet öltök, mire csak még jobban nevet.”

„A nők pontosan tudják, hogy a pasik nagyra nőtt csecsemővé változnak betegen.”