Ludányi Bettina: Kettőnk ​bűne (Függőség 2.)

Fülszöveg: 

Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit ez a könyv adott, mert egyszerűen zseniális(an beteg) lett. Ez már csak akkor lehetne jobb, ha az olvasást követően leülhetnék a képernyő elé és megnézhetném ebből a zseniális könyvből készült sorozatot vagy filmet, mert szerintem úgy is elég ütős lenne ez a történet. Teljesen a hatása alá kerültem és még mindig sok mindenen töprengek azzal kapcsolatban, amit ebbe a könyvbe csempészet az írónő.

Eleinte kicsit tartottam elkezdeni ezt a részt, mert az első részével nem teljesen tudott elvarázsolni. Azt sokszor éreztem unalmasnak, vagyis jobban mondva kicsit több izgalomra számítottam és nem is tudott mindig lekötni teljesen, de alaptalan volt a félelmem, mert ez a rész mindenért kárpótolt. Ebben a részben mindent megkaptam, amit az előző részből hiányoltam és még annál is többet. Ez a történet képes az olvasót sokkolni, átejteni, ugyanakkor az ember szívébe is belemar. Ez pontosan egy olyan történet, ami szinte az utolsó lapokig fenntartja az ember érdeklődését, illetve az utolsó oldalakig tartogat meglepetéseket és érdekességeket.

Egyáltalán nem gondoltam volna azt, hogy ennyire hamar a végére fogok érni a könyvnek, pláne nem munka mellett, de egyszerűen azon kaptam magam, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy olvashassam és minden délutáni tervet félresöpörtem, mert egyszerűen nem akartam, hogy a „karakterek nélkülem csináljanak valamit.” Már a prológus nagyon felkeltette az érdeklődésemet és alig vártam, hogy megtudjam miként is jutottunk el odáig és mi történt az általam megszeretett, vagy kevésbé kedvelt szereplőkkel. Örültem annak, hogy nem ugrottunk egy hatalmasat, hanem ott folytatódott szinte, ahol a korábban lógva hagyott az írónő megannyi kérdés és kíváncsiság közepette. Bettina gyönyörű megfogalmazással tárja elénk ezt a történetet, amiben a cselekmény remekül felépített. A szálakkal úgy bánik, mint egy remek bűvész, aki elhitet velünk valamit, az orrunknál fogva vezet, majd újra csavar a dolgokon, amikor már azt hisszük rájöttünk a titkok nyitjára. A cselekmény nem csak fordulatokkal teli, hanem érdekes is, olyan dolgokról ír, amiről véleményem szerint ritkán olvasni – kivéve, ha direkt ilyen könyveket vesz kézbe az ember -, s ez teszi még érdekesebbé és rejtélyesebbé az egészet. Egy olyan betegség köré építi fel a könyvet, amit esélyesen nem sokan ismernek vagy nem ennyire behatóan, de ő mégis annyira könnyedén avat be a dolgokba, hogy egyáltalán nem tűnik idegennek. Sőt, inkább felkelti az olvasó érdeklődését, hogy még több dolgot meg tudjon erről a témáról. Továbbra is imádom, ahogyan keveri a pszichológia és thriller kettősét. Amivel még meg tudott nyerni magának, hogy hiába a betegség áll a középpontban és annak hatásai, jellemzői, attól még nem feledkezett meg a függőségről se és annak káros hatásait is tovább boncolgatja. Nem csak a függők múltjára, jelenére vagy jövőére nézve, hanem az emberi kapcsolatokra nézve vagy éppen újra felmerül az, hogy vajon maga a függő miként is képes önmagával és a tettei következményével szembe nézni. A cselekmény előrehaladtával se feledkezik meg az apróbb dolgokról, legalábbis volt olyan apróság, ami engem érdekelt, hogy mi lesz és már éppen kezdtem volna hiányolni a választ, amikor megajándékozott vele. Nagyon tetszettek ezek a dolgok, ahogyan beleszőtte a történetbe. Számomra akadtak olyan dolgok, amik elsőre lényegtelennek tűnnek, de mégse találtam annak, mert attól még, hogy valami esetleg jelentéktelennek és apró dolognak tűnik a nagy halmazban, attól még igenis van jelentőségük egy ember életében.
Most is akadtak olyan fordulatok, amiket sejtettem, de biztosra nem mertem volna állítani, mert már tudom azt, hogy Bettina túlzottan jól meg tud vezetni, hogy aztán sokkoljon, de volt, ami bejött és volt, ami nem.

Ami a szereplőket illeti jó volt viszontlátni azokat, akiket már megszerettem és azokat is, akiket annyira nem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a történtek milyen hatással is lesznek rájuk, vagy éppen a jelenben még milyen nehézségekkel kell szembenézniük, de leginkább azt, hogy lesz-e olyan, akiről megváltozik a véleményem. A karakterek nagyon jól felépítettek és a fejlődésüket is gyönyörűen végigkövethetjük, illetve a legtöbb szereplő érzései nem csak magával ragadóan, de igazán erőteljesen vannak ábrázolva, ez által pedig még inkább képes hatni az emberre, még inkább át tudtam érezni mindazt, amit ők éreztek.

Niki továbbra is az egyik kedvenc női főszereplőm és ez szerintem már mindig is így fog maradni. Nagyon szeretem mindazt, amit képvisel, illetve az esendőségét és az erejét, ami benne rejtőzik. Sok minden történt vele a múltban, de igazából a jelenben is. Csodáltam mindazért, hogy mennyire képes volt küzdeni, még ha néha újra össze is tört. Néha kicsit össze is szorult a torkom, amikor szép lassan szinte mindent át kellett élnie és hirtelen meg kellett birkóznia mindennel. Szeretem azt a kettőséget, ami jellemezi az önmagával vívott harcot, mert gyönyörűen van ábrázolva, hogy miként is támadt fel benne újra és újra az önvád, és az, ahogyan próbálta ugyanakkor elfogadni azt, amit mások mondtak neki, hogy nem ő tehet a történésekről. A karakterfejlődése szerintem nagyon jól sikeredett és még inkább szívembe zártam, miután képes volt nem csak önmagával, a történtekkel vagy éppen a múlttal szembe nézni, hanem az érzéseit is képes volt elkezdeni feldolgozni és kimutatni őket.

Nem is kétség, hogy Corinna továbbra is a kedvencem marad. Egyszerűen szerintem lehetetlen nem szeretni a stílusát, azt, hogy ami a szívén az a száján, még ha részben páncélként is növesztette ezt. Örülök annak, hogy a páncélja alá láthattunk és ő is néha meginogott, majd azt, ahogyan újra önmagára talált és képes volt a sarkára állni. Érdekes volt olvasni arról, hogy ő miként birkózott meg a történtekkel és milyen irányba sodorta őt az élet. (Egyszer remélem, hogy még valami regényben esetleg visszaköszön, akár csak mellékszereplőként, mert sokszor képes volt mosolyt csalni az arcomra a megszólalásaival, miután újra elkezdett visszatalálni önmagához. )

Alexios volt számomra az a szereplő, aki elérte azt, hogy megszeressem, pedig az első részben nem igazán kedveltem őt. Esélyesen sokat segített az is benne, hogy most sokkal többet kaphattam belőle és jobban megismerhettem őt. Csodálom a kitartását, azt a küzdőszellemet, ami őt jellemezi és azt is, hogy ha néha picit talán agyamra is ment, akkor is szerethető és igazán törődő férfit ismerhettem meg a személyében, aki képes megküzdeni a kudarccal, vagy éppen a csalódással is. Összetett és sokkal több rejlik benne, mint elsőre gondoltam.

Az új szereplők pedig egytől-egyig remekül eltaláltak és még inkább színesebbé teszik ezt az érdekes történetet. Egyik se éreztem soknak, vagy túlzónak, inkább hozzátettek ők is a történethez és még inkább elmerülhettem hála nekik abban, hogy mennyire másabbak lehetnek az emberek, mennyire másként képesek látni a dolgokat, vagy éppen önmagukat, vagy mennyire félreismerhetünk embereket.

Ez a történet összetört, elgondolkodtatott és teljesen sokkolt. Ha egy izgalmas és fordulatokkal teli történetre vágysz, ami képes átverni és az orrodnál fogva vezetni, miközben komolyabb témákat is boncolgat, akkor bátran ajánlom ezt a történetet. Egyszerre érzem úgy, hogy teljesen kikapcsolt és hozzám is tett, hatással volt rám, annak köszönhetően amilyen témákat érintett, esélyesen napokig gondolkodni fogok még az olvasottakon. Bár azt se tartom kizártnak, hogy a lehető legfurább helyzetekben fog beugrani egy-egy dolog. Már nagyon várom az újabb könyvét az írónőnek, mert biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz!


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Egyetlen döntésünk hatással lehet az egész életünkre.”

„– Maga is tudja, hogy még a hétköznapi emberek is milyen jól be tudják csapni magukat, ha valamivel nem akarnak szembenézni. Önámításnak hívják. Valójában folyton hazudunk magunknak is.”

„Szarnak érezte magát. Tudja, milyen érzés így felnőni?”