Giovanna Fletcher – Tom Fletcher: Eve of Man – A jövő reménye

Fülszöveg: 

Remek elképzelés volt ez a könyv, érdekes és olyan dolgokat hoz el az olvasóinak, ami akár egyszer majd valóság is lehet. Ha nem is egy az egyben, de bizonyos dolgok terén biztosan egyfajta jövőkép is. Ennek ellenére viszont nem tudom azt mondani, hogy kedvenc lett, mert voltak hiányérzeteim és egy idő után nem is tudott annyira magával rántani, mint a kezdetekkor, majd a vége picit újra beszippantott.

A megálmodott világot érdekesnek tartom, ahogyan továbbra is tartom magam ahhoz,  nagyon sok jó és egyedi dolgot is vittek bele a történetbe a jól megszokott elemek mellé, amik általában megtalálhatóak az ilyen regényekben.  Nagyon szerettem azt, ahogyan egyre inkább egymással szembe került a technika és az anyatermészet, és ezt miként szőtték bele a történet mesélésébe, ami szerintem részben figyelmeztetés is lehet az emberiség számára. Imádtam, ahogyan az anyatermészetről írtak! Szomorú belegondolni abba, hogy netalán egyszer tényleg eljuthat az emberiség is ilyen szintre, mint ebben az elképzelt világban történt, mert annyira elpusztítjuk a természetet.

A váltott szemszög tetszett, igaz, picivel több Eve részt szívesen fogadtam volna még. Nem tudnám megmondani, hogy Bram vagy Eve részeit szerettem-e jobban, mert mind a kettő kicsit másabb volt és emiatt volt még érdekesebb, mert tökéletesen kiegészítették egymást. Részben az érem két oldalai voltak ők, de még is sok közös vonásaik voltak és az igazság egyre inkább kezdett kibontakozni előttük a sok hazugság közepette. Eve „ébredését” nagyon szépen megírták és teljesen hihetőre sikeredett, ahogyan szép lassan lehull sok mindenről a lepel és egyre inkább tisztábban látja a dolgokat. Bram és Eve kapcsolata is jól fel lett építve, hiszen van múltjuk és egy elég erős kötelék létezik közöttük ennek köszönhetően. Aminek nagyon örülök, hogy Eve hiába élt elzárva a külvilágtól, attól még igazán okos volt és olyan dolgokra is rájött már régebben, ami lehet másnak fel se tűnt volna.

Ezek ellenére viszont volt  hiányérzetem. Például amiatt, hogy az anyákat nem ismerhettük meg jobban, vagy éppen azt, hogy az elmúlt időben milyen is volt a világ, akár még Eve születése előtt.  A kinti emberek miként éltek? Miként kerültek netalán közelebb egymáshoz? A megmaradt nőkkel  milyen kísérleteket folytatak amíg olyan korban voltak? Mik történtek, milyen események vezettek idáig… Vagy ott van, hogy kicsoda is Vivian valójában? Mitől lett ő ennyire „rettegett”, hogy mindenki fejet hajt előtte? Senki se próbálta soha átvenni tőle a „hatalmat”?

A történet szerethető a hibáival együtt és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, remélem ott több mindenre választ kaphatok majd.


NÉHÁNY KEDVENC IDÉZET: 

„Az álmok elferdítik, elnyújtják, és elfedik a határt aközött, hogy mi valós és mi nem.”

„Néha úgy érzem, szeretnék itt egy szál virág lenni. Egy rózsa, ami követheti a saját útját…”