Paola Peretti: Én és a cseresznyefa
Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.
Szerző:Paola Peretti
Oldalszám: 208 oldal
Kiadó: Maxim kiadó
ISBN: 9789634992578
Kötés: puhatáblás
VÉLEMÉNYEM:
Nagyon nehéz meglelni a megfelelő szavakat erről a könyvről, mert úgy érzem, hogy szinte lehetetlen visszaadni mindazt, amit ez a könyv adott. Ez pontosan az a könyv, amit kézbe kell venni és hagyni kell, hogy kézen fogjon és a szívünkig hatoljon a történetével, a tanításaival és a benne lakozó varázslattal. Még mindig kicsit a hatása alatt vagyok és szerintem ez most már örökre így is fog maradni, mert nagyon sok mindent hozzátesz az emberhez.
Nem csak kívül meseszép ez a könyv, hanem maga a történet is gyönyörűen van megfogalmazva, könnyedén ejtett rabul már az első soraival és nem is engedett el azóta se, hiába ért véget ez a szomorúsággal, boldogsággal és szeretettel átitatott történet. Meglelhető benne kétely, fontos gondolatok és az, hogy a szívünkben érzett dolgok mennyivel fontosabbak, mint bármi más. Volt olyan, amikor könnyeket csalt a szemembe, máskor pedig mosolyt csalt az arcomra, majd egy újabb alkalomkor kicsit meg kellett állnom, hogy végig gondoljam mindazt, amiről mesél ez a történet. Olyan betegséget csempészett a történetbe az írónő, amiről nem sokat tudtam, de annyira könnyedén és érthetően adja át a tudnivalókat róla, hogy egyszer se zökkentem ki belőle, amikor a betegségről mesélt Mafalda. És szerintem részben ebben is rejlik a könyv varázsa, hogy ennyire természetesen és könnyedén tudja átadni mindazt, ami Mafaldával történik és még sok másik emberrel a világban.
Mafalda erős és igazán okos kislány, aki egyszerre gyerek, de ugyanakkor mégis próbál felnőni annak köszönhetően, ami rá vár és a korának köszönhetően is pontosan eme kettőség között egyensúlyozik. El tudtam hinni róla, hogy még mindig képes hinni a csodákban, a mesék világában, de ugyanakkor a rideg valóság is egyre inkább megérinti őt és képes, ha nem is teljesen, de részben már szembenézni vele. Csodáltam a bátorságáért, a benne lakozó szeretetért és minden kételyével együtt a szívembe zártam. Nagyon szépen kidolgozott és összetett karaktert ismerhettem meg a személyében, akinek olyan hétköznapi gondolatai, érzései és tettei vannak, hogy egyszerűen képtelenség nem együtt érezni és azonosulni vele. Nagyon tetszettek a sötétséggel kapcsolatos gondolatai és az, hogy miként is formálódott ez a történések áradatában egészen addig, míg a fény ki nem hunyt a szemében. Már az első mondat is ehhez köthető „Minden gyerek fél a sötéttől.” és egyből az jutott eszembe, hogy ez nem csak találó első mondatnak, hiszen az egész történetet átjárja egészen a végéig, hanem jobban belegondolva ez mennyire igaz mindenkire, mert valójában nem csak a gyerekek félnek tőle, hanem sokszor a felnőttek is.
A történet cselekménye remekül felépített, miközben kicsit versenyt futunk az idővel, de még is megvan a maga bája, ami miatt egyáltalán nem mondanám azt rá, hogy depresszív könyv. Talán azért, mert minden szomorúsága ellenére is annyira csodálatosan mesél az életről, annak minden apró dolgáról és közben arról is, hogy miként találhatjuk meg önmagunkat. Mi igazán fontos az életben, de legfőképpen számunkra mi az és attól még, hogy elveszítünk „valamit”, nem jelenti azt, hogy mindenről le kell mondanunk. Mert nem az a fontos, hogy mit nem tehetünk meg, hanem az, amit még megtehetünk az életben. S csakis ez számít, még ha olykor erre nehéz is rájönni. Emiatt még inkább szerettem Mafalda listáját. Sokszor összeszorult a szívem, de mégis reményt csempészett a szívembe, annak köszönhetően, ahogyan ez a lista is változni kezdett. A szereplőket egytől egyig nagyon megszerettem.
Gyönyörűen jelenik meg a család, a barátság, a veszteség és a szeretet ereje, illetve az, hogy sokszor sokkal erősebbek vagyunk, mint azt hisszük.
Nagyon örülök, hogy a kiadó elhozta ezt a könyvet is, bátran ajánlom nem csak fiataloknak, hanem felnőtt fejjel is, mert ez az a történet, ami hozzánk tesz és formál minket, még ha talán elsőre nem is tűnik fel. Ez egy csodálatos utazás és végig úgy éreztem, hogy nem csak Mafalda tanul az életről, hanem vele együtt én is, mert végig kézen fogva sétáltunk.
0 comments