Kelly Barnhill: The Girl Who Drank the Moon – A lány, aki holdfényt ivott

Fülszöveg: 

Ez a történet nem csak elvarázsolja az olvasóját, hanem elgondolkodtat és mesél az életről, illetve tanít is az utóbbiról. Ez pontosan az a könyv, amit a legtöbb embernek a kezébe adnék, hogy olvassa el, mert hozzánk tesz és elgondolkodtat, miközben újra képes előcsalogatni a gyermeki énünket azzal, ahogyan elmeséli ezt a történetet. Nem csak a szívünket, de a lelkünket is képes megérinteni a mondandójával. Miközben olvastam, végig úgy éreztem magam, mint aki a kellemes meleget árasztó kandalló mellé telepedett volna le és valaki elmesélné nekem ezt a történetet, aminek köszönhetően egy fantasztikus és hihetetlen utazásban lehet részem. Tele van varázslattal és igazsággal ez a könyv, ami szerintem többet érdemelne, mint 5 csillag, mert annyira jól megírt és felépített ez a világ.

Az életigazságai ott lappanganak a sorok között, amik elől nem menekülhetünk, mert a történet magához láncol, és nem enged el. Csodálatos a nyelvezete, a szereplőit is könnyedén a szívembe tudtam zárni. Xan, Glörk és Fyrián karakterét már a legelején megszerettem, majd jöttek a többiek, Luna, Antén és Etin is. A szereplői remekül megírt karakterek, mind-mind kicsit másabb, de még is van bennünk valami közös, ami nem más, mint a hatalmas szívük és a bennünk lappangó szeretet. Nagyon szerettem ennek a nem hétköznapi „családnak” a részese lenni és látni azt, hogy miként is fonódik össze a sorsuk.

Mesél arról, hogy mennyiszer vakul hiszünk az elmesélt történetekben, pedig ki tudja, hogy valójában mi is az igazság, de mégse járunk utána. És inkább elhisszük azt, hogy könnyebb ezt az utat járni, mintsem az igazságot megismerni. Ez által könnyedén hagyjuk azt is, hogy mások irányítsák az életünket. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy mások döntsenek az életünkről, mert azt hisszük, hogy nincs választásunk. A hatalom iránti vágy még mindig mennyi mindenre képes rávenni az embereket. Vagy ott van az, amikor gyönyörűen szőtte bele a történetbe azt, hogy a tetteinknek mindig súlya és következménye van. Sokszor pedig ebbe bele se gondolunk, vagy egyszerűen csak megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni. Hagyni azt, hogy meggyőzük magunkat arról, hogy nincs baj és biztosan tévedünk.

Nagyon szerettem, hogy a szeretet és kedvesség mellett szerepet kapott az is, hogy mennyiszer hisszük azt, hogy jobb, ha bizonyos dolgokról nem beszélünk. Inkább megőrizzük a titkainkat, pedig ha beszélnénk róla, akkor lehet nem csak máson, hanem magunkon is tudnánk segíteni. De ehelyett inkább hagyjuk azt, hogy olykor a titkaink szép lassan felemésszenek. Ez által nem csak a saját, hanem olykor mások életét is sokkal nehezebbé tesszük.

Érdekes volt, hogy miként jelenítette meg a bánatot. Miként kapott hangsúlyt és tette még különlegesebbé ezt a szálat a történetben. Gyönyörűen érzékelteti azt, hogy a bánat milyen is valójában, hiszen valóban sokszor hagyjuk azt, hogy ez az érzés bekebelezzen minket és szép lassan elűzze a reményt és fényt. Hiszek abban, hogy volt igazság abban, hogy mire is vágyik a bánat, ha teret engedünk neki. A reménnyel kapcsolatban is hasonló érzés kavarog bennem, mert olykor tényleg elég az, hogy valakiben még remény ébredjen, mert onnantól kezdve könnyedén átragadhat a környezetére is és soha nem szabad hagynunk azt, hogy bárki is megfosszon tőle minket.

Remény, emlékezés, bánat és szeretet fontos szerepet játszik ebben a történetben és egy igazán különleges utazásra invitálnak meg. Érdemes hagyni, hogy elvarázsoljon ez a különleges és csodálatos világ.

„– Az, hogy nem látod, még nem jelenti azt, hogy nincs is ott. A világ legcsodálatosabb dolgai közül sok egyáltalán nem látható. De ha hiszel bennük, az még erősebbé és csodásabbá teszi őket. Majd meglátod.”

„A gondolatok, mint tudjuk, veszedelmesek.”

„A tudás hatalom, de ha elzárják, eltitkolják, rettenetes hatalommá válik. Mától a tudás mindenkié.”