Fülszöveg: 

Szerintem nincs olyan, aki ne hallott volna Harry Potterről, hiszen sokak nagy kedvence. Még mindig hihetetlen, hogy milyen csodálatos és fordulatokkal teli világot álmodott meg J. K. Rowling. Kicsiktől nagyokig képes rabul ejteni bárkit.
Sok évvel ezelőtt már nekem is volt szerencsém olvasni ezt a történetet, mert testvérem annak idején megkapta ajándékba és én is nagyon kíváncsi lettem rá akkoriban. Most pedig, amikor magyarul is elkezdték a különleges kiadásokat kiadni úgy döntöttem, hogy ideje újraolvasnom és beszereznem a saját példányaimat is.

Nem gondoltam volna azt, hogy ismételten ennyire el fog varázsolni és teljesen rabul fog ejteni, hiszen a filmeket is baromi sokszor láttam már, így szinte kívülről tudom, hogy melyik részben mi fog történni, de ennek ellenére is teljesen beszippantott. Természetesen feltűntek a különbségek a film és a könyv között, de szerintem még mindig az egyik legjobb adaptációkat ebből a könyvből készítették.
Csodálatos érzés volt újra elveszni ebben a varázslatos világban, bejárni Roxfort folyosóit, megismerni a tanárokat, a szereplőket újra és részese lenni a kezdeteknek, amikor minden szép lassan elkezdett kibontakozni. A szereplőit egytől egyig nagyon szeretem, szerintem remekül eltalálta őket és annak ellenére is, hogy tudom melyik szereplővel később mi történik, vagy mit is rejt a felszín, tudtam élvezni és jó volt látni azt, hogy eleinte miként viselkedtek, mik voltak a reakciók és miként próbáltak helytállni a kialakult helyzetekben. Remek érzés volt átélni azt, ahogyan őket képes volt egy-egy dolog lenyűgözni és ráébredni arra, hogy a legtöbben mennyire messzire is jutottak a történet előrehaladtával. Miként képes a véletlen egymás mellé sodorni a szereplőket, miként alakulhatnak ki barátságok egyik pillanatról a másikra.

Annak ellenére is, hogy kikapcsol, szórakoztat ez a könyv mégis akad komolyabb mondandója. Újra teljesen elvarázsolt ez a világ és alig várom, hogy szép lassan majd mindegyiket megint olvashassam. Ez egy olyan világ, ami képes az emberek szívébe belopni magát és akár mindig valami újat nyújtani.

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„– (…) Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni – ezt jól vésd az eszedbe.”

„Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlan is megkedveli a másikat.”

„Még szerencse, hogy Petunia néni nem járkált be többé a szobába – Hedvig ugyanis szorgalmasan hordta haza a döglött egereket.”

Fülszöveg: 

Ez volt az első könyvem az írónőktől, de határozottan nem az utolsó. Nagyon tetszik a stílusuk és szerintem remek történetet hoztak el ebben a könyvben.

Úgy érzem, hogy egy picivel többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, de ennek ellenére is igazán szerettem. Könnyed szórakozást nyújtott ez a könyv, amiben azért akadnak komolyabb gondolatok is. A kettő remekül ötvözték a történet előrehaladtával. A szócsaták remekül eltaláltak voltak ebben a könyvben is, miközben mind a két fél cipelte a jelen terhei mellett a múlt titkait, sebeit és próbáltak a kialakult új helyzetben helytállni. Érzelmekkel teli, humorral és csipetnyi erotikával megfűszerezett történet.

A gyerekeket nagyon szerettem benne, egyáltalán nem éreztem azt, hogy ők felesleges karakterek lennének. Imádtam, hogy Morgan kimondja amit gondol és képes volt még Ian szemébe is megmondani a dolgokat. Adtak egy kis pluszt a történetnek és néha okosabbak voltak, mint maguk a felnőttek. Mintha néha ők terelgették volna a nagyokat a helyes irányba.
Lon érzéseit, félelmeit meg tudtam érteni és szerintem részben a beszólásokkal próbálta a falait megtartani, nem hagyni azt, hogy Ian teljesen lerombolja azokat. Ugyanakkor egy erős nőszemély volt, aki a múlt sebeinek köszönhetően még inkább a munkájára koncentrált, amit aztán a bekövetkezett tragédia fenekestül felforgatott. Élvezett volt látni azt, ahogyan szép lassan az ő értékrendje is kezd átalakulni, hogy nem olyan erős mindig, mint mutatja és miként képes elgyengülni, hagyni azt, hogy a józan ész felett az érzések, a vágy és a szenvedély felülkerekedjen.
Iant becsültem azért, hogy nem futamodott meg, hanem igyekezett teljesíteni a húga akaratát, megpróbált szép lassan még ha segítséggel is, de felnőni a feladathoz, hogy gondját viselje a gyerekeknek. Nála remekül jelent meg az, hogy milyen nehéz olykor levetkőzni azt, amit otthonról hozunk és végre tényleg helyesen dönteni. Elfogadni azt, hogy nem mindig dönthetünk mások helyett, illetve nem kell mindig a szerelemről lemondani, mert azt hisszük, hogy akkor cselekszünk jót. A humorát és a bénázásait nagyon szerettem, miközben próbált ő is helyesen cselekedni.

Hálás vagyok azért, hogy a tragédia nem csak beindította a cselekményeket, hanem később is fontos szerepet játszott a szereplők életében. Gyönyörűen jelenítették meg az írónők, hogy ki miként is élheti meg azt, ha valaki olyat veszítenek el, aki igazán fontos számunkra. Mennyire érződni tud a hiánya, mennyiszer fordulnánk hozzájuk tanácsért és néha talán még haragudni is képesek vagyunk rájuk, mert itt mertek hagyni minket. Illetve az is tetszett, ahogyan megjelent ilyen téren az is, hogy képesek vagyunk akár röpke pillanatra elfelejteni azt is, hogy nincsenek már velünk, mert ha valami történik, akkor egyből őket hívnánk, vagy éppen írnánk nekik, hogy megosszuk velük a boldogságunkat, szomorúságunkat. Majd mennyire képes fájni az, amikor ráébredünk, hogy már nem tehetjük meg, mert már nincsenek többé… A leveleket nagyon szerettem amiket megkaptak a hozzátartozok, egy dolgot sajnálok, hogy nem nyerhettünk betekintést mindegyikbe.

Ritka az, amikor egy könyvről beugrik egy film, de most megtörtént. Erről a könyvről az „Ilyen az élet (Life as We Know It)” c. film jutott eszembe. Ha valaki a könyvet, vagy a filmet szerette, akkor szerintem a másikat is fogja. :)

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„(…) mert az élet sokszor seggbe rúg, és azt nézi, hogyan vágódsz el.”

„Amikor azt mondják, hogy egy nő, aki megvet, rosszabb a pokol fúriáinál, az nem vicc.”

„Ha egyszer becsapsz, az a te szégyened. Ha másodszor is becsapsz, az az én szégyenem.”

Fülszöveg: 

Az hittem, hogy ezt az évet egy könnyed, romantikus olvasmánnyal sikerül indítanom, annak ellenére is, hogy sokáig gondolkoztam azon, hogy beszerezzem-e ezt a könyvet, mert a borítóját nagyon nem szeretem, de örülök, hogy végül ez is a polcomra került, mert ez több volt annál, mint amit elsőre gondoltam.

Miután az utolsó oldalakat is elolvastam még inkább nem értettem, hogy miért rubinpöttyös könyv lett és miért nem a rázós könyvek közé sorolta be a kiadó. Szerintem ennél még a Sparrow is lightosabb volt, ami viszont rázós könyvnek van mondva. Tudom, mindenkinek más és más élményt nyújt egy könyv, másképpen gondolkodik róla, így a "romantikusabb", erotikusabb vonulata miatt ebbe a kategóriába is illik a könyv.

Mint említettem fentebb is nagyon nem erre számítottam, azt hittem egy könnyed kis olvasmány lesz, de szerintem ez nem teljesen az, mert elég komoly dolgokat is érint ez a könyv. Örülök, hogy meglepett a könyv, mert így egy remek olvasmánnyal indíthattam az évet. A történet szerintem olvastatja magát, engem könnyedén beszippantott és nem eresztett el még a történet végével se.

Érdekes elképzelés volt, hogy nem rejtegette az írónő mindkét karakter múltját, hiszen Lia múltját egészen hamar megismerhetjük, amire nem számítottam, másrészt meg sikeresen sokkolt is vele. (Ez volt az első pont, amikor elgondolkoztam amúgy azon, hogy biztosan jó besorolást kapott-e a könyv.) Egyszerűen borzalmas volt belegondolni abba, hogy miken kellett keresztül mennie, ugyanakkor másrészt meg már ekkor picit felnéztem rá, mert ilyen múlttal itt volt, nem adta fel és kialakított egy viszonylag normálisnak mondható életet. Ugyanakkor dühített is mindaz amire fény derült, [SPOILER] mert nem tudtam megérteni, hogy egy anya miként volt képes ezt tenni a lányával. Képtelen vagyok felfogni, hogy tehet ilyet, miként képes bántalmazni a lányát, de legfőképpen hagyni azt, hogy egy férfi ezt tegye a lányával éveken át, majd megjelölje az a mocsadék. Undorító, és sok mindennek mondanám ezt a nőszemélyt, de anyának még jó indulattal se hívnám. És ha ekkor már nem ásta volna el a szememben magát ez a személy, akkor későbbiekben még inkább biztossá vált, hogy valami nagyon nincs rendben a fejében. Mert nem volt elég az, hogy Lia éveken át szenvedett, de még a jelenben újra megalázta, mert egyszerűen beidézteti egy olyan tárgyalásra, amihez véleményem szerint nem sok köze volt Liának a múltban ellene elkövetett bűnökön kívül. Csodálom, hogy senki se esett neki a tárgyaláson tanúsított viselkedése miatt, mert még a férgekben is több a gerincesség, mint ebben a nőszemélyben, aki újra képes volt megalázni a lányát és kitenni annak, hogy átélje élete legborzalmasabb éveit. Nem tudtam megérteni, hogy volt képes tálcán felkínálni a lányát annak az embernek, aki Lia mostohaapjának nevezi magát és aki miatt éveken át szenvedett Lia. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ott pontosan erre ment ki, mintha csak ezért lett volna "megrendezve" az egész, hogy Lia újra feltűnjön és a mostohaapja felfigyeljen rá. [SPOILER VÉGE] A történet előrehaladtával kiderült, hogy erős, de ugyanakkor valamennyire megtört lány vált belőle az évek alatt, de még is  képes volt minden rossz ellenére új életet kezdeni, bízni másokban. Közel engedni egy-két embert, akik az időmúlásával a barátai, a bizalmasai lettek. Erős, aranyos, gondoskodó és csupaszív lányt ismerhettem meg a történet végére, akit az élet képes újra, meg újra megtépázni. Egyedül egy dolog zavart olykor, hogy mennyire képes volt Lucian alá rendelni magát és eleget tenni minden utasításnak, kérésnek.

Lucian eleinte eléggé megosztó volt számomra, nem mindig tudott megnyerni magának a viselkedésével, vagy azzal, ahogyan beszél. Pontosan emiatt lettem egyre kíváncsibb, hogy vajon mi vezéreli őt, mit akar valójában Lia-tól. Ahogyan egyre inkább elmerültem a történetben egyre inkább biztosabbá vált, hogy ő vele is komolyabb dolog történhetett a múltban. Érdeklődve vártam, hogy miként vagy éppen mikor fog fény derülni az őt kísértő démonokra, de nem kaptam meg olyan könnyedén ezt, mint Lia esetében. Remekül adagolta az információkat az író vele kapcsolatban, ezzel pedig sikerült fenntartania az érdeklődésemet. Mindig elszórt egy kis morzsát az ő múltjával kapcsolatban és még mindig úgy érzem, hogy nem mindent tudhattunk meg arról, ami történt hajdanán, ami ennyire megtörte őt, hogy még a jelenben is kísérti, hiszen elég csak a rémálmokra gondolni, amik időről időre újra kísérti. Bizonyos tetteinek köszönhetően viszont egyre inkább megkedveltem őt is, azt, egyre szimpatikusabbá varázsolta a szememben az, ahogyan a lánnyal viselkedett. És igen, volt egy kedvenc jelentem is,[SPOILER] ahol igazán megmutatkozott, hogy ez kezd több lenni közöttük, mint azt ők is hitték volna. Nagyon szerettem azt a részt, amikor felváltva lettek betegek és egymást ápolták. Remekül oldotta meg ezt is az írónő.[SPOILER VÉGE]

Összességében szerintem remek könyv lett, néha talán picit sok volt az erotika benne, de több mindet rejt a könyv, mint elsőre sugallja. Fontosabb és talán kicsit kényesebb témákkal is foglalkozik. Remélem, hogy elhozza a kiadó a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ennek az útnak a vége.

NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Alig néhány nap, és idejutottam. Először félisten, aztán húzzak el. Na, szép. Így múlik el a dicsőség.”

„Felveszem a villát, és nekilátok a tojásnak. Lucian az arcom és a hajam tanulmányozza. Mikor a copfomhoz ér, próbálok elhúzódni.
– Ez… ez fogselyem? – Bólintok, mire felnevet. – Atyaég, te aztán megoldod azzal, ami van, ugye? Először egy drót a konyhából, most meg fogselyem! Mire hazaérek, a gatyám lesz a hajadban?
Gyerekesen nyelvet öltök, mire csak még jobban nevet.”

„A nők pontosan tudják, hogy a pasik nagyra nőtt csecsemővé változnak betegen.”