Kendare Blake: Három ​sötét korona (Három sötét korona 1.)

Fülszöveg: 

Nagyon vártam már ezt a könyvet és véletlennek köszönhetően bukkantam rá, hogy magyarul is megjelent. Pontosan emiatt meglepődtem, hogy nem nagyon hirdette a kiadó, de lehet csak engem került el.

Eleinte nem voltam kibékülve a könyvvel, unalmasnak találtam és nem nagyon kötött le, de mivel a fülszövege kecsegtető volt, ezért nem adtam fel. Kb. 100 oldaltól kezdett számomra érdekessé válni és tudott egyre inkább megnyerni magának. Természetesen utána is volt olyan rész, amit inkább tölteléknek éreztem, mintsem azt, hogy tényleg szükség lett volna rá, de minél inkább fogytak a lapok, annál inkább váltam „rabjává” ennek a mágiával átitatott történetnek.

Az elképzelés és a megálmodott világ nagyon jó, de ezt a részt inkább felvezetőnek érzem. Remélem, hogy a többi rész izgalmasabb lesz.

A királynőket igazából mind egytől egyig megszerettem. Hasonlítanak egymásra, meg nem is, de szerintem sok múlott azon is, hogy kinek hol kellett felnőnie és miként viselkedtek velük. Jelenleg még nem érzem teljesen azt, hogy ők annyira veszélyesek lennének, de egyiküket se tudom hibáztatni a kialakult helyzetért. Kicsit olyan, mintha még csak most kezdenék igazán megtalálni a saját hangjukat és kiállni azért, amit akarnak. Részben mindegyikük bábok voltak és érdekes volt látni azt, hogy kinek még is milyen segítője akad, ki az, akire igazán számíthat. Kik voltak azok a szereplők, akik a kalitkájukban való élést kicsit könnyebbé tette, vagy mennyi mindenre képesek voltak a védelmükért és a sikerükért cserébe.

Pietyr volt számomra a legmegosztóbb szereplő, mert a tettét még nem tudom hova tenni. Kettősséget érzek vele kapcsolatban és még nem teljesen tudom megfejteni azt, hogy a sejtéseim közül melyik igazolódik be, hogy miért is tette azt, amit. S itt említeném meg azt is, hogy szerintem attól is remek ez a regény, hogy vannak olyan szereplők, akikkel együtt tudunk érezni és vannak olyanok, akiket egyáltalán nem tudunk szeretni. Szeretem ezt a kettősséget, amikor mind a két oldalt erősítik a szereplők, vagy azt, amikor kicsit kifürkészhetetlenek és nem tudhatjuk, hogy mi is lesz a következő lépés, mit rejt a felszín.

[spoiler]Viszont van egy dolog, amit nem tudok megérteni. Hogy-hogy ennyi év elteltével se merült fel senkiben az, hogy netalán esetleg van olyan a lányok között, akit nem jól fogadtak be és emiatt nincs meg az az erő, amit várnak? Számomra ez fura, hogy inkább bizakodtak hátha később jelenik meg, mintsem felmerüljön a másik lehetőség.[/spoiler]

Összességében tetszett, várom a folytatást is. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ki ebből még az írónő, hiszen remek alapot teremtett meg hozzá.

„– Nem lenne jobb, ha már előtte megszeretne? – kérdezi Pietyr. – Úgy gondolom, mindenki erre vágyik – hogy önmagáért szeressék, nem a tisztségért, amit betölt.”

„"– Mit szólsz ehhez a selyemhez? – javasolja Arszinoénak az egyik ruhakölteményt Joseph.
– Selyem, selyem – dünnyögi Arszinoé –, pofádat beverem."”

– „Megfizetnek ezért – sziszegte Arszinoé. – Vérbe fagyba fognak sikoltoni mind.”